Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal szexuális, erotikus tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.

Csajok egymás közt



Édesen cirógatja az arcomat, majd mind két kezével a nyakamon áthaladva hátulról beletúr a hajamba. Kellemes borzongás fut végig a testemen, nagyon tudja ez a kis dög, hogy mit szeretek...

Tudja hisz az életem része, önmagam másik fele, napjaim csodája, éjszakáim álomtársa. Még érzem a kicsi pocakjának rángását csituló gyönyörének elhamvadó zenéjét.
Sóhajai a kielégültségét tolmácsolják. Lecsukott szemhéjai lassan nyílnak fel, ajkai csókkal becéznek. Huncut kis mosoly jelzi, erőre kap benne a szerelem, és a két csodaszép tündér szempár vad vágyak tűzét küldi felém. Ajjaj, most semmisülök meg, most veszek el tengerkék szemének végtelen világoskék sztrádáján, ahol mindig finoman siklok, kezei simogatása mentén szétnyílik a tér, bezár minket egymásba...egyre beljebb és beljebb haladunk!

Egyik keze hátulról a hajamba túr és határozott mozdulattal meghúzza a rövid szőke tincseket. A hasam görcsbe ugrik, és egy halknak ugyan nem nevezhető hang tudatja vele élvezem, amit csinál. Ajkaimat enyhén harapdálja, és szívogatja, nyelve megrészegült táncot jár az enyémmel. Gyengéden újra meghúzza a hajam és ajkunk szétválik, egy mosolyt küld felém és így szól :
- Gyönyörűm, most én kérem a tested tündérmeséjét. S ez a szó s ez a hang az, aminek bilincsbe vert rabja vagyok már tíz éve, de Istenemre a világ legboldogabb rabja.
Lefordít magáról az ágyra és én süppedve, remegve zuhanok a kéjes mámorba. Szerelemittas gyengédséggel takar be a forró testével. Simogató keze felkorbácsolja a testem kínzó éhségének vágytól szenvedő titkos ösvényeit.

Szájába veszi feszülő kemény melleimet, és pajkos kis játékba kezd velük. Kelyhemben egy édes lüktető dzsungel tamtam jelzi nagyon jó, amit csinál. Mellkasom zihál, és akár a kifeszített széltől dagadó vitorla, olyan duzzadt kis csiklót érzek a dombjaim közt. Alig várom, hogy a keze arra tévedjen, és belém kússzon már végre. De gonosz kis tigris és nem felejtette el, hogy én is ekképpen gyötörve húztam fel őt a szivárványos rétre. Keze végeláthatatlan simogató hadjáratot jár a testemen, csak éppen a dombjaimat nem érinti. Könyörögve nézek rá, mire ő egy cinkos kis kacsintással elintézetnek tekinti azt, hogy most ő a főnök.

Kihúzva a határok legszélére a türelmem fogytán, minden fegyelmezett idegszálamat a kéj korbácsolja és tudja, most kell megadnia azt, amire remegve vágyok már.
Lassan, lágyan érinti a dombjaimat majd egy rutinos mozdulattal már a dombok között barangol a pici kis ujjacskáival. Melleim csókolását abbahagyva mélyen a szemembe nézve így szól:
- Mi ez itt gyönyörűm? - és az ujjain selymesen csillog az élet varázsnedűje.
- Szerelem - válaszolom neki egy nagyot sóhajtva.
- A te tündérmeséd – felelem elcsukló elvarázsolt hangon … és élvezem tovább az ujjainak a kényeztető játékát, nedves táncát a kelyhem előtt kéredzkedő rítusát. Nem siet, hagyja, hogy minden porcikámba eljusson a kábító szenvedélye. Igen, és mint a méreg kering bennem. Agyam bódult, lelkem szárnyal, testem vonaglik, remegve, kapkodom a levegőt. Gyönyör száguld az ereimben lángoló szenvedéllyel megbéklyózott állatként, láncon vonszol a vágy. Látja, el kell engednie, mert az őrület határára sodródtam, testem görcsösen vonaglik, és zabolátlan utolsó csúcstáncát lejti. Kelyhem görcsös marasztaló szorítása jelzi betévedt ujjának a kielégülésemet.

Lassan nagyon lassan kicsúszik belőlem, és meleg tenyerével betakarja az egész dombomat, és még a mindig lüktető kelyhemet. Ziháló testemet csendre inti susogó szavaival:
- Ssssss… Pihenj szerelmem, pihenj gyönyörűm!

Kényeztető simogatása, mint a lágyan hullámzó óceán. Csókjai, mint a gondolat áradó mélysége olyan végeláthatatlanul sokasodó, gyülekező vágy, ami ismét újra felkorbácsolja a szunnyadó, pihenve, pihegő tündérmesét.
Kívánom megint, akarom érezni magamba olvasztani, élő elegyet alkotni vele és lelke részévé válva élni tovább benne…

Lágyan mellém fektetem, én pedig lassan rá fekszem. Apró kis csókokkal ajándékozom és gyengéd harapásokkal követelem vissza testének élvezetét.
Meztelen testünk bársonyos simítása borzolja bőrünk felszínét, melleink tánca vágyaink korbácsa. Teljesen összesimulunk, s harmonikus táncra pendül bennünk a dal. Ring a csípő ugrál a pocak, remegnek a combok, sóhajok és pici kis nyögések ölelnek minket körbe. Valami varázslatos módon egyként illik össze testünk és lelkünk minden mozaikja.
Vonz a Vénusz dombja, húz lefelé, mint a mélység és emel, mint a magasság. Egymásra találunk, és rutinos mozdulataink tanúskodnak arról, hogy egy összeszokott szerelmes pár szeretkezik a szivárvány alatt megbújva.

Kelyhemben a kéjes vágy kínzó görcsként követeli jussát, és a gyönyör mámoros patakját bocsátja útra. A kedvesem érzi ezt, és még hevesebb táncot kínál felém. Vénuszdombját az én dombom betakarja a kis virág szirmaival. Bűvöletbe kábult csiklóm mágnesként tapad az övéhez. Nedveink keverednek, és a szerelem elegyének a mannáját készítik. A cuppanó hangok huncut kis mosolyt csalnak az arcunkra, amit én egy kacsintással jutalmazok, ő pedig egy határozott erős lökéssel válaszol meg.
Ezt már nem bírom fegyelmezetten, de nem is akarom tovább gyeplőben tartani ezt a szenvedélyes vágtát. Engedem, mert érzem, hogy a kincsem is velem repülve érzi ugyan azt a szédületesen jó érzést, ami lüktetve tör utat magának mindkettőnkből. Szerelmes lelkünk mélyéről előtörő sikoly és sóhaj a szeretkezésünk fináléja. A zabolátlan vágta lassan nagyon lassan ér véget, a vágyak mezején. Csendesen pihegve simul össze a testünk, egymásba olvadva remeg bennünk a szerelem tündérmeséje. Két boldog szerelmes szempár élvezi egymás gyönyörét. Megáll az idő, és kinyílik a tér...

Megsemmisülve, fáradtan fektet le maga mellé, és én úgy süppedek az ágyba, mint a tehetetlen asztronauta az űr végtelenébe.
- Köszönöm! - súgom neki, mire ő ugyan ezt teszi nekem.
- Én köszönöm kincsem! – mondja, és szorosan magához ölel.
Zihálva, tombol bennem a boldogság, és szárnyalva simogatja a lelkemet. Nem tudom eltitkolni és elrejteni a szemeimben a duzzadó könnycseppeket, amit a kedvesem iránt érzett szerelem csodája szült. Mosolyogva nézi a legördülő cseppeket, majd az egyik után szalad az édes kicsi szájával, elkapja és mint egy láthatatlan gyöngyszemmel játszik vele. Érez és tudja, hogy ez is csak az övé.

Látja fáradt testem álomba zuhanását, de még nem enged el. Puha kezével lágyan cirógatva kísér álomba, és mielőtt elaludnék, fülembe súgja.
- Jó éjszakát szerelmem, szeretlek gyönyörűm!
- Én is nagyon szeretlek édesem Jó éjt kincsem, álmodj szépeket.

A hajnal csendesen ébredezve csokorba gyűjti az illatvirágokat, és a Napot hívja hírvivőnek.
A résnyire nyitva hagyott ablakon bekúszik a friss tavaszi szellő, és bocsánatkérően elszégyelli magát. Cinkos pajtása a Nap is mellé settenkedik. Megpihennek egy pillanatra, és velem együtt ámulattal nézik az ágyon alvó gyönyörű angyali lényt. Rájuk mosolygok és engedem, hogy először a hajnali szellő sietve szaladjon egyet a dombokon, mint egy pajkos kis gyerek, és fürödjön egyet a szerelem illatában. Majd hagyom azt is, hogy a Nap meleg karja lassú élvezettel végig simogassa. Szeretem nézni a reggeli napfürdőt az édes kis testén.

Alszik az én tündérem, hallom a szuszogását látom testének hintázását apró kis rándulását, mert bizony ezek a csibészek nem igazán bírnak magukkal, és vígan hancúrozva fogócskáznak rajta. Nagyon úgy néz ki, hamarosan felébresztik, amit én nem bánok, hisz alig várom, hogy újra megmártózzak benne.
Közelebb bújok hozzá és átveszem az ébresztés rituáléját. Lassan gyengéden simítom végig a kecses kis alakját. Bebarangolja a kezem a testének minden kis részét. A nyakára apró kis csókokat pakolok gondosan és tudom, hogy nem sokára rám néz egy csodás szempár.
Ahogy simogatom, a kezem lejjebb téved és már a combjánál, jár. Felhúzott térdéhez érek, és az ujjbegyeim elakadnak egy hosszú kis hegen. Egy műtéti vágás az, ami 22 öltéssel van összevarrva. Mosolygok, mert eszembe jut újra az éjszaka. A műtéti hegről meg tovább gondolom az életünket. A balesetünket az orgonabokroknál, és a viszontlátást másnap újra a kórházban.
Az volt életem második csodája...

Ahogy a mentőautó megérkezett velünk a kórházba úgy kezdődött el a közös életünk. Kicsit ahhoz hasonlítanám, mint amikor egy csendes folyóba rohan egy dacos kis patak. Aki azt hiszi, ha magas hegyről sebesen érkezik elég erős ahhoz, hogy folyóvá váljék.
Az úton a kórház felé lopva figyeltük egymást, ha ő nézett rám én kaptam el gyorsan a fejem a tekintete elől. Ha pedig én fürkésztem az arcát ő fordult el, dacosan mutatva mennyire nem fáj neki semmi, pedig érezhető volt a fájdalom az autóban. Mint ahogy az is amilyen varázslat történt köztünk. Nem értettem és később kiderült ő sem értette azt a közös örvényt, ami elindult bennünk.

Őt vitték azonnal a műtő előkészítőbe, én meg az ambulancián kaptam szakszerű ellátást, és már mehettem is haza. Már a buszon ültem, és az egész eseményen merengtem, amikor hirtelen belém hasított egy érzés.
– Még a nevét sem tudom ! De tudni akarom! Nem tudom miért, és se a magyarázatokat, se a kérdéseket nem nagyon akartam elemezni magamban.
Arra gondoltam, leszállok, és visszamegyek, de mivel nagyon késő volt már úgy döntöttem majd holnap délelőtt bemegyek és meglátogatom. Már azt is elterveztem viszek neki egy hatalmas orgona csokrot.

Aztán sokasodtak bennem a kérdések, jesszusom mi van velem ez nem helyes ez nem normális, sőt teljesen elfogadhatatlan. Lány egy lánnyal ? Akkor abban a pillanatban idegennek éreztem saját magamat. Viszont az érzés az örvény nem hagyott nyugodni hiába küzdöttem ellene, csak nőt és nőt. Éreztem, ahogyan telítődik a lelkem egy ismeretlen ember iránti érzéssel egy furcsa eddig még soha sem érzet szeretettel.
Gondoltam valami kompromisszumot kell kötni magammal, és arra jutottam abból még semmi baj nem lehet, ha baráti érzésekkel közeledek felé. Ha már a sors ily módon össze terelt minket lássuk mi a terve velünk. Valószerűbbnek gondoltam inkább azt, hogy a baleset és az események kavarták csak fel a lelkemet.
Alig tudtam elaludni, ha behunytam a szemem őt láttam újra és újra. Kicsit már bosszantott is miért jár ennyit a gondolataimba.



Reggel, mikor ébredtem az arcom nagyon fájt, na meg a combom is, ahova a tetanusz injekciót kaptam. Belém hasított újra az elmúlt este eseménye, de nem a testi fájdalom inkább az a lelki vívódás, ami miatt olyan nyughatatlan volt az egész éjszakám.
Hamar elkészültem, és már siettem is vissza a kórházba. Az ambulancián átkötözték az arcomon a sebet és mondták már nem is kell többet jönnöm. Szinte nem is figyeltem az orvos szavaira tekintetem csak a folyosót kutatta, hátha meglátom őt.
Mikor végeztem az információ felé vettem az irányt és akkor döbbentem meg újra, hisz azt sem tudtam, hogyan kérdezzek felőle. Hiába magyaráztam az adminisztrátornak, hogy tegnap este velem együtt érkezett a lány egy mentőautóval. Unott és lekezelő stílussal közölte, ha nem vagyok hozzátartozó, nem adhat semminemű felvilágosítást. Az egész fülkéjével együtt kívántam magamban valami jó meleg helyre, de mit volt tenni be kellet érnem a semmivel.
Felmentem a baleseti osztályra ahol szintén az előző információs nő rokonával találkozhattam össze, mert semmivel sem tudtam meg többet. Az elkeseredés és a kétségbe esés kezdett rajtam eluralkodni, amikor egy kéz fogta meg a vállam.

- Hello nagylány - hallottam az ismerős hangot a hátam mögül. Megfordultam, és a tegnap esti mentős fiú állt mögöttem.
- Áh látom te egész jól vagy… - nem úgy, mint az égből pottyan barátnőd! Mit akar ez jelenteni? Megragadtam a mentős kabátját, és magamon is meglepődve vontam kérdőre.
- Hol van, mi van vele, tudni akarom!
- Lassan, kislány, lassan – állít le a mentős –, válaszolok, csak engedd el a kabátomat, még letéped rólam - majd egy örökké valóság, mire elmondja végre, hogy még az éjjel átvitték a kórházból a baleseti intézetbe, mert itt a kórházban úgy ítélték meg, hogy komplikált a térd sérülése. Elkotyogja, hogy annak ellenére, hogy mennyire fájt neki a lába, az úton az intézetig milyen vidám volt. Nevéhez hűen, tényleg királynőként viselte az egyre kínzóbb fájdalmakat.
Kérdőn nézek rá, mire ő így felel.
- Hiszen Zita a barátnőd, Zita, mint a nagy királyné…
Szívem kalapált, lelkem pedig már nála járt, és már nem érdekelt, mit fecseg még az utolsó magyar királyról, IV. Károly feleségéről, a 640 éven át uralkodó Habsburg-család utolsó koronás főjéről. Nem érdekelt hogyan fitogtatja a történelmi tudását meg, hogy hányad éves a bölcsészkaron. De azt tudtam, hogy mennem kell, mert bele pusztulok, ha nem láthatom még egyszer…
Rövidre zártam a beszélgetést, mondván, mennem kell még kötözésre, és már rohantam is kifelé a kórházból.
Egy örökké valóságnak tűnt, míg átértem a Baleseti Intézetbe és ott sem volt egyszerű megtudnom hol van Ő. Egy fokkal kedvesebb választ kaptam a kérdéseimre, hogy ki és milyen beteg után érdeklődőm. Nehezen de célt értem az információs kisasszonynál.
Tudtam a nevét, az emeletet és a szoba illetve az ágya számát.

Most már csak mennem kellett és ez volt a legnehezebb. Összeszedtem minden bátorságomat, eldöntöttem, hogy akár hogy is fogad de nekem még egyszer bele kell néznem azokba a szemekbe. Tudni akartam, hogy ugyan azt látom–e megint, és ugyanazt érzem-e, mint amit tegnap este az orgonabokrok alatt.
Beléptem hát a szobába, és megláttam az ablak melletti ágyon, gipszelt lábbal, csövekkel és infúzióval a karjában.
Az ágyához mentem, és csak néztem. Néztem, ahogyan aludt, ártatlanul elesetten és meggyötörten.
Gyönyörű volt, lenyűgözött a szépsége, és az örvény a görcs újra elő tört belőlem húzott vonzott felé egyre merészebben. Legszívesebben megöleltem volna. De bejött a nővér és közölte, hogy a beteg még kába az altatástól, fel–fel ébred, de még zavaros és jobban teszem, ha később pár óra múlva jövök vissza. Eszembe jutott, hogy nem hoztam semmit pedig elvileg beteg látogatóba jöttem.
Hogy teljen az idő hosszú sétára indultam a gondolataimmal, és a lelkem furcsa rezdüléseivel együtt. Próbáltam minden féle magyarázatot találni erre a viharszerű vágyódásra, és az eddig számomra teljesen ismeretlen érzésekre magamban. Okosabb nem lettem, de viszont az idővel végeztem. Azt vettem észre jó pár órát hagytam magam után, és újra az intézet bejáratánál állok. A kapu előtt egy idős néni virágokat árult. Csoda szép hófehér orgonái voltak. Megvettem tőle az egészet, mire ő mosolyogva megjegyezte:
- Ön kedveském nagyon szerethet valakit, szinte nem is a földön jár!
Visszamosolyogtam rá, és nagy lépésekkel rohantam felfelé a lépcsőkőn.

Megálltam a szobája ajtajában, és abban a pillanatban egyszerre forrt össze a szemünk és egyszerre dobbant a szívünk, s mint később kiderült, az a bizonyos örvény ugyan úgy indult el benne is abban a pillanatban, hogy megpillantott az ajtóban. Hosszú percekig csak néztük egymást, míg ő végül lehunyta a szemét mosolygott, és intet kicsit a kezével, hogy menjek oda hozzá.
- Hát itt vagy kedves - szólalt meg valami angyali hangon. Nem tudtam megszólalni, nem jött ki hang a torkomon. Botladoztam az ágya mellet az infúziós szerelék miatt, bénáztam az orgona csokorral, míg végül nevetve az ágya melletti kis székre mutatott és kért, hogy üljek le. Remegtem, mint a nyárfalevél, még soha sem éreztem magam ilyen bugyutának.
Bele szippantott a csokorba és élvezte az illat orgiát. Behunyt szemmel lágyan csak ennyit szólt:
– Köszönöm…

Hosszan beszélgettünk a mi kis közös kalandunkról, elmesélte mennyire imádja májusban az orgonák illatát és, hogy mennyire nem tudott ellenállni azoknak az orgonabokroknak, és neki az orgona még finomabb, ha azt ő szedi a saját kezével.
Mind a ketten kerültük a beszélgetést arról a bizonyos érzésről, arról a pillanatról, ami akkor csak a miénk volt ott a baleset után. Én sem és ő sem mert róla beszélni.
Az ajtóból beszólt a nővér, hogy lassan vége a látogatásnak megkéri a látogatókat, menjenek el, akkor én minden bátorságomat összeszedve fölé hajoltam és szájon csókoltam. Nem is ismertem magamra remegtem, de mégis lebegtem. Minden rosszra, elutasításra fel voltam készülve, csak arra nem, hogy a keze megragadja erősen a nyakamat, aztán simogatóan lágyan az ujjacskái felkúsznak a tarkómon bele túrnak a hajamba. Belekapaszkodik, meghúzza, így elemel a szájától és így szól:
– Ha ez most vicc, akkor nem komoly, de ha viszont komoly, akkor nem vicc. És az életem legérzékibb, legszenvedélyesebb, de egyben a legsutább csókja következett. Véget nem érően mégis véges lett, ugyanis a folyosóról éles hangváltás lehetett hallani. Kicsit meg ijedtünk, és abbahagytuk egy utolsó kis puszit leheltem még a homlokára, és kifelé hátrálva néztem, amíg az ajtóhoz nem értem. Szinte buldózerként rohant belém egy feldúlt hölgy, őt követve pedig egy férfi, és bocsánatkérően máris törtettek az én angyalkám felé. A folyosói hangzavar után ítélve rögtön tudtam, hogy a késve érkezett hozzátartozók valamelyike, inkább nagynéninek tűnt, mintsem édesanyának. Amíg tudott követett a szemével aztán lepelként borította be az aggódó és sajnálkozó rokoni szeretet.

Fogalmam sincs, hogy értem haza, valószínűleg repülhettem úgy 10 méter magasan a föld felett, mert semmi nem maradt meg a haza útból a gondolataimat és a lelkemet teljesen beterítette a lénye, és a vele átélt pillanat minden mozzanata...

Most itt tartom a karjaimban ide s tova tíz éve az én angyalomat édes kicsi kincsemet.
Ébredezik, érzem, mocorogva bújik még közelebb, én mosolygok, mert tudom most is hagyni fogom, hogy elragadjon és táncoljon velem egyet a szivárványos rét alatt.
A májusi szellő meglibbenti a függönyt, a nap pislákolva beküldi a fényt, halk sóhaj szól, csak a szív dobbanása mesél. Bőre a bőrömhöz simul, teste a testemnek feszül és ébredezik a vágy valahol, ott legbelül. Lüktet a vérem, bújok hozzá kedvesen. Simogató kezem kis domboknak kedvez, és barangol lélegzetelállító tájakon. A tánc indul, a vágy megkergül, megállítani nem lehet, de nem is akarom. Ajka becézi minden porcikám, és bódult mámort borít rám. Összefonódik valóság és képzelet, és a szemeiből szikrázik felém a szeretet.
Válaszolok rá puha csókkal, kényeztetem én is édes szókkal. Nevét suttogom, gyönyörbe fürödve nem engedem el, maradjon ez így örökre! Két karja közt oly édes az élet, szeress forrón, ahogyan én szeretlek téged!




Véletlen szex történet:


Szájmunka


- Mi a fenét csinálsz Bill? - kérdezte Becky amint hirtelen megfordították az irodai székben amint éppen a PC-je előtt üldögélt.

A szavai halk mormogásba fulladtak, ahogy Bill ajkai hirtelen az övéihez nyomódtak. Reflexszerűen kinyúlt karjaival és megpróbálta elnyomni magától Bill széles mellkasát. Bill gyengéden megfogta Becky karját és elhúzta oldalra miközben nyelve egyre mélyebb....

A kutyás csaj


Egy kicsi társasházi lakás földszintjén élek. A teraszom az öbölre néz. Igaz, van a víz és a balkonládáim között egy park, de anno ez állt a hirdetésben, és végül is nem hazugság. A balkon virágaim teljes pompában virágoznak, és igen nagy gondot fordítok rájuk. Pontosan emiatt indítottam külön hadjáratot a felsőszomszéd ugató kis görcse ellen, aki elvileg egy kutya lenne. Az ördög képében. Mert az....

Rád verem a farkam, Patrícia


Kb. egy fél éve, ismertem meg Patríciát, s akkor még nem gondoltam… Nem gondoltam sok mindent… Nem gondoltam, hogy egyszer majd a barátnőm, a dominám, sőt…, lesz… Bár jó ideje egyedül voltam már, az elején még csak arra sem gondoltam, hogy haverságnál, barátságnál több is lehet köztünk, hisz nem volt benne semmi különös… Nem volt magas, nem volt alacsony. Nem járt nőies cuccokban, a kecsesség, az ....




Szextörténet címkék

feldugta | aki igen csak csinosan | néptánc | betanított | nikoletta a nevelő |
Az oldalra beküldött szextörténetek, erotikus, és pornográf történetek a felhasználóktól származnak, ezért a szolgáltató felelősséget nem vállal! Ha az oldalon jogsértő, vagy egyéb okból kifogásolható történetet, szexuális tartalmú írást találsz, akkor azt jelezd a szerkesztőknek, és eltávolítjuk.