Gyere gazdám !
Végeztem az írással, papírra vetettem mindent, amit akartam. Kimerülten üldögélek egymagamban a pislogó gyertyaláng mellett, és arra várok, hogy végre meghalljam a kemény, ismerős lépteket odalent a kövezeten. Egyik kezemet mellemre szorítom. Ettől megnyugszik szívem, mely folyton háborog, mikor Sir Hunter Tremayne jár az eszemben.
A nyájas olvasó szíve is háborogna, ha abban a szerencsében részesülhetne, hogy az uraság korbácsának csókját érzi pőre, reszkető bőrén.
Ó, Uram, adj erőt gazdám lovának, hogy minél gyorsabban vágtasson, és itt legyen már velem.
Önkéntelenül is kikukkantok a függöny résén, lepillantok a sötét, ázott földre, és alig várom, hogy végre megérkezzen. Mohón hegyezem fülem, hallani akarom a közelgi patkók csattogását, ám csak az esőcseppek koppannak az ablakon, mint kavicsok. A falióra szüntelenül a perceket üti. Keserű és rideg minden őnélküle.
Az ablak résén áthatoló erős szél billegeti a pennát tartójában. Sir Hunter hamarosan velem lesz.
Nagyon hamar. Hogy elüssem az időt, és ne kelljen megint fel-alá járkálnom a szobában, felvettem az asztalról a két irományt, és olvasni kezdtem mindazt, amit ott papírra vetettem. Az első írás a végrendeletem. Egy órája fejeztem be, és aláírattam a szakáccsal, a házvezetővel és az inassal. Mostanra már nyugovóra tértek, az ágyukban fekszenek. Ők hárman az én hűséges tanúim.
˝Én, Elizabeth Langdale az angliai Hampshire-ből, képességeim teljes birtokában és erőszaktól, fenyegetéstől, fondorlattól, tévedéstől vagy egyéb nemkívánatos befolyástól nem vezéreltetve ezennel kinyilvánítom végső akaratomat, alant részletezett hagyatékaimat a mai napon, 18. december 15-én kelt óhajom szerint osszák fel...˝
A nyájas olvasót azonban bizonyára sokkal inkább érdekli második irományom, melyben elmesélem első találkozásomat Sir Hunterrel, mindazt, amit tőle tanultam, valamint annak okait, amiért ilyen különösen végrendelkeztem. Gazdag ni vagyok és bizony sokan megütköznek majd azon, hogy tekintélyes vagyonomat egy egyszerű szolgára, Frederick March-ra hagytam, aki még csak nem is rokonom. Ezért elmagyarázom, milyen okok vezéreltek, amikor ilyen furán rendelkeztem hagyatékomról.
A történet az első nappal kezdődik, mikor Sir Hunternek alkalma volt megszólítani engem. Tizenöt éves szegény gyermekként csak épp egy futó pillantást vetettem a gazdára az egyik vasárnap a plébániatemplomban. Távolabb ültem az egyik padban, lehajtott fejjel, csupán lopva tekinthettem Sir Hunter dölyfös alakjára, hat lábnyi termetére, miközben öles léptekkel áldozáshoz járult. Kedvemet leltem ebben az arrogáns tartásban, az arisztokratikus orrában, mely fölött oly lenézően pillantott ránk, akik valóban jócskán alatta voltunk.
Semmi nem késztethetett volna arra, hogy egy ilyen nagy emberhez közelítsek. Ugyan mi dolgom lehetett volna közösségünk egyik oszlopos tagjával nekem, a fejő asszony lányának, aki magam is fejőlányként dolgoztam? Útjaink csak ezeken a heti eseményeken találkoztak, és jól tudtam, soha nem méltatna egyetlen pillantásra sem egy magamfajtát.
Azaz ebben azért tévedtem. Volt egyetlen kivételes eset, mikor úgy láttam, egy pillanatra felkeltettem Sir Hunter érdeklődését alacsony sorból származó személyem iránt. Csodás nyári nap volt, mindannyinkat meglepett a rekkeni hőség. Ájulás környékezett a templomban, mintha minden erőm elhagyott volna.
A szentbeszéd végtelen hosszúra nyúlt, a hő szinte elviselhetetlen volt, a levegő súlyosan ült rajtunk, megtelve az oltár vázáiban bágyadozó liliomok nehéz illatával. Hogy könnyítsek magamon, kioldottam ruhám fűzőit.
Kezemet óvatosan a kulcscsontomig csúsztattam verítéktől gyöngyözi bőrökhöz, majd onnan le a keblemhez. Abban a reményben, hogy senki sem figyel egy szegény fejőlányra, egymás után kioldottam a fűzőket. Szemem lecsukódott a megkönnyebbüléstől, és attól tartok, előrebillent fejjel elszunyókáltam.
Hirtelen felriadtam az orgona hangjára, a gyülekezet épp felállt a mise végére. Azonnal talpra ugrottam, de bevallom, igazából nem is tudtam, hol vagyok. Eközben azonban a meglazított ingmell lecsúszott, közszemlére téve csupasz keblem, egyik cseresznyebarna mellbimbóm előbukkant ruhám mögül. A veríték kis patakban folyt két telt mellem között és a fehérneműmre csurgott. Rémülten a felismeréstől, hogy csaknem félmeztelen vagyok, megragadtam az ingmellet és keblemre rántottam. De elkéstem, éreztem, hogy valaki néz. Felpillantva Sir Huntert láttam, amint sóvár tekintettel vizslatott engem. Volt valami abban a tekintetben, amitől valami megmozdult bennem, bizsergést éreztem a hasam tájékán. Mint amikor a vívó épp ledöfni készül áldozatát, olyan volt az a pillantás. Szemöldökének rezdülése elárulta, nemcsak hogy tanúja volt zavarba ejtő helyzetemnek, de kedvét is lelte abban. Egyetlen szót olvastam le ajkairól: ribanc. A nyakamig elvörösödtem. Attól tartva, hogy elalélok, megragadtam a kiskosaramat, és a fullasztó hőség ellenére szorosan összefogtam kendőmet, úgy menekültem onnan, mintha maga az ördög loholt volna a sarkamban.
Mindannak ellenére, hogy ilyenformán észrevett, és továbbra is számtalanszor ültünk ugyanabban a templomban, Sir Hunter többé nem méltatott pillantásra. Ugyanúgy tudomást sem vett rólam, levegőnek nézett, mint az eset előtt. Szégyellem bevallani (és remélem, az Úr megbocsát nekem), de magányosan az ágyamban azért imádkoztam, bárcsak másképp alakulnának a dolgok. Alkalmanként, mikor fejemben őróla kavarogtak gondolataim, hálóingem alá csúsztattam kezem.
Felhevült testemet simogattam, és vágyakozva képzeltem el, milyen lehet Sir Henry manikűrözött ujjainak érintése. Ám vágyálmok ide, vágyálmok oda, az életben világok választottak el minket. Lassanként beletörődtem, hogy Sir Henry azúrkék pillantása soha nem pihen már meg egy ilyen szegény szerelemittas fejőlányon.
Három év is eltelt már azóta az eset óta, amikor egy napon, London egyik mocskos utcájában egy fura ajtón bekopogtatva Sir Henry arca üdvözölt. De nem akarok előreszaladni az eseményekben, hogy a nyájas olvasó követni tudjon. Hadd magyarázzak meg mindent. Tizenhét évesen boldogan éltem a faluban, és szórakozásnak megtette, hogy időnként láthattam Sir Huntert. De egy nap kis házikónkba hazatérve szörnyű megrázkódtatásban volt részem: szegény jó anyám elhunyt.
Halála teljesen váratlanul ért. Mindig is pirospozsgás, termetes asszonyság volt, senki nem gondolta volna, hogy ilyen hirtelen az enyészeté lesz. Mint ahogy a favágó fejszéje sújt le egy erős bükkfára, anyám egyik pillanatban még velünk volt, a következőben pedig már a föld alatt nyugodott koporsójában.
Vigasztalhatatlan voltam. Mindezt tetézte a lesújtó felismerés, hogy most már egyedül vagyok, és szembe kell néznem a könyörtelen átokkal, a szegénységgel. A jóravaló gazdát, aki nekünk munkát adott és a szűkös kis lakhelyet, egy hónappal anyám halála után elvitte a köhögés. Az új gazda, egy goromba férfi, aki idegen volt a környéken, mohón nézett rajtam végig, mikor meglátott, felszegte állát, és azt mondta:
– Nocsak, igencsak szemrevaló teremtés vagy, ez nem vitás. Kedvemre való lenne, hogy szűzies ajkaid meglágyítsák keménységemet.
Magányosan aludtam az ágyamban egy éjszaka, mikor meghallottam, hogy belép a kunyhóba, ami az ő tulajdona volt. Whiskytől gőzös lehelettel rántotta le rólam a takarót, megragadta nyakam és kérges kezével tapogatott végig. Mikor aztán kezdte kigombolni nadrágját, erőt vett rajtam a rémület, lerúgtam magamról azt a részeg barmot, és kereket oldottam egy szál ruhában, a fejkendőmmel és zsebemben néhány pennyvel. Azzal a kevéssel, amim volt, faluról falura vándoroltam. Mivel azonban fiatal voltam és vészesen kezdtem lesoványodni, hiába próbáltam elszegődni, csak a buja idomú hajadonoknak és az életerős cselédeknek adtak munkát a piacon. A nap végére mindig egyedül maradtam, félretoltak, senki nem volt hajlandó felfogadni.
Mint már azelőtt is sok ártatlan lélek, jómagam is nekivágtam Londonnak, hogy szerencsét próbáljak a patkányoktól hemzsegő járdákon.
Uram-atyám, de siralmas napok voltak azok! Görnyedten, mint valami vén csont, portól lepett kendőmet markolászva kódorogtam a viharban, fapapucsaimtól a szoknyám csaknem a sárba ért. Sövények tövében aludtam, ennivalót koldultam, vadalmákon éltem, amik savanyúak voltak, mint az ecet.
Aztán végre a városba értem, mely idegen volt számomra sürgő- forgó embereivel, akik szűk kis utcákban tengették életüket. Utolsó pénzemet, azt a néhány pennyt, amit gondosan félretettem, egy aprócska szobára költöttem egy fogadó fölötti kis panzióban. Itt végre megmoshattam elgyötört testemet, kimoshattam ruháimat. Egyetlen szerencsém ezekben a sötét napokban az volt, hogy néhány szálláshellyel arrébb, a Fleet Street közelében találkoztam egy lánnyal, aki tájszólással beszélt, s talán egy-két évvel volt nálam idősebb.
Kitudja, talán saját múltja derengett fel előtte nyomoromat látva, de ez a nyájas lány, Martha olyannak tűnt és olyannyira segítőkész volt, mint valami angyal. Megosztotta velem szállását és enni adott, töredékéért annak az összegnek, amit én fizettem a szobámért. Tüzet gyújtott a ház legfelső szintjén lévő kellemes manzárdszobában, hogy ruháim megszáradjanak, majd azt kérdezte:
– Aztán van-e valami munkára kilátásod itt Londonban?
– Nincs – feleltem –, de azt hallottam, itt bárki kaphat munkát.
– Ugyan már, el ne hidd! Az utcák itt sem arannyal kövezettek, sokkal inkább káposztalevéllel. És sajnos errefelé fejőlányokra sincs szükség. Hanem azért van itt egy úr, aki a magadfajta fiatal lányoknak ad munkát. Csak néha jön a városba, mert azt mondják, hatalmas birtoka van vidéken. De most épp itt van. Tudom, mer’ magam is dolgoztam neki, épp a minap.
– Azzal két kezébe fogta államat és cirógatott, úgy szegezte rám tekintetét.
– Majd szépen felöltözöl, kedves kis Lizzie. Egyébiránt mondhatom, ez a bizonyos úr igencsak fogja értékelni a rózsás bőrödet és a huncut szemeidet.
– Ha ez az úr segít rajtam, megteszek neki bármit. Keményen dolgozom, padlót súrolok, eleget teszek minden szeszélyének – mondtam neki. És mialatt Martha nedves hajamat fésülgette és fényesítgette, éreztem, a remény szikrája életre kel bennem.
Martha tovább folytatta, gyengéd kezét végighúzogatva hajamon szárítgatta azt.
– Ez az úr nagyon gazdag, csak a legfinomabb holmikban leli kedvét. A lányok sorba állnak kegyeiért, ő azonban nagyon válogatós.
Akármilyen jött-ment szuka nem kell neki. Ha végeztem a hajaddal, megnézzük, mit találunk a szekrényemben, és felpróbálhatod valamelyik régebbi ruhámat. Mikor először érkeztem a városba, én is olyan vézna voltam, mint te. Azóta szépen meghíztam, de biztos, hogy találunk valami neked valót, jobbat, mint az a régi szürke gyapjúholmi.
Martha egy ideig a hálószobájában lévő ruhásszekrényben turkált, majd előhúzott egy csodás sötétkék selyem köntöst.
– Jó ég, ez valami gazdag hölgyé lehet! – kiáltottam fel.
– Hogy szerezted?
Martha mosolygott.
– Ó, azért lehet ebben a városban pénzre szert tenni, csak tudni kell, hogyan. És ez az úr, akiről beszéltem, majd megmutatja neked, hogy kell, kis Lizzie, ha hagyod neki és megteszel mindent, amire kér, mint egy jó kislány.
Azzal felsegítette rám a köntöst. Olyan tündöklő voltam, mint valami előkelő hölgy. A szorosan feszüli csipkés ingmell és a hosszú szoknya alatt olyan hajlatok tűntek elő, amiket még sosem láttam. Lent a nyakkivágásra fekete csipkét varrtak, rajta apró fekete gyöngyök csillogtak a gyertyafényben. Ez a nyakkivágás a tőlem megszokottnál jóval lejjebb volt, szabaddá téve keblem domborulatát, de Martha csak nevetett aggodalmaimon, és azt mondta, az a gazdag úr nem botránkozik majd meg ezen.
Aznap éjjel egymás mellett feküdtünk Martha kis ágyában. Nagyon hálás voltam neki a segítségért és azért, ahogy a karjaiba font engem, „csak hogy felmelegedjünk”, így mondta. A hátamat és nyakamat dörzsölgette, hogy „enyhítse fájdalmaimat”, majd lágyan megcsókolta a nyakam és azt suttogta a fülembe, hogy minden rendben lesz. Még sosem dédelgettek így, és ettől fura mód benedvesedtem két lábam között, ami kissé zavart.
A fejem szédült, mikor kezét a keblemre csúsztatta. Kislányosan vihorászott és tenyerébe fogta két mellemet, majd kijelentette, hogy nagyon mutatósak. Mint két friss cipó, amiket épp most vettek ki a kemencéből, és muszáj megkóstolni azokat, mondotta. Kissé megdöbbentem, mikor ajkával a mellemhez közelített és megcsókolta azokat. Hirtelen meglepi forróságot éreztem, ezért fel kellett emelnem a hálóingemet, hogy lehűljek kissé.
Martha segítőkészen húzta át karjaimon és a fejemen. Fura érzés volt meztelenül, ám tökéletes biztonságban egy olyan kedves és aranyos lánnyal, mint Martha. Éreztem, hogy ő is felhevült kissé, hallottam, hogy szaporábban lélegzik, miközben már mohón lakmározott mellbimbóimon, amelyek mostanra úgy megkeményedtek, amilyennek még sosem éreztem őket, kivéve mikor a tél kellős közepén mosakodtam, mielőtt kimentem a tehenekhez.
Minden oly furcsa és más ebben a különös városban, de mindennél különösebb volt ez az őrült éjszaka. Mikor aztán Martha is levette a hálóingét, elámultam melleinek nagyságán és teltségén, amint súlyosan meredtek ott a tűzhely fényében. Még sosem láttam emberi lényt ruha nélkül, ám úgy gondoltam, mivel Martha lány, nem pedig férfi, így nincs mitől félni. Martha most felemelte reszketi kezem, hogy megérintsem hatalmas melleit. Lágyak és teltek voltak, mint a tehén tőgye. Önkéntelenül is meghúztam a mellbimbóit, finoman, mint amikor a teheneket fejtem, és láttam, hogy Martha zöld szeme a vágytól izzik.
Melengeti és megnyugtató érzés volt meztelen testünket látni és a lángok fényében fürdőzni. Hanyatt dőltem az ágyban és éreztem, hogy Martha gyengéden fölém kerül. Pelyhes kis bozontja széttárt combjaimat csiklandozta. Valami lángoló szenvedélytől indíttatva mohón vettem a számba hatalmás mellét és szopni kezdtem. Torkomból olyan hang tört fel, mintha doromboltam volna, és éreztem, hogy körmeim macskakarom módjára vájnak az ágyneműbe, miközben Martha is aprókat nyögdécselt. Magam sem értem mért, de széttártam combjaimat, talán hogy lehűtsem lángoló bőrömet. Martha erre lassan lefelé csúszott, csókokkal halmozta el feszes hasam, a köldökömet nyaldosta, majd lejjebb a csípőmet, végül a combjaimat. Éreztem, amint hosszú selymes haja a puncimra omlik.
Ám a leghihetetlenebb és legszenzációsabb érzés, nyájas olvasó, az volt, mikor Martha a combjaim közé préselte meleg és nedves ajkait.
Lepillantottam, és a tűz fényében láttam, amint kidugja nyelvét és gyengéden nyalogat odalent, feneke büszkén meredezett felfelé térdelő helyzetében. Mennyei érzés volt. Azt hittem, ennél jobb már nem is lehet, amikor hevesen és egyre gyorsabban kezdte csinálni. Vergődve próbáltam kiszabadítani magam, miközben azt sem tudtam, mi történik velem. Ő azonban szorosan tartott egyik kezével, míg a másikkal nyögések közepette játszadozott nedves bozontja közt. Most még hevesebben nyaldosott, nyelve vibrált ott bennem, míg testem reszketni kezdett, majd ívben megfeszült, végül hangos kiáltás tört fel belőlem.
Ernyedten terültem el és néztem, hogy Martha hanyatt fekve tölti kedvét magában, egész testében remegve a beteljesülésig.
Nagyszerűen aludtam az éjjel, Martha pedig ezután hullámos fürtökbe rendezte előzőleg becsavart fekete hajamat. Azt mondta, gyorsan öltözködjek, mert mindketten meglátogatjuk a gazdag urat. Kézen fogva vezetett végig az utcák útvesztőin. Végül megálltunk egy kis ajtónál, itt megcsókolt, és mondta, kopogtassak, a finom úr pedig örülni fog jövetelünknek. Elképzelhetik döbbenetemet, mikor nyílt az ajtó, és ott állt Sir Hunter Tremayne. Elvörösödtem, miközben tekintetével lassan végigszántott alakomon, mert arra gondoltam, hátha elküld. ő azonban mindkettőnknek intett, lépjünk be. A nappaliban leültetett, majd Martha köré fonta karját és valamit sustorogni kezdtek az előszobában. Mikor Sir Hunter visszajött, arcán komoly kifejezés ült.
– Lám, lám, a kis Lizzie Langdale. Micsoda meglepetés. Szükségem van a szolgálataira. Jöjjön, kezdjük máris. Illedelmesen leszegtem fejemet a nagy ember előtt, majd Martha és jómagam követtük őt egy jókora hálószobába, mely illett egy rangos emberhez. Úgy véltem, itt kell majd takarítom, stoppolnom meg effélék. Sir Hunter leült egy nyugágyra, feltette lábait és odaszólt Marthának, vegye le a köpönyegemet.
– Csinos lány, nemde? – kérdezte.
– Igen – felelte Martha.
– Nagyon is.
Sir Hunter hangja most érdessé vált, felült és azzal a brutális pillantással nézett rám, amit csak egyszer láttam tőle.
– Csakhogy huncut egy kislány, nem igaz?
– De, azt hiszem, uram – felelte Martha sóvárogva.
– Nagyon is. Sir Hunter ekkor felállt és egy lépést tett felém.
– A huncut lányok pedig büntetést érdemelnek, így van? – megrettenve pillantottam Marthára.
– Hát persze, uram – válaszolt Martha vágyakozva.
Ott álltam, Sir Hunter hosszú karjainak és lábainak látványától megbabonázva, ő pedig csak jött felém. Az egészből semmit sem értettem, mozdulni sem tudtam. Csak azt tudtam, hogy szívem hevesen kalapál és lábaim között kellemes vágyakozástól bizsergek. Féltem, de vágyakoztam is egyben, amint Sir Hunter közeledett felém. Most már szorosan állt mellettem.
– A rossz lányok megérdemlik, hogy jól elverjék a popsijukat – szólt lágyan a fülembe, amitől a vágyakozás hullámokban söpört rajtam végig.
– Térdelj le, kislány!
Erőm sem volt ellenállni, így letérdeltem. Most durván előretaszított, hogy négykézlábra álltam.
– Martha! Emeld fel a kis cafka szoknyáját! – parancsolta.
Erre Martha felhúzta a ruhámat, mire előtűnt csupasz farom, mely most bizsergett a gyönyörtől, hogy ez a hatalmas ember látja. Ebben a lealázó pózban figyeltem, amint Sir Hunter odamegy a falhoz, leakaszt egy lovaglókorbácsot és egy hosszú aranyzsinórt. Szememben esdeklés látszott, mikor egyenesen az arcomba nézett, majd brutálisan a szemközti szék lábaihoz kötözte csuklóimat, aztán felemelte a korbácsot.
– Te huncut, csintalan, mocskos kis ribanc. – Sir Hunter hangja súlyosan zengett, miközben az arcomon játszadozott a korbáccsal. Fehér bőrömön a gyengéd cirógatás egyszerre volt mennyei és félelmetes. Aztán – miközben a férfi hátralendítette karját, és a korbács lesújtott farpofáimra – már csak Martha vágyakozástól áthatott nyájas mosolyát láttam. A fájdalom gyönyörkelti volt, Sir Hunter elegánsan és kellő precizitással végezte a műveletet. A farom kegyetlenül sajgott, ám a legszenzációsabb érzés az a gyönyör volt, amit a korbácsütés idézett elő a muffomban.
Sir Hunter ismét lesújtott. Ereztem, hogy a fenekem kezd feldagadni, és hallottam magam, amint erőtlenül azt mondom: „kérem, ne!”, ami valójában azt jelentette: „kérem, még!”
A korbács utolsó csapása hozta meg számomra az orgazmust nedvesen és remegi testtel, ez egyben kaján mosolyt csalt Sir Hunter arcára.
– Nahát – mondta akkor most jöjjön a végső büntetés.
– És mikor magam mögé pillantottam – még mindig négykézláb – ő kigombolta nadrágját és előtűnt jókora hímtagja, mely keményen meredezett, mint a szőlőkaró. Ennek láttán Martha tüstént felsóhajtott, a padlóra ereszkedett és szájába vette. Csak vártam és néztem Marthát, aki úgy szopott, mint egy kisborjú. Sir Hunter a lány tarkójára tett kézzel irányította őt, mindeközben keményen nézett a szemembe. Aztán azt mondta:
– Elég – azzal kihúzta hímtagját Martha szájából és odaállt mögém.
Mosolyogva feszítette szét combjaimat és a faromhoz dörgölte lüktető férfiasságát. Ez a férfierő arra késztetett, hogy kinyújtsam kezem és megragadjam a nagy hímtagot. Nedves volt és kemény, ereje elbűvölt.
Sir Hunter egy percre örömét lelte abban, ahogy szorongattam és játszadoztam vele. Csendben esedeztem, hogy jöjjön el a beteljesedés, ám ekkor hirtelen türelmét vesztette. Dühösen lökte félre kezem, durván széthúzta combjaimat és teljes hosszában behatolt szélesre tágult muffomba. Ki-be lökdöste hímtagját, miközben én irgalomért kiáltoztam. Pillanatokkal később kirántotta magát, és kerek farpofáimra élvezett, a meleg életnedv végigcsorgott combjaimon. Martha ajkát nyalogatta és mosolygott. Tudta, most rajta a sor, hogy engem is a csúcsra juttasson. A gyönyör pillanata hihetetlen volt, Martha hozzáértő ujjai ott köröztek teljesen átnedvesedett nemi szervemen. Hála neki, újfent eljuttatott a beteljesedésig, egész testem tehetetlenül reszketett, miközben megcsókolta ajkamat.
Az ezt követi évek során sokszor volt részem még ennél is élvezetesebb megaláztatásban, négykézlábra ereszkedve. Martha mindig ott volt, mohón várva vágyai kielégítésére. Bele tellett egy kis időbe, míg rájöttem, ő nem Sir Hunter után vágyakozik, hanem utánam. Mindketten a saját ágyukba vittek, és átadták minden tudásukat. Martha az elmúlt évben bekövetkezett halála napjáig szeretett engem, ugyanolyan odaadással, mint amilyennel én szerettem Sir Huntert, mentoromat és gazdámat. Miközben mi ketten, a két leányzó nőkké cseperedtünk és érett asszonyokká váltunk, Sir Hunter úgy vált higgadtabbá. Mindkettőnket bevezetett vidéki otthonába, és ez végtelen örömére szolgált.
Hozzáértő nevelése és törődése során teltidomú, érzéki ni lett belőlem, ő pedig örömét lelte testem hajlataiban és domborulataiban, egészen mostanáig. Mikor e sorokat papírra vetem, hatvanöt éves vagyok. Tudom, hogy meghalok, ezért e délutánt arra szántam, hogy elkészítettem végrendeletemet és aláírattam szolgáimmal, mint tanúkkal. Sir Hunter a múlt héten hunyt el igen tisztes korban, kilencvenöt évesen, én pedig nem vágyom semmi másra, csak hogy vele lehessek. Utolsó cselekedetként kiittam egy méregfiolát. Várom, hogy szelleme megérkezzen lóháton, felülteti maga mellé a lelkemet, aztán együtt lovagolunk el, hogy újból találkozzunk öreg barátnőmmel, Marthával.
Hát így történt, elmeséltem nektek mindent, ahogy megígértem. És a hagyaték? Nos, az Frederick March-ot illeti, Martha March és Sir Hunter Tremayne szeretett fattyú gyermekét. Sorsom, hogy gyermektelen maradtam, valahogy kevésbé volt fájdalmas azzal, hogy ott volt velünk a kis Frederick, életem két legfontosabb személyének törvénytelen gyermeke. Éljen boldogan a pénzzel, aminek én már semmi hasznát sem veszem. Számomra bevégeztetett. De hallom, hogy odalent patkók csattognak a kövezeten. Bocsássatok meg, de mennem kell. Sir Hunter készen áll, hogy elvigyen abba a másik világba, ahol vele lehetek és élvezhetem az örökké valóságot, a véget nem érő ifjúságot az ő erős karjaiba zárva.
Szextörténet ajánló:
Bevezetés a szexualitásba
Bevezetés a szexualitásba
Volt egy nagyon jó barátnõm a suliba és õ már többször volt nálunk éjszakára is és megkérdeztem aludhatnék e este náluk.Másnap már nincs iskola és nagyot tudnánk aludni meg megtanulnánk a leckét is.A szülei tanárok voltak és volt egy nõvére és egy bátya.Õket is ismerték a szüleim és megengedték,hogy ott aludjak.Persze vittem pizsamát,mert én otthon csak hálói....
Tanár úr
Egy hónap telt el a legutóbbi kalandunk óta. Az iskolában teljesen közömbösen viselkedett velem, mintha soha semmi közünk nem lett volna egymáshoz. Egyszerűen átnézett rajtam. Nem mosolygott vissza, ha rákacsintottam, vagy ha flörtöltem vele. Bántott a dolog, de túl büszke voltam ahhoz, hogy megtegyem az első lépést. Már-már kezdtem beletörődni a dologba, hogy ennyi volt, de aztán Balázs leszólíto....
Gimis csajok , akik megtesznek mindent
Negyedikes gimnazista voltam, és 18 éves múltam. A szüleim elutaztak a Mátrába, mi pedig megbeszéltük, hogy egy nyaralóba megyünk, szilveszterezni, ahol senkit sem zavarhat a ricsaj.
A többség sajnos negyedikes lesz. Hívtak az osztálytársaim is, de nem mentem velük, mert engem bíztak meg, hogy két negyedikes lányt, irányítsak el a buli helyére.
Klárit jól ismertem, mert sokáig a szom....
Beindultam egy idős férfire
Van egy 52 éves angoltanárom, aki nagyon nagyon tetszik nekem, őrjítően vonzónak találom. Teljesen felizgat a látványa és a közelsége. Tegnap egy elég laza, kissé kigombolt ingben volt, ami jól láttatta a szőrös mellkasát, amely kész afrodiziákumot jelentett számomra. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyo....
A geci íze
Sziasztok újra itt volnék egy újabb történettel, ahogy megígértem. Ez az eset talán két hónapja történt meg velem. Éppen a (most már)volt barátomnál voltam, ahogy az lenni szokott délután. Megint videóztunk, nem tudom mit néztünk, nem emlékszem rá, de nem is ez a lényeg. A film elejénél járhattunk amikor szokás szerint elkezdett nézni engem a párom. Ilyenkor tudom, hogy rá kell néznem mélyen a sze....
Irén néni megbaszása
Sopronban voltam katona, eléggé összetartó kis csapat voltunk, mindenki jó arc volt, a legjobb barátom meg az ezredírnok. Így amikor, már "öregek" lettünk, állandó kimaradásunk lett, a hétvégéket meg általában otthon töltöttük. Mivel az írnoksrác, Pali bicskei volt, én meg pesti, egy kis kitérővel minden pénteken hazavittem autóval. A szüleivel rendszeresen találkoztam, össze is barátkoz....
