Berlini dugás
Végre eljutottam Berlinbe. A Staatsbibliothek lenyűgöző olvasótermeiben dolgoztam néhány hétig. Kimondhatatlanul izgalmas volt a legrégibb és a legújabb könyvek és folyóiratok között dolgozni – már akinek ez izgalmas; nekem mindenesetre az.
De hát persze nem lehet három hétig egyfolytában csak dolgozni. Néha korábban, néha később, de délután szinte mindig nagyszerű volt végigsétálni az Unter den Lindenen vagy a Potsdamer Strassén, örülni a késő tavasznak, és érezni valami szabadságot, amit az ember otthon nem érez; nézni, figyelni az embereket, ahogy otthon az ember nem figyeli őket, idegenként, mégis otthonosan, ha értitek, mire gondolok.
Egyik nap – tíz napja voltam már Berlinben – egy igen meglepő dolog történt. Sétálgattam, nézegettem az embereket, belélegeztem a szabadságot, és épp azt tervezgettem, mit vegyek vacsorára, amikor egyszer csak rám köszönt valaki.
Ráadásul olyan valaki, akit életemben nem láttam. Pedig higgyétek el, megjegyzem, ha látom. Nem mintha akkor egy szakszerű és tárgyilagos személyleírást tudtam volna róla adni, mert csak a vidám szemeket láttam és a lány mosolyát, meg azt a fantasztikus hullámos hosszú haját, amibe már akkor szinte belevesztem, pedig még csak az agyam kutatott kétségbeesetten a szétdobált adathalmazokban: ki lehet ez?
A lány persze látta a zavaromat, de valami hihetetlen természetességgel vette át az irányítást fölöttem – abban a percben még csak a zavarom fölött lett úrrá, s nem is sejtettem: ez még csak a kezdet.
Látott engem többször is a könyvtárban. Ő is minden nap bejár, Heideggerrel foglalkozik. Még jó, hogy nem kezdtünk el Heideggerről beszélgetni – nem igazán voltam képben (most sem vagyok, bevallom). Én mit kutatok? Honnan jöttem? A beszélgetés a forrásból gyorsan folyó patakká, majd sodró folyóvá duzzadt, és a lány – Lilja – természetessége engem is magával ragadott. Nemsokára egy parkban találtam magam, ahogy ülök mellette egy padon, és még mindig beszélgetünk, most már filmekről és könyvekről, országokról és történelemről. Órák múltak el, mire elváltunk, és én úgy szálltam fel a villamosra, mint akit lenyugtatóztak: még bevásárolni is elfelejtettem.
Képzelhetitek, hogy aludtam ezek után, és azt is, hogyan ültem be másnap a könyvtárba. Hiába volt a kezemben a könyv, még két óra elteltével sem tudtam, miről szól, még mindig a tartalomjegyzéknél volt nyitva. Folyton csak néztem körbe: vajon itt van-e ma is?
Nem láttam sehol. Így telt el a fél délelőtt. Aztán rájöttem, hogy ez így nem fog menni. Visszavittem a könyvet, felmarkoltam a holmimat: ki kell szellőztetnem a fejem.
Ki másba botlottam bele, mint Liljába, az egyik kávéautomatánál. Egyszerűen öltözött, mint tegnap is: bő kötött pulóver, farmernadrág, sportcipő. Semmi extra, semmi kihívó. És mégis: minden kihívásnál hívogatóbb volt egész megjelenésének otthonossága. Ha értitek, mire gondolok.
Az álom, ami tegnap elkezdődött, tovább folytatódott. Beszélgettünk. Együtt ebédeltünk. Majd, mintha mi sem volna természetesebb, elindultunk hazafelé. Hozzá. Talán valóban ez volt a legtermészetesebb.
Lilja kávét főzött a kis konyhában. Kávét ittunk a kicsit rendetlen nappaliban. Fogat mostunk a tiszta fürdőszobában. Volt egy tartalék fogkeféje. Mi sem volt természetesebb.
De ahogy ott álltunk a fürdőszobában, már nem csak a természetesség érződött, hanem a feszültség is. És nem csak én éreztem: láttam a szemében, a világosbarna szembogár tágulásában és szűkülésében, hogy ő is így van ezzel.
Magamhoz öleltem, ő pedig hozzám bújt. Belefúrtam az arcomat a hajába; körülvett, elszédített az illata. Kerestem az arcát, a száját, de nem kellett sokáig kutatnom, mert ő is ott volt már. Csókoltam, és ő visszacsókolt. Simogattam az arcát, és ő is simogatott. Egyre szaporábban vettük a levegőt, egyre többet akart a kéz és a száj.
Egyszer csak megállított. Egy lépéssel ellépett mellőlem, fejét kicsit oldalra hajtva rám mosolyogva, elgondolkodva végigmért, majd ezt mondta:
– Gyere, fürödjünk meg.
Amennyire tudta, összefogta azt a csodálatos haját, majd vetkőzni kezdett. Próbáltam neki segíteni, de nem engedte. – Még ne – kérte.
Én is vetkőzni kezdtem. Rossz is volt, és jó is így. Rossz volt, hiszen a vágyam arra sarkallt volna, hogy simogassam, csókoljam, ahol érem, hogy lehántsam róla a ruhákat saját kezemmel, fokról-fokra véve őt birtokba. Mégis jó volt, mert szelídülve mégis ott maradt a feszültség, és észrevétlenül egyre mélyebbre és mélyebbre ért bennem. Hamarosan a földön volt a kötött pulóver, az ing, az alsóing, elém tárultak a telt fehér keblek, a sima, puhának tűnő has; nemsokára lekerült a nadrág, a harisnya, a bugyi, és láthattam szép sima lábait, határozott csípőjét és a punciját rejtő sötét háromszöget. Együtt zuhanyoztunk, és néha megcsókoltuk egymást, vagy megsimogattuk a másikat, mint a szerelmes házastársak hosszú évek után.
– Kívánlak – mondtam. – Én is, édes – mondta ő, és csak szappanozta tovább hajlékony, alacsony, de erős testét. Én is fürödtem, hol jobban, hol kevésbé ágaskodó pénisszel, és láttam, hogy ő is megnéz engem magának, és örömmel láttam, hogy a szeme ugyanolyan szerelemmel néz, mint én.
Amikor elzárta a vizet, újra hozzám bújt, és most ő kezdett el csókolni és simogatni. Nyelvével, ajkával lassan, módszeresen járta körül a testemet, ahogy ott álltam, jobb híján a haját és a nyakát, hátát simogatva. Hímvesszőmet is csókolgatta, kezébe, majd szájába vette, kényeztetni kezdte, mígnem most rajtam lett a sor, hogy azt mondjam: – Lassan...
Most én kezdtem csókolgatni, nyalogatni vizesen csillogó testét. Leültettem a kád szélére egy törülközőre, és letérdeltem elé. Mellbimbói keményen álltak, és éreztem, ahogy Lilja megborzongott, amikor óvatosan a számba vettem őket, lassan, egymás után. Ahogy egyre lejjebb haladtam a hasán, testét kéjesen hátrahajtotta, és nagyot sóhajtott. Lábait széjjelebb nyitotta, csípőjét előrébb tolta, és én végre megcsókolhattam illatos punciját. Nem csak a szappantól volt illatos, és nem csak a víztől nedves.
Megtörölköztünk, és Lilja, az édes, kedves kicsi lány, megfogta a kezemet, és húzott maga után a hálószobába. Hátára feküdt, lábát széttárva, én pedig végre ráfekhettem, szorosan magamhoz ölelhettem rugalmas, izmos testét. Öleltük, csókoltuk egymást. Most már teret engedtünk a felgyorsult szívverésnek, a kapkodó lélegzetnek, a követelőző testnek. Habzsoltuk egymást. Előbb én borultam rá nedves barlangjára, édesgetve, csókolgatva csiklóját, nyelvemet be-bedugva a puncijába, simogatva combját, fenekét; most ő csókolta, nyalogatta férfiasságom. Óvszert bontottunk, ráhúzta. Egymás mellett feküdtünk, úgy hatoltam belé először. Benne lenni – úgy is éreztem magam, mint aki egészen benne vagyok, lénye közepében, eggyé olvadva ezzel a tegnap még vadidegen lánnyal. Csodálatos volt megpihenni benne, hogy aztán tovább folytatódjon a habzsolás, az ünneplés, mert a felfedezésen már túl voltunk, most már enyém volt, én pedig az övé.
Vele maradtam egész nap, és vele is aludtam. Másnap együtt mentünk el a könyvtárba. A szállásomra is elmentem, elhozni a holmimat, és hazudni valamit, hogy miért nem megyek vissza. Igen, nála voltam a hátralevő másfél hétben. Szerettük egymást, csaknem minden nap. Bár mindketten tudtuk, hogy hamar vége lesz, nem ezzel törődtünk.
Most pedig itthon vagyok, és most már csak ezzel törődök. Valami ott maradt belőlem, Unter den Linden. Elhihetitek, hogy hiányzik. Még jó, hogy van telefon, meg email. Azt mondja, szeret, és hogy a nyár végén meglátogat. Szerintetek?
Beküldő:koton
Szextörténet ajánló:
Az érzékeny terület
Jó, fél év is eltelt, hogy Csaba, s Gábor is élvezte a testem adta gyönyöreit. Volt együtt, de külön-külön is, engem már nem érdekelt, csak élvezzek, élvezzek, volt mit bepótolni.
Egyik éjjel mondom Csabának, hogy megint rendesen szőrös lettem, el kéne mennem csupaszítani. Persze, már kérni is akartam, mert úgy még kívánatosabb Vagy. Hívtam a kozmetikusomat, szombat délben, ha jó. I....
A húgom szüzessége
A szüleimmel minden évben a Balatonnál nyaraltunk, de amikor betöltöttem a 18-at, úgy gondolták, nagykorúságom megünneplésére külföldre utazunk. Az úti cél Velence volt, én pedig nem gondoltam, hogy milyen fantasztikus ajándékot fogok kapni.
Velence maga volt a mennyország, bár akkoriban nem volt barátnőm, szóval nem éreztem magam felhőtlenül, ráadásul az olasz nők sem az igaziak.
Eg....
Nem csak melegek nézik a szürke ötven árnyalatát
Épp a szürke ötven árnyalatát olvastuk mindketten némi időbeni késleltetéssel, minek hatására ötletem támadt. El is kezdtem hozzá az előkészületeket, hogy ha eljön az ideje, minden készen álljon.
Kivettem a köntöseinkből a öveket, behűtöttem egy doboz tejszínhabot, csináltam jégkockát, szereztem puha tollat, selymes anyagot, szemfedőt.
Apránként felvezettem a dolgot, hogy mi lenne, h....
Kölcsönös orálszex
Még hallottam a kárörvendő vigyorgást, de a kéz, és a hozzá tartozó erős valaki húzott magával. Nem vette le rólam a kendőt, de azt mégis tudtam, hogy nem a városban, legalább is nem a belvárosban vagyunk. Furcsa vasszag volt – innen gondoltam, hogy valami gyártelepen lehetünk. Távolról zene szólt, és engem is arrafelé vezettek. A kéz már nem a karomat markolászta, hanem a kezemet fogta meg. Puha....
Anna az idegenvezető
Soha nem mertem a csábításnak és az ajánlatoknak engedni, egészen múlt hétvégéig
- amikor megérkezett a norvég csoportom. Már a repülőtéren feltünt a magas, sportos, markáns arcú fiú, aki csak pár évvel lehetett idősebb nálam.
Sean a szüleivel érkezett, minden nyaralásra elkísérte őket, még akkor is, ha vizsga időszaban van.
Mint később kiderült az orvosi egyetem diplo....
Rád verem a farkam, Patrícia
Kb. egy fél éve, ismertem meg Patríciát, s akkor még nem gondoltam… Nem gondoltam sok mindent… Nem gondoltam, hogy egyszer majd a barátnőm, a dominám, sőt…, lesz… Bár jó ideje egyedül voltam már, az elején még csak arra sem gondoltam, hogy haverságnál, barátságnál több is lehet köztünk, hisz nem volt benne semmi különös… Nem volt magas, nem volt alacsony. Nem járt nőies cuccokban, a kecsesség, az ....