Mocskos tini fantáziák


– Egy kis figyelmet kérek. – a tányér mellől elvettem a kanalam és megütögettem vele a poharamat.
– Köszönöm. – megköszörültem a torkomat, miközben felléptem a pódiumra.
A zenészek abbahagyták a zenélést és mindenki a sátor alatt felém fordult, de én csak egy személyt kerestem az asztalok között. Imola éppen a fülébe súgott valamit, amire szélesen elmosolyodott, melyet meglátva már is izzadni kezdtem.
’ Oké, most tönkre fogom tenni az egész életem egy olyan valakiért, akit már lehet, hogy el is vesztettem. Az én hibám volt. Ezt rendbe kell hoznom, amíg van rá lehetőségem és ameddig az öt pohár pezsgőnyi bátorság bennem van.” Nagy levegőt vettem és találkozva a tekintettem vele, már is könnyebbnek éreztem magam.
– Először is sok boldogságot kívánok Pennynek és Adamnek, az ifjú párra! – rájuk néztem, felemeltem a poharat, melyet mindenki követett és egy nagyot kortyoltam belőle.
Kellett egy kis ösztönzés még, amire szükségem is volt.
– De nem éppen ezért jöttem most fel ide. – újra megkerestem az emberek között és a többit már csak hozzá intéztem, nem is törődve, hogy kik vannak körülöttünk, vagy, hogy ezután lesz–e még valaki, aki rám fog nézni. – Valamit nagyon régóta el kellett volna mondanom. De féltem. Rettegtem attól, hogy mi fog történi akkor, ha ez kitudódik. A családom, a barátaim, viszont leginkább, aki igazán hibás mindezért, az én magam vagyok. Most már tudom, ha veled vagyok, nem számít senki más, csak mi. Hülye voltam, a legnagyobb marha a világon. Eszembe jutott a reggel, amikor veled vesztettem le a szüzességemet és már akkor tudtam, csak nem vettem észre a jeleket. Bárcsak hamarabb láttam volna meg őket, talán minden más hogy alakult volna. Imi. Szeretlek! És bárhogy is lesz ez után, ez sohasem fog megváltozni. – az asztaloknál megdöbbent arcokat és hitetlenkedő, meghökkent hangokat kaptam válaszul, miközben én csak őt néztem.
Belenéztem a szemébe és akkor már tudtam, minden elveszett. Leléptem a pódiumról, a zene a hátam mögött megindult, én pedig kész voltam vállalni a következményeket. Nem törődve kinek okoztam fájdalmat vagy a legnagyobb csalódást, csak az számított, hogy megtettem. Az asztalok között lehajtott fejjel haladtam el és közben mosolyogtam. Mert bármi is történik ezek után, kész voltam csak előre nézni.
De, hogy megismerjétek az egész történetet, ahhoz vissza kell mennünk a buli utáni reggelre.
Ott feküdtünk az ágyban, átlósan elhelyezkedve. Imi a hátam mögött volt, keze a vállamon pihent, miközben a nyakamat csókolgatta lassan. Az ajka egyre hosszabban simult a bőrömhöz, melytől a testemben parázsló tűz újra lángra kapott. Ujjaimat az övére téve, finoman simogattam, míg a másikkal a hajába túrva játszottam a tincseivel. Még most se nagyon tudtam elhinni, hogy megtettük és mégis igaz az egész. A másik része pedig, hogy kimondtam, ahogy ő is.
Bár lehet, hogy csak a pillanat hevessége fogott el minket és ezért mondtuk, viszont attól, hogy így lett, még jobban éreztem magam. Erősen megszorítottam a haját, melytől felkapva a fejét szembe nézett velem. Barna szemei sötéten izzottak, ahogy elmerültem bennük, majd a szájának ízében.
Karjával átfogva a hátamra döntött le, kezével elindult lefelé, melyet megérezve beleharaptam az alsó ajkába. Ettől teljesen felélénkülve, mosolyogva ragadta meg a kezemet és a fejem fölé szorította, föntről figyelt engem.
Már attól, ahogy ebben a pozícióban voltunk nagyon jó rálátásom nyílt Imire, melyet soha nem tudnék megunni. Közben a szememet követve a szabad ujjaival végigsimítót az ágyékomat takaró lepedőn, majd vissza rám.
– Úgy látom valaki ma nagyon tüzes hangulatban. – nem tudtam leplezni előtte a vágyamat, így hát kimondtam.
– Színtisztán égek belülről. – a lábamat felemelve először a zacskóját, majd a péniszét masszíroztam meg. – Remélem, van nálunk valami, ami képes egy kicsit lehűteni. – a farka emelkedni kezdett, a látványától már is megremegtem, elém képzelve az egyesülésünk minden finom rezzenését.
Nem szólt semmit, a kezével még mindig ott tartotta a karomat a fejem fölött, miközben lassan teljesen rám mászott. Ágyékunk egy síkba került, férfiasságunk egymás mellett állt, ami pedig még nagyobb kihívást jelentett, hogy ne gondoljak rá.
A hasamtól fölfelé lassú egyenletes csókokat osztott ki, melynek minden egyes szünetében ki mondott pár szót.
– A nővéremnek… egy hónap múlva… lesz az… esküvője… és szeretném… ha te lennél… – ekkor érkezett meg a számhoz, sokáig ott tartotta, mintha bennem kereste volna meg a megfelelő szavakat. – a plusz főm. – valamiért arra gondoltam, hogy azt fogja mondani, hogy „barátom” vagy cifrábban kifejezve „a legjobb meleg haverom, aki egyúttal valami több is egyszerre számomra.”, de nem foglalkoztam vele tovább, így csak egyszerűen válaszoltam.
– Örömmel. – elmosolyodott, majd finoman megcsókolt.
A béklyóm elengedett és elválva az ajkától, a kezemet az arcára téve végigsimítottam rajta. Itt akartam maradni, ebben a pillanatban, egy idilli képben, ahol nincs más csak mi. A gondolattól, hogy mi lesz, ha kimegyünk innen kételyekkel töltött meg. Nem akartam, hogy bármi megváltózón közöttünk, mégis így lett, erős érzések kerültek közénk, melyeket többé nem hagyhatunk figyelmen kívül.
„Vajon a kettőnk életének van közös útja, vagy csak a szex lenne az, ami összehozott minket?”. Rá akartam kérdezni mindenre, hogy a fejemben felgyülemlő kérdésekre választ kapjak, hogy mi még barátok vagyunk, vagy annál többek–e. Elhúztam a kezem, melyre kérdőn nézett rám és már a nyelvem hegyén volt, amikor bekopogtak az ajtón. A szívem egyből ki akart ugrani a helyéről és rápillantva Imire, ő benne is ilyesfajta érzelmek kerítették hatalmába.
Amilyen gyorsan csak tudtunk felöltözködtünk, egymásnak nyújtottuk át a ruhadarabokat, mely közben állandóan az ajtót figyeltük. Amikor elkészültünk, mindegyikünk egy nagy levegőt vett és a barátom kinyitotta. Natália karikás szemmel nézett végig rajtunk, majd egy nagyot ásított az arcunkba.
– Ti aztán jól ki lehetettek ütve, ha egy szobába kerültettek. – nevetett fel, mi pedig egy–egy mosollyal értékeltük a humorát.
– Egyébként azért jöttem, hogy megkérdezzem áll–e még az a takarítás? Mert rajtunk kívül még mindig nagyban húzza a lóbőrt, én pedig egyedül kevés vagyok egy ekkora rumlihoz. – természetesen rábólintottunk és Natália vezetésével, minden szobát végigjártunk, embereket keltettünk fel, búrokat toltunk vissza a helyükre és a szemét nagy részét összegyűjtöttük.
A takarítás végeztével megköszöntük a bulit, melyre osztálytársunk csak nagyban bólogatott egy ásítás közepette. Imi autójához mentünk, mely közben belemarkolt a fenekembe és hátranézve láttam rajta, hogy nagyban vigyorog.
Beszálltunk, mire én mintha a botkormányt akartam volna megfogni véletlenül az ölébe nyúltam, majd onnan fel a combjáig visszahúztam. Egymásra néztünk és mindegyikünk ki tudta olvasni a másikból, hogy éppen mire gondol.
Barátom beindította a kocsit és amilyen gyorsan csak tudott szelni kezdte az utat, melyre hangosan felnevettem.
– Csak valakinek nem sietős a dolga? Mi van azzal, hogy a türelem rózsát terem? – rám nézett, majd vissza az útra, közben a keze a combon ért földet.
– Nálunk éppen nagyban megy az esküvőszervezés, szóval felmehetek hozzád egy kicsit játszani? – már is előttem volt a kép arról, ahogy a szüleimnek azt mondjuk, hogy felmegyünk xboxozni a szobámba, de most joystik helyett mi magunk vagyunk az irányítók.
Rá akartam bólintani, de ekkor egy pillanatra eszembe jutott, anyám már– már túlmenő aggódása. Csak valamiért bejön, megkérdezi, hogy szomjasak vagyunk–e, ilyen és ehhez hasonló indokokkal lépne be.
Meglátna minket egymáson, aztán pedig jöhet a nagy beszélgetés, melyre még nem álltam készen. Már láttam, hogy be akar kanyarodni az utcánkba, amikor gyorsan megszólaltam.
– Menjünk inkább máshova. – éppen pirosat kaptunk, így rám nézett.
– Haza még nem várnak. Illetve szívesebben lennék még egy kis időt csak veled, kettesben. – a lámpa már sárga volt, amikor kikapcsolta az övét és az arcomat megfogva megcsókolt.
Érzékien vad volt, éreztem, ahogy a fogaival végigsimít a számon, mintha megjelölt volna, ahogyan én tettem vele is.
– Támadt egy ötletem.
– Szeretem az ötleteidet. – visszahúzta az övét, elindultunk és egészen addig, míg meg nem álltunk letörölhetetlen mosoly volt az arcán.
Közben én mélyen elgondolkodtam azokon a kérdéseken, melyeket mindenképpen fel akartam tenni kettőnkről. Holnap már hétfő lesz, ami egyet jelent, iskola. Eszembe jutott Phoebe, az órák és persze a többi sok hülyeség.
„Imi karján minden nap más lány lógott, a suli összes csaját bármikor megkaphatja, úgy hogy közben senki sem néz rá rossz szemmel. A csapata imádja, még tőle kérnek csajozási tanácsokat is. Népszerű élet, az enyémhez képest, ezért mindig is furcsálltam, hogy végül kettő szónál többet is beszélt velem, nem úgy, mint legtöbb ember.
Phoebe adta meg végül a kezdő lökést, hogy menjünk el együtt bulizni és így alakult át, ami kis csapatunkból, egy nagy barátság. Most pedig mindent szétesett darabokra és reméltem az út végén, majd minden újra össze fog állni.” A kocsi hirtelen megállt és már csak azt vettem észre, hogy Imi kicsatolja az övét, kilép a kocsiból és a sziklákon kezd átmászni. Gyorsan kiszálltam, követni kezdtem a köveken át, míg nem felnézve megláttam a tengert. A napfénytől folyékony aranynak tűnt onnan nézve.
A partra kisebb hullámokat vert a szél, a kinyúló sziklahalmokon szétesve habokba formálta őket. Barátom felkiáltott hozzám, mire én azon nyomban folytattam lefelé az utamat. Leérve hozzá, elmosolyodott és megragadta a kezemet. Finoman megszorította és ahol a hullámok éppen csak elérték a homokot, eléje ültünk le. Látva, hogy lehúzza a cipőjét, én is így tettem, majd kinyújtva a lábunkat, hagytuk, hagyj, érintse meg a víz. Az első hullámnál libabőrös lettem a hidegtől, a második már sokkal kellemesebb volt, és ahogy egyre több jött, úgy csiklandozta már a talpamat.
Kezünket hátra kinyújtottak, a testünk között lévő ujjaink találkoztak a homokban. Összefonódva süppedtek a szemcsék közé. Mind a ketten a tengert figyeltük, a csendben átjárt a víz tisztasága, sós illata és barátom érintése a talajban. Nem akartam elrontani ezt a gyönyörű képet, de tudnom kellett, hogy hova tartunk. De még mielőtt megszólalhattam volna, Imi elkezdett beszélni.
– Ide jövök gondolkodni. Ez az én sajátos menedékem. – rám nézett és elmosolyodott.
– Rajtad kívül még senkit sem hoztam el ide. Meg akartam mutatni, ahogy te is minden nap bepillantást engedsz magadból. – a versekre gondolt, sokszor úgy gondoltam, hogy csak szánalomból hallgatja meg őket és nem is igazán érdekli a téma.
Míg nem egy e–mailben mindegyikről beszámolt nekem, hogy melyik tetszett, és ha nem miért. Azt hiszem ettől kezdve kezdtem másképp tekinteni rá, nem, mint egy iskolatársra, hanem mint jó barátra.
Közben ő már újra a vizet nézte, mire én egészen közel mentem hozzá és az arcát gyengéden magam felé húztam.
– Gyönyörű, épp úgy, mint te. – és megcsókoltam.
Aztán éreztem, ahogy a keze benyúl a pólóm alá és kezdtem átadni magam az érintésének. A mellbimbómat cirógatta, amitől már csak arra vágytam, hogy én is megérintsem, de közben eszembe jutott egy még fontosabb dolog.
– Imi. – az ajkamat elengedve rám nézett, de még én sem voltam biztos benne, hogy mit akarok mondani.
– Szeretném tudni… – a fülcimpámat bekapta és benyálazta.
– Mit szeretnél tudni? Mert én most éppen azt, hogy milyen az, amikor a homokban minden egyes testrészedet megkóstolom, mind addig, amíg már nem könyörögsz, hogy benned legyek. – szavai, mint maga a csókjai testestül–lelkestül feltüzeltek és még mielőtt elvesztettem volna a maradék önuralmamat is gyorsan kimondtam.
– Mi még barátunk vagyunk? – újra meg akart csókolni, de erre egy kicsi visszahúzódott és egy pillanatnyi kínos csend állt be közöttünk.
Tudni akartam, hogy mire gondol éppen és már kezdtem volna visszaszívni az egészet, amikor egy hatalmas hullám alátemetett minket. Kezünk a vízben szétvált és a tenger bevonzva minket elnyelt, majd azon nyomban fel is jöttünk a felszínre. Vizesen kiballagtunk a partra, egymásra néztünk és felnevettünk.
Olyan volt, mint régen, két haver lemegy a partra, kicsit szórakozni, bár csak ennyiről is lett volna csak szó. Csendben visszamentünk a kocsihoz, közben is azon filóztam, hogy hogyan próbáljak meg visszatérni a kérdésemhez. Mert úgy láttam Imi nem igazán akart róla beszélni, nekem pedig szükségem volt tisztában lenni a helyzettel. Beszálltunk a kocsiba és az órára nézve megkértem, hogy vigyen haza, melyre csak bólintva egyet, sebességbe is tette a kocsit.
Egész úton figyeltem az arcát, de bárhogy szuggeráltam nem nézett rám. A reggeli önfeledt, vágyakozó jókedvét a tenger magával vitte. Ahogyan az én bátorságomat is, így hát a témát félretéve némán ültünk egymás mellett, kibámulva az ablakon. A házunk előtt megállt, leállította a motort, mi pedig így maradtunk.
Egyikünk sem mozdult, semelyikünk sem tudta, mit mondjon, ami leginkább az én hibám volt. Ha akkor nem kérdezek rá, akkor folytathattuk volna, amit elkezdtünk a homokban és most egy sokkal vidámabb búcsúzás következne. Imi nem szólalt meg, így hát én tettem meg a kezdő lépést.
– Akkor holnap a suliban. – tekintettem a kezére tévedt és már rá akartam tenni, hogy megszorítsam, tudatva vele minden rendben, amikor elhúzta onnan.
– Igen, akkor majd ott. – hangja halk és semleges volt, mely még jobban megrémített, mint amikor csendben voltunk.
De nem törődtem vele, inkább bólintottam egyet felé, kiszálltam a kocsiból és elindultam a ház felé. Félúton visszanéztem, tekintettünk találkozott, majd elfordította a kulcsot és el is tűnt. Belépve az otthonomba, már is éreztem az egész testemet átjáró fáradságot. A szüleimnek gyorsan beszámoltam a buli gyengébbik verzióját és, hogy a végén Iminel lógtam ez idáig.
„Féligazság”, gondoltam magamba és felmenve a szobámba, egyből ledobtam magamat az ágyra. Összeraktam a fejemben, hogy holnapra, mire van szükségem, és még ma mit kell tennem. A lista egyre hosszabb lett, mégis mindennek a legelején állandóan Imi és én voltam.
A párnámat a fejem alá gyúrva, belefúrtam az arcomat és belenyögtem a párnámba. Jól leesett és egy kicsit megkönnyebbülve vetettem alá magam a holnapra való készülődésbe. Mégis minden második gondolatom csak ő volt, nem tudtam kiverni a fejemből a mosolyát és azt sem, ahogy a végén elbúcsúztunk egymástól.
Másnap kilépve a házból keresni kezdtem a barátom kocsiját, mellyel minden reggel el szokott vinni a suliba. A mobilomért nyúltam és mikor már tárcsázni kezdtem volna a számát, kaptam tőle egy sms–t. „Bocsi, nem tudok jönni. Esküvő miatt. Suliban tali.”, visszatettem a telefonomat és elindultam a legközelebbi buszmegállóhoz. Szerencsémre nem sokára jött is egy, mely éppen az iskola előtt áll meg.
Tulajdonképpen örülnöm kellett volna, hogy nem jött értem, hisz a tegnapi kérdésem még mindig ott lebegett közöttünk, mint valami döghúsra váró keselyű. Ami úgy éreztem, egyre–egyre inkább engem vesz célba a hibám miatt, ha akkor ott nem mondom ki, lehet az egész csak egyszeri alkalom lett volna.
Mégis mind a ketten így tettük, és amire régebben barátságként néztünk, az most egészen más lett. Csak azt tudnám, hogy mivé lettünk, egymásnak és külön is. Jelentünk–e valamit vagy úgy teszünk mintha nem történt volna semmi sem.
Ez volt az a kérdés, mely még akkor is ott kínzott a fejemben, amikor leszálltam a buszról, beléptem az iskola kapuján, a tanulókat kerülgettem, de végül Phoebe hangja rázott ki belőle.
– Hello! Hogy vagyunk? Kicsit másnaposan még? – kuncogott egyet, majd a hátam mögé nézett.
– És hol van, a másik addig iszunk, míg zöldet nem hányunk haverunk? – elmondtam neki az sms–t, melyre izgatótan összecsapta a tenyerét.
– Már el is hívtam Toddot. Ő lesz a plusz főm. Bár még a ruha nincs meg, de már kinéztem egy gyönyörű darabot. Tudod, olyan… – bevallom nem figyeltem tovább rá, mert a bejárattól nagy röhögést hallottam meg és odakapva a fejem megláttam őt.
Csapattársaival az oldalán lépett be, közben a szekrényeknél álló lányok mindegyike végigfuttatta rajta a tekintettét, melyet ő maga is nagyon jól tudott. Beszélgettek valamiről, de közben kinézve egy–egy hölgy felé finoman rámosolygott. Valahol a belsőmben egy vadállat készült kitörni, rá akartam magam vetni és mindenki előtt megcsókolni, jelezve, hogy hozzám tartozik.
Általában ilyet tenne valaki, aki nagyon szerelmes, vagy egy őrült, én nem tudtam eldönteni, hogy melyik vagyok éppen. Csak abban lehetem biztos, hogy ez a nap nagyon gyorsan el fog telni és utána beszélhettek négyszemközt Iminel. Ekkor egy kéz suhant el az arcom előtt, mely után Phoebe vesébe látó szemeivel vizslatott végig.
– Hahó! Föld hívja a Holdat! Itt vagy velem még? – mint aki egy álomból ébredt, úgy néztem a barátomra, aki követve a pillantásomat, lassan visszafordult felém.
– Szóval te kit fogsz vinni az esküvőre? Mert gondolom Imi téged is meghívott, ugye? – a szám egyszerre kiszáradt és éreztem, hogy izzadni kezd a tenyerem.
– Igen, meghívott. De még… – „Oké lássuk, igen meghívott a legjobb barátom, akivel épp előtte szexeltünk és miközben a testemet csókolgatta, megkért, legyek a plusz fője.
Bár azóta nem sokat beszéltünk, hogy mi van velünk és ez kicsit zavaró és ideges vagyok tőle, de egyébként lehet, hogy elmegyek vele.” – nincs… – ebben a pillanatban lépett mellém Imi és átkarolta a vállam.
Egyrészről már maga az érintésétől úgy éreztem, mintha ezer impulzus szaladt volna végig a testemen, felgyújtva belülről. Másrészről pedig örültem, hogy itt van mellettem, furcsán hangozhat, de ha együtt vagyunk, nem számít semmi sem, csak mi.
Biztonságot ad és könnyedséget. Egy pillanatra összenéztünk, majd Phoebere tekintett és elmosolyodott.
– Miről van szó? – el akartam mondani, de barátunk megelőzve, elkezdte ecsetelni a közelgő esküvőt és, hogy ki lesz a plusz főnk.
– És éppen azt kérdeztem tőle, hogy kit fog hozni, amikor megjelentél. – minden szem rám figyelt, mégis a négyből kettő volt az, ami leginkább izgatót és éreztem, hogy ő is kíváncsi mit fogok mondani.
Így hát elmondtam, ami gyorsan eszembe jutott.
– Elhívtam valakit, de még nem nagyon biztos, hogy rá fog érni akkora. – Phoebe már szólni akart, magamban tudva, hogy az illető nevére lenne kíváncsi, amikor Imi megmentett.
– Még én sem nagyon tudom, hogy kit fogok elvinni magammal. – elkezdet pár lány nevet mondogatni, melybe barátnőnk is beszállt, miközben megéreztem, ahogy a keze a vállamról a pólóm alá megy be.
Ránéztem, de ő még mindig a neveket sorolta, az ujjai pedig lassú finom köröket írtak le a gerincem mentén. Óvatosan és nem feltűnően hozzá dőltem, mert minden egyes simítása után, úgy éreztem, hogy alig bírom megtartani magamat. A lábaim kocsonyaként omoltak volna össze, ha lett volna semmi önuralmam, bár legszívesebben elengedtem volna magam. A kezemet a farmerje oldalára szorítottam és egy kicsi erőt fejtettem ki, melytől az arca kicsit megrándult, de még mindig mosolygott.
Talán még jobban, mint az előbb. Én pedig magamban számoltam a pontokat és úgy láttam egy–egy az állás, bár ha az néznénk, hogy ki tudja tovább tartani magát, hát az biztos nem én lennék. A lépésem után a hüvelykujjával kezdte nyomkodni a hátam, olyan pontjaimat ismerve a testemnek, melytől legszívesebben már is sikoltottam volna örömömben.
Kezdtem elveszíteni az önkontrollomat, melynek biztos az lett volna vége, hogy végül a nyakába ugrok, megcsókolom, és addig harapdálom és szopogatom az ajkát, míg el nem fogy teljesen a levegőm. A varázst egy női kéz törte meg, melyet mind a hárman észrevéve beállt a csönd és a kéz eltűnt a pólóm alól, ahogy a nadrágjáról is.
– Sziasztok! – köszöntött mindenkit, majd megcsókolta Imit.
– Szia, édes. – suttogta oda neki, majd hosszú szőke haját hátradobta.
– Ne higgyétek el egy szavát sem. – simogatta meg barátom állát és mélyen a szemébe nézett – Úgy is tudom, hogy engem fogsz elvinni cuki pofa. – Phoebe és én vigyorogva összenéztünk látva az egyre jobban kialakuló kínos szituációt, miközben Imi remekül állta a sarat.
– Még gondolkodok rajta Imola. – a lány elmosolyodott és végighúzta a piros lakozott ujjait a mellkasán.
Legszívesebben az arcába vágtam volna, hogy mi történt köztünk a buli után, elégedetten figyeltem volna, ahogy kiül rajta a döbbenet. Imola és Imi egyébként egy ilyen se veled, se nélküled kapcsolatban voltak. Attól függött, hogy kinek éppen milyen kapcsolata van, bár előfordult, hogy néha ez sem gátolta meg őket.
Legalábbis ezeket a pletykákat hallottam róluk, de ez még az előtt volt, hogy Phoebe és én összebarátkoztunk volna vele. Visszatekintve pedig azt mondhatom, hogy nála jobb barátot el sem tudok képzelni.
Ami végül igaz is lenne, ha nem éppen arra gondolok, hogy én simítok végig a meztelen testén, minden izmára külön odafigyelve, megjelölni csókommal minden édes domborulatát. Közben a szőkeség végignézett rajtunk és a haját hátra dobva távozott, de még visszafordult.
– De ne gondolkodj túl sokat! Hidd el nálam jobbat, úgy sem kaphatsz. – a torkomat megköszörültem, melyre a többiek is felfigyeltek, erre mindannyian hangos nevetésben törtünk ki.
A hangunkat elnyomta az iskolacsengő, melyre felkapva a fejünket elindultunk a terem felé, de hirtelen Imi megállt és rám nézett. Valami pasis dologról hadovált, mely most jutott az eszébe és nem várhat az óra előtt.
Nem igazán tudtam, miről beszél, csak bólintottam egyet felé. Phoebe mondta, hogy falaz nekünk a tanárnál, viszont mikor elindultunk a mosdó felé, éreztem a tekintetét a hátamban. Belépve a mosdóba Imi azonnal megragadta a kezemet és az egyik fülkébe belépve, a falnak szorított csókjával.
Olyan féktelen volt és vad, a szeme egészen feketévé vált a vágytól, mely az én testemet is majd szétfeszítette belülről. Az ajkam után a ruhámat kezdte végigtapogatni, miközben végig egymás szemébe néztünk.
– Nem bírok magammal, mikor ott vagy mellettem. – a keze benyúlt a pólóm alá és finoman játszani kezdett a bőrömön. – Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lenne, ha ott a folyosón megcsókolnálak. Azt hiszem nem bírtam volna megállni, ha ott helyben nem érinthetlek meg. – forró lehelete az egész testemet bejárta és most én kezdeményezve csókoltam meg és a fülke ajtajának döntve térképeztem fel elképesztő testét.
– Szeretem, ahogy hozzám érsz. Tudod, mitől indulok be teljesen. – az övét meglazítva bedugtam a kezemet és a bokszerét kitapintva megsimogattam.
– Szólj, ha egy kicsit rámenős vagyok. Rendben? – éreztem, ahogy a férfiassága már teljesen készen állt és még soha nem éreztem magam ennyire elevennek, mint most vele.
– Rámenős? – mosolyodott el.
– Nem. Állati szexi vagy. – megfogta a fejemet és az ajkára húzott, mely most vadító aromája mellett, benne volt valamiféle csillapíthatatlan éhség is, melyet csak én tudtam megszüntetni.
– Beszélnünk kell. – a gatyájából kihúztam a kezemet, hogy képes legyek értelmesen gondolkodni, erre újra megcsókolt.
Ha így folytatjuk, a maradék józan eszem is elvész miatta. Mi van benne, amitől úgy érzem, hogy az eddigi dolgok, mint tanulás, jó jegyek, semmit nem érnek, csak ő legyen mellettem. El akartam neki mondani, mindezt, hogy mennyit számít nekem, de meghallva a mosdó ajtajának csapódását, azon nyomban megnémultunk. Vizelés hangja ütötte meg a fülünket, egymásra néztünk és elmosolyodtunk.
– Tisztára hülyék vagyunk. – tátogtam halkan neki, mire ő az egyik göndör barna tincsemet tette vissza a többihez és végigsimított az arcomon.
A mosdó csapja megnyílt, aztán el is záródott, majd az ajtócsattanással újra képesek voltunk levegőt venni.
– Találkozunk pénteken. – magához húzott és gyengéden csókot lehelt az ajkamra.
– Akkor mindent meg fogunk beszélni.
– Már alig várom. – a kezét megfogva belecsókoltam a tenyerébe, közben végig a szemébe néztem, melytől az egész teste megremegett.
Ezután gyorsan rendbe szedtük magunkat és még mielőtt kiléptünk volna a mosdóból, belemarkoltam a fenekébe. Ránéztem, ő pedig átkarolt, magamba szívtam az illatát és reméltem, hogy az a péntek nagyon gyorsan el fog jönni.
A teremben a tanár rosszalló pillantásait követve ültünk le és kapcsolódtunk be az óramenetébe. Phoebere néztem, akin egyből láttam, hogy tudni akarja, mi történt a mosdóban. Figyeltem a tananyagra és közben összeraktam egy jó történetet is a fejemben. Így mikor vége volt, akkor el is mondtam neki.
– Imi csak kérdezni akart egy csajról, akinek megszereztem a számát a buliról, hogy ha nem bánnám, akkor ő alaposan leellenőrzi nekem, mielőtt még összejönnék vele. – Phoebe egészen végig engem nézett, és amikor a végére értem, még akkor is.
– És mit mondtál rá?
– Hát azt, hogy persze. – nem gondolkodtam, csak kimondtam, viszont gyorsan finomítottam rajta egy kicsit. – De nem szexelhet vele. Csak információkat gyűjt nekem. Tudod, milyen vagyok. Már az első szónál ideges leszek. – barátom nagyban bólogatni kezdett és ezt a magyarázatot, már képes volt elfogadni.
– Igen, sajnos nagyon jól ismerem. Mikor először találkoztunk, az hittem allergiás reakciód van és a nyelved a kétszeresére dagadt, annyira nem tudtál beszélni. – az emlékekre mind a ketten felnevettünk, közben Imi is megjelent.
– Szóval mikor fogsz beszélni a lánnyal. – barátom rám nézett és hála az égnek a páratlan rögtönzését, azon nyomban tudott reagálni rá.
– Még nem igazán beszéltük meg, de még a héten biztos össze fog jönni. – elmosolyodott és rám kacsintott.
Olyan érzés volt, mikor még csak beszélgettünk, söröztünk és a gépen játszottunk egymás ellen, mint két haver.
Most pedig ha ránézek, vagy bármit mondok neki, arra gondolok, milyen érzés volt, amikor meztelen testünk egymáson feküdt és vadul csókolóztunk. Közben Phoebe az esküvőről faggatta a barátunkat, míg nem a csengő újra közbe szólt. Teremről–teremre jártunk egész nap, magamban pedig egy ígéret fogalmazódott meg.
Arról, hogy egészen péntekig kizárom a fejemből a Iminel kapcsolatos szexuális fantáziámat. A napok, amilyen gyorsan csak tudtak elteltek, viszont nem igazán tudtam elkerülni a barátomat. Az igazat bevallva, ő is próbálkozott tartani a távolságot, de voltak olyan pillanatok, amikor teljesen elvesztünk.
A testnevelés óra után az öltözőben. Egymás mellett öltöztünk, a tekintettem le kellett tépnem róla, ne hogy bárki is észrevegye, hogy kicsit túl sokáig nézem a felsőtestét vagy mikor megfordult a fenekét.
De mikor meghallottuk, hogy az utolsó is elment, váratlanul a szekrényhez döntött és olyan erősen megcsókolt, hogy még a lábujjamban is éreztem a remegést. Az ajkam után a nyakamon ment végig a fogával, melytől halkan felnyögtem és a fejét még jobban odanyomtam. Hajába belemarkolva, a tincseit pördítettem az ujjaimon, miközben már gyengéden harapdált. Ajtónyitást hallottam meg és azon nyomban a vágy helyét átvette a pánik. Imi még mindig szorosan hozzám simult, én pedig egy kicsit erősebben, mint kellett volna arrébb löktem.
Már csak a lökésre figyelt fel és arra, hogy az egyik csapattársa a szekrény mögül visszajött az itt maradt tornazsákjáért. Hátra fordultam, a pólómat úgy vettem fel, hogy ne legyen feltűnő a vérvörös nyakam és a fogainak nyoma. A srác meglátva Imit, odament kezet fogni vele és elkezdtek beszélni, én pedig, amilyen gyorsan és halkan csak tudtam, kimentem az öltözőből. Ebédnél mellém ült le és a kezét a combomra téve, elindultak befelé az ujjai. Az elején nagyon élveztem, de mikor Imola mellé ült le, akkor elvette a kezét rólam és elkezdtek csókolózni.
Phoebe elém ült le és ujját rájuk mutatva kinyújtotta a nyelvét. Elmosolyodtam vele együtt, közben pedig próbáltam kizárni a fejemből a cuppogó és sóhajtásszerű hangokat. A várva várt nap reggelén, alig akartam kikelni az ágyamból. Teljesen össze voltam zavarodva, az érzelmeim cigánykereket hánytak bennem, és csak egyetlen egy ember volt képes újra összerakni engem. Az iskolában Imi nagyon titokzatos volt egész végig. Bármikor, amikor kettesben voltam rákérdeztem az estével kapcsolatban, de ő csak kitérve a válasz alól rám mosolygott. Ami a legjobb volt az egészben, hogy Terrát egész nap nem láttam, így végre hárman voltunk.
Phoebe állandóan a legújabb pletykákat mesélte el nekünk, Imi a csapat egyre feltörekvőbb teljesítményéről, én pedig az írásaimról beszéltem. Nevetünk, mosolyogtunk és terveztük, hogy a következő buliban már együtt fogunk elmenni. Jó érzés volt, olyan lett volna, mintha semmi sem változott volna.
Ekkor a barátomra néztem és rájöttem, hogy talán semmi sem lesz már olyan min régen, de talán ez rossz vagy jó dolgot jelent–e.
Az iskola végeztével mind hárman beszálltunk a kocsiba és mikor Phoebet kiraktuk a házuknál, akkor újra megkérdeztem.
– Akkor hát mi a terv? – mereven előre bámult, én pedig a számat összeszorítva próbáltam rájönni, hogy mire gondolhat.
Aztán végül, mint aki feladja, keresztbe tettem a karom a mellkasom előtt és kibámultam az ablakon.
– Rendben van. – nyugalmat erőltettem magamra, de legbelül majd felrobbantam az izgatottságtól.
Egész úton csöndbe burkolóztunk. Nem olyan volt, mint a buli utáni napon, más volt, egészen más. Ez alatt az egy hét alatt rájöttem, hogy minden gondom, féltékenységem és bánatom egyszerre eltűnik, ahogy ő megjelenik. Mintha képes lenne jobbá tenni engem. Nem megváltoztat, hanem egy olyan oldalamat hozza ki belőlem, amiről még én magam sem tudtam, hogy létezik.
Ilyen szenvedélyt és ekkora vágyat még senki iránt nem éreztem még. A szívem pedig, hacsak rápillantok már is ezernyi dobbanást üt egyszerre. A végén csak őt néztem, ő pedig a szeme sarkából ezt észrevéve elmosolyodott.
– Mi a baj? Csak nincs valami az arcomon? Vagy valami más? – közelebb hajoltam hozzá és a fülébe súgtam, ami legelőször eszembe jutott.
– Imádlak. – furcsa mód nem ezt a szót akartam mondani, de valamiért mégis csak ez csúszott ki.
Ő pedig csak hümmögött valamit az orra alatt és még mielőtt rákérdezhettem volna, hogy mi a baj megérkeztünk. Látva, hogy nem igazán fog megszólalni, így belekezdtem.
– Hol találkozunk? – egy pillanatra rám nézett, majd gyorsan vissza előre.
– Majd felhívlak, hogy hol. Rendben? – számat összezárva mosolyogtam felé és vártam, hogy valami még történjen.
De mikor láttam, hogy a helyén marad, elbúcsúztam és kiszálltam a kocsiból, azon nyomban elhajtott. A házba érve a szüleim vacsorázni hívtak, utána pedig felmentem a szobámba leckét írni. Közben az órát figyeltem, ahogy a mobilomat is, izgatótan vártam a hívását. Tizenegy óra volt, mikor az anyám bejött és jó éjt kívánt. Bezáródott az ajtóm és egy pár perc után a tetőről lépéseket kezdtem hallani.
Kinéztem az ablakon és Imi mosolygó arcát láttam meg, aki szó nélkül belépett a szobámba és az ágyamra döntött. Meg akartam állítani, szólni akartam, hogy a szüleim bármelyik pillanatban bejöhetnek, ha valami fura zajt hallanak tőlem. De bárhogy is próbáltam ellenkezni az ajka rabul ejtett. A kezei benyúltak a nadrágomba és már is éreztem, ahogy az egész testem felforrósodik az érintésétől. Lehúztam róla a pólóját és finoman végigsimítottam izmos felsőtestén, másodszorra már a körmeimet használtam.
Imi felnyögött és még jobban megmarkolta a szerszámomat, miközben én a mellbimbóját cirógattam az ujjaim között. Aztán mindent elengedve újra mámoros csókolózásba kezdtünk. Ahogy voltunk felmásztunk az ágyra és egy sikeres fordítással már ő volt alattam. A borostás állától elindulva ízleltem meg a csodálatos testét, majd az ágyéka fölötti szőke szőrzetén végigsimítva elkezdtem lefelé haladni az ujjaimmal.
Már kezdte volna kihúzni az övét, amikor megállítva benne a párnám alá dugtam a kezét.
– Mindent a szemnek, semmit a kéznek. – nagyon lassan kigomboltam a nadrágját és két ujjammal felfedeztem a bokszerét.
Imi a hátát megfeszítve próbálta türtőztetni magát és hagyni, hagyj, játsszak vele, melyet ő is oly önfeledten csinált velem mindig. Az öve felé indult meg az kezem, míg végül a cipzárját húztam le és már kezdtem volna kibontani az alsógatyájából, amikor a lépcsőn lépésekre lettem figyelmes.
Azon nyomban felkeltem és kértem, hogy menjen el, mielőtt még a szüleim meglátják. De Imi ott maradt. Az előbbi szenvedélyes tekintette helyett már csak hidegséget érzékeltem benne.
– Kérlek Imi. Csak mássz ki a tetőre, aztán visszajöhetsz. Adj egy kis időt, míg ezt elintézem. – suttogtam neki, mire ő a száját összeszorítva felszedte a pólóját és szó nélkül kiment.
Ebben a pillanatban kopogtak be és édesanyám fáradt arca nézett vissza rám.
– Valami zajt hallottam. Minden rendben? – körbenézett a szobámba, mire én rájöttem, hogy a nadrágom félig le volt tolva.
– Persze anya. Csak egy kicsit túl hangos volt a videó, amit néztem a gépen. Legközelebb jobban odafigyelek. – anyám végignézett rajtam és rájött, hogy mit csináltam, mire ő mosolyogva kifáradt és újra jó éjt kívánt.
„Hála az égnek.”, sóhajtottam egy nagyot és kinézve a tetőre, már nem láttam ott Imit. Lenéztem az utcára és észrevettem, hogy éppen beszáll a kocsijába, amiből Imola kiszállva a nyakába ugrott. A látványtól elhűltem és nem tudtam, hogy most mit tegyek, csak azt éreztem, hogy fázok. A testemet fűtötte forróság eltűnt, mint ha soha nem is lett volna bennem.
Az üresség fájdalmat okozott, remegni kezdtem belül. Rájöttem, hogy amit kimondtuk akkor azok csak szavak voltak, semmi többek. A pillanat hevében kicsúszott ostobaságok. Nem voltam más neki, mint egy kaland, és ez elszomorított, de egyben dühített is. Ahogy hagyta, hogy beleéljem magam ebbe az életű tündérmese szemétbe, miközben ő már rég megunt engem. Ruhás túl, ahogy voltam befeküdtem az ágyba és magamra húztam a takarót. Ott alatta utat engedtem a fájdalmamnak. Könnyeimtől lett nedves a párnám, melyre nem sokkal később álomra is szenderültem.
Szombaton egész nap a szobámba kuksoltam, nem akartam emberek közé menni. Még túl korainak éreztem. A szüleim és Phoebe bárhogy érdeklődtek, hogy mi a baj, végül mindegyiküket azzal ráztam le, hogy fáradt vagyok. Majd vasárnap végül döntésre jutottam. Írtam Iminek, hogy találkozunk a parton, mert beszélnünk kell. Ahogy elküldtem azonnal odamentem, meg sem várva a válaszát.
Mikor ott voltam eszembe jutott az első itt létünk, melynek tudata még fájdalmasabbá tette a mostani látogatásomat. Örültem, hogy még nincs itt, így megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Mindent, amit akkor éreztem vele, nélküle és a végét is. Leültem a homokba és néztem a végtelent. „Nem csoda, hogy szeret ide kijönni, annyira békés, annyira… „, , a lépésekre felálltam és szembe néztem vele. Belenéztem azokba a barna szemekbe és ott helyben kitört belőlem minden.
– Miért mentél el? – kérdeztem halkan aztán már hangosabban tettem fel a kérdést.
– Miért mentél el?! Kerestelek! Majd megláttalak, hogy semmi bajod, csak a barátnődhöz mentél. De tudod mit köszönöm! Köszönöm, hogy végre felnyitottad a szememet és megmutattad, hogy te sem vagy jobb, mint senki más. – elkezdtem lökdösni, de még ekkor sem szólalt meg, az arcáról semmit sem tudtam leolvasni.
– Kihasználtál! Úgy kezeltél, mint egy eldobható vackot, amit meguntál és végül a szemétbe vágtad. Mondd miért tetted?! Mondd miért?! – még egyszer meglöktem, de a következőnél már a kezemet megragadva nem engedett el.
– Szerinted nekem könnyű volt!? Mikor úgy kezeltél, mindenki előtt, mint valami kis, mocskos titkot! – ezt már ordította és ekkor döbbentem rá, hogy mit tettem vele.
– Engem soha nem érdekelt, hogy mit gondolnak mások. De te persze, mindig meg akarsz felelni valakinek. – láttam, hogy a könnyeivel küzd, és alig bírja tartani magát, mégis megszólalt.
– Akkor reggel nem hazudtam neked. Ideje lenne végre eldöntened, hogy te mit akarsz, nem pedig azzal foglalkozni, hogy mások mit akarnak. – belenézett a szemembe, már folytak a könnyeim.
– Szeretlek. De nem tudok olyannal lenni, aki még önmagát sem tudja felvállalni. – szavai, mint éles pengék a testembe fúródtak és nem azért fájt, mert ő mondta ki, hanem mert mind igazak voltak.
Nem vállaltam fel a szerelmemet, mert állandóan attól tartottam, hogy a többiek mit fognak szólni miatta. Féltettem az ő életét is, de ahogy kiderült, ő értem bármi képes lett volna. „Még arra is, hogy együtt menjünk az esküvőre.”. Utána akartam rohanni, hogy még talán nem késő–e számunkra. De már az volt. Ő elment, én pedig ott maradtam egyedül. Minden az hibám volt.
Ez után nem sokkal az iskolában hallottam a hírt, hogy Imola megy Iminel az esküvőre. Barátommal a parton történt események után nem beszéltünk egymással. Phoebe persze rákérdezett, hogy mi a baj, de mi hárítottunk és mindig valami hülyeséget próbáltunk beadni neki.
Ez volt az egyetlen beszélgetés, amikor mind a ketten megszólaltunk, egyébként pedig nem. Phoebe a ruhájáról, Toddról és néha felhozta a Iminel való összeveszésemet is témaként, melybe, ha belekezdett, mindig eltereltem valami másra.
Először nagyon zavart, hogy a barátomat mással láttam, viszont később már csak az fájt leginkább, hogy miattam történt mindez. A hónap elég gyorsan eltelt, mely közben meg is jött az esküvői meghívó a családomhoz. Eldöntöttem, hogy nem megyek el és kitaláltam, hogy a következő hétre sokat kell tanulnom, meg dolgozatok is lesznek, a szüleim végül belátták, hogy kár erőlködniük.
Az esküvő délben kezdődött el, így tizenegy órakor már a kocsiban voltak és elhajtottak a templom felé. Az ajtóban állva néztem, ahogy eltűnnek. Én pedig becsukva az ajtót, kész voltam visszafeküdni az ágyamba, amikor kopogtak az ajtón.
– Na, mit hagytatok itt megint? – kinyitottam és Phoebe állt ott, piros esküvői ruhájában.
– Te még nem vagy kész? – nézett végig a pizsamámon, majd belépett a házba.
– Én nem megyek. Írtam neked. Nem kaptad meg?
– De megkaptam és ezért vagyok is itt. – kis retiküljéből elővette a mobilját, közben leültünk a nappaliban lévő kanapéra, majd egy pár húzás után egy képet mutatott meg nekem.
– Amikor azt mondtam, hogy lemaradtam sok mindenről. Akkor nem igazán mondtam igazat. – a fényképen én voltam és Imi, meztelenül az ágyban fekve.
Barátom hátulról ölel át, míg én a mellkasának dőlve aludtam.
– Utánatok nem sokkal mentem fel. Azt hittem még nagyban piáltok vagy valami, amikor megláttalak titeket. – én még mindig a képet néztem, amikor megérintette a kezemet.
– Tudod mi jutott eszembe, legelőször, amikor megláttalak titeket? – rá néztem és nem–t intettem neki.
– Azt hogy végre láttok két embert, akik nagyon boldogok. – a könnyeimmel küzdöttem és újra a fényképre pillantva, már én is tudtam.
Visszaadtam a mobilját és elmeséltem neki mindent röviden, majd a végén felállt és felhúzott magához.
– Szereted őt? – bólintottam.
– Akkor meg mi az istenért vagyunk még mindig itt?!
– Elrontottam Phoebe. Az egész az én hibám és nem hiszem, hogy lenne még esélyem nála. – erre egy akkora pofont kaptam tőle, hogy még a fejem is beleremegett.
– Jobban érzed magad? – a kérdésén meghőkölve, masszíroztam a fájó arcomat.
– Nem! De miért tetted ezt?
– Azért, hogy végre észhez térjél. Mert nem az számít, hogy ki volt hibás, vagy, hogy Tod az utolsó pillanatban mondta le a meghívást. – ezen fennakadva ráakartam kérdezni, de ő azonnal folytatta is.
– Hanem az, hogy képes vagy–e megbocsátani magadnak és elismerni, hogy amit tettél az rossz. Ha ez megvan, tovább tudsz lépni és eldöntheted, hogy vele vagy nélküle képzeled el az életedet. De ez csakis rajtad áll. – elgondolkodtam a szavain és a fejemben lejátszott veszekedésünk szavai jutottak az eszembe, majd a képre gondoltam és tudtam mit kell tennem.
– Mennyi az idő Phoebe? – elmondta, én pedig gyorsan felrohantam az öltönyömért és pár percen belül már lent is voltam.
– Huhh ez gyors volt. – megigazította a nyakkendőmet.
– Valamiért elő készítettem, de csak most jöttem rá, hogy miért is. – bezártam az ajtót, beszálltunk a kocsijába és már is elindultunk.
– Egyébként meg mi történt Toddal? Az előző lelkesítő beszéded után, az gondolnám, hogy nem hagytad annyiban a dolgot. – Phoebe elmosolyodott és kezdett begyorsítani.
– Mondjuk azt, hogy a kocsiján hagytam egy kis emléket. Megérte plusz pénzért a szomszéd kutyáját elvinni, sétálni minden nap. Szerinted? – mind a ketten felnevettünk, az érzéstől pedig, hogy éppen készen álltam meghozni az életem eddig legfontosabb döntését, egy kicsit idegessé tett.
Mire odaértünk, akkor jött ki éppen a boldog pár a templomból. Az autóból kiszállva követtük a tömeget a parkban felállított hatalmas sátorba, ahol már minden elő volt készítve. Phoebevel egy üres asztalhoz ültünk le és onnan kezdtük el keresni Imit. Míg végül barátnőm megtalálva feléjük mutatott.
Imola éppen belekarolt és megpuszilta az arcát, amire barátom feléje fordult és csak mosolygott rajta. Elkezdődtek a tanúk és a koszorúslányok tósztjai, közben az asztalon lévő pezsgőt úgy ittam, mintha ásványvíz lett volna. Phoebe aztán leállított vele, majd az utolsó is elmondva a szövegét, felálltam.

Így kerültem hát ide és éppen Phoebe felé tartottam vissza, amikor valaki hátulról megfogadta a kezem és megállított. Hátra fordultam és Imi mosolygó arcával néztem szembe.
– Komolyan gondolod? – összehúztam a számat, majd a kezemet az arcára téve átragadt rám a mosolya.
– Minden egye szavát. – és felém húzva megcsókoltam.
A gyengédség, az eddigi várakozások minden pillanata ebben a csókban volt, mely végül megtörtént. Ahogy szétváltunk, úgy hallottuk meg a tapsot körülöttünk, Imola dühösen elvonult, Phoebe pedig közénk férkőzve mind kettőnk arcát megpuszilta.
– Én mind a kettőtöket nagyon imádom. – ezután leültünk az asztalhoz és elkezdtünk beszélgetni, közben kihozták az ételeket is.
Egész végig fogtuk egymás kezét Iminel. Az asztalon fent tartva, hogy mindenki jól láthassa, hogy mi már összetartozunk. A szüleim bár kicsit nehézkesen, de nem szóltak egy rossz szót sem a kapcsolatomról.
Bár előre láttam, hogy ennek még lesz folytatása, mégsem tudott érdekelni, mert volt valaki az életemben, akivel végre boldog lehetek. Az üres tányérok nem teltek meg újra és mindenki már a táncparketten volt.
Mind a hárman ott roptuk a pergős zenére, majd mikor lassabb szám következett, akkor Iminel egymást fogva táncoltunk. Phoebe nem bánta, mert az egyik tanúval már egy ideje szemezett és kíváncsi volt megérte–e. A vállára hajtottam a fejem és szorosan átöleltem és végre tudtam, hogy teljes szívemből mondom ki.
– Szeretlek. – felemeltem és újra meg ismételtem, csak most a szemébe mondva.
– Szeretlek Imi. – finoman megcsókolt, a kezével végigsimított az arcomon.
– Én is nagyon szeretlek. – a pillanat varázsa végül akkor vált szó szerint forróvá, amikor megmarkolta a fenekemet.
A fülemhez hajolt, mely közben meleg lehelete finoman csiklandozta a nyakamat.
– Régóta várok már erre. – én pedig finoman lecsúsztattam kettőnk között a kezem, hogy az ágyékához érjen.
– Én csak is rád vártam mindig. – elmosolyodtunk és egymásnak halkan, perverz szavakat sugdostunk, melyeken már mind a ketten jóízűen nevetünk.
A buli után elbúcsúztunk az ifjú párttól, melybe Phoebe is becsatlakozott és így hárman indultunk el a kocsihoz.
– Tudjátok egy valamit még nem értek veletek kapcsolatban. – kíváncsian ránéztünk, mire ő meg nyalta az ajkát mosolygás közben. – Az ágyban ki van felül és ki van alul? – megálltunk és egymásra néztünk Iminel, a csend pedig annyira elnyúlt már, hogy végül Phoebe elröhögte magát.
Mi pedig csak annyit mondtunk neki, hogy ez hálószobai titok. Ezzel megelégedve beszálltunk és azon nyomban jöttek a további kérdései, melyre már csak a fogtuk a fejünket. Kiraktuk a házánál, aztán egy ideig még néztük, ahogy bemegy, majd Imi felém fordult.
– Akkor hogyan tovább? Hozzám vagy hozzád? – elgondolkodtam és végül megtaláltam a tökéletes helyet.
– A tengerpartra. – rátettem a combjára a kezemet és lassan leindult az ölébe.
– Hogy is mondtad akkor? Meztelenül a homokban? Addig kóstolgatva, csókolgatva a testem, míg már nem könyörgök, hogy bennem legyél. Azt hiszem, ez nagyon jól hangzik. – a lábán ujjaink összefonódtak és szenvedélyesen megcsókolt, mind addig ott tartva az ajkát, míg már levegő sem volt a kocsiban.
Aztán rálépett a gázra és már mentünk is. És hogy utána mi történt? Csak annyit tudok mondani, hogy most nagyon boldogok vagyunk.


Szextörténet ajánló:


Gyönyörű kilátás


Sziasztok!


Egy megtörtént történetet szeretnék veletek megosztani. (Akkor) 24 éves voltam, a lány akivel történt az eset, velem egyidős volt. Én egy pici felesleggel megáldott, magas srác vagyok, Ő egy vékony, sötétbarna hajú lány, pici mellekkel, de feszes kerek fenékkel megáldott szép lány. Szenvedés volt kicsit a kapcsolatunk, igazából csak baráti volt, Ő többet szeretett....

Az első élményem


Ahogy az óra 7:30-at ütött hangos és egyben zavaró ricsaj zavarta meg az amúgy is kicsikén álom szuszék 17 éves Ivett álmát, aki kezével motoszkálni kezdett az ágya melletti kis szekrényen, ahogy kereste a zajládának nevezett ébresztőt egyszer csak megtalálva megnyomta a gombot amitől megszűnt a zaj. Már lehetősége sem volt hogy vissza feküdjön, ásítva egy nagyot felült az ágyon és maga elé meredt....

A búzavirág I.


Anyám.
Anyám egy délfrancia kis faluban látta meg a napvilágot, középszinten élő farmerek 4. gyermekeként. Jó adottságokkal született: felnőve csodaszép nő lett belőle, aki minden férfi érdeklődését azonnal felkeltette., Gyönyörű, dús fekete haja volt, rakoncátlan tincsei mindig kibújtak a hajpántok és csatok tengeréből. Ezek a tincsek huncut módra keretezték formás arcát, melyben feltűnő v....

Trojka, Bea Panni meg Én


Végre eljött a nap, amikor hármasban találkozhattunk. Semmi nem volt előre megbeszélve, de mindenki tudta, mit rejt táskám, milyen ajándékkal kedveskedem Beának. Régi kívánsága volt. Sokat ábrándozott róla, és egy bátor pillanatában nekem is megemlítette. - Egyedül nem is használnám, csak tudata kellemes, hogy egyáltalán van. - vallotta. - Na, meg jó a bőrömet máshol is masszírozni! Már rég elejt....

Régi történet, Sarianna és a szerelő


Régen történt, tán 19 éves lehettem. Dolgoztam, délutános műszak, mindenki unta magát, kinn ültünk az udvaron nekem régóta tetszett az egyik karbantartó fiú, nem tudtam hogy kölcsönös. Szólt a főnök mennyek fel a karbantartóiba, mert nincs meleg víz a férfi öltözőben, lehet elzárták.

Délután csak két ügyeletes volt benn, felmentem és kerestem a fiukat .azt mondták mennyek fel a fent....

Szexmániás család


Balázs vagyok, 19 éves és vidéken élek nővéremmel valamint anyukámmal. Nővérem 29 éves, vékony leányzó, míg anyukám 53 éves, kissé molett. Amióta a fantáziám és szexuális életem beindult, mindig is aggódtam kicsit, hogy a perverzióim kicsit betegesek. Az utóbbi hetekben megtudtam, hogy kitől örököltem és, hogy ezzel nem vagyok egyedül családon belül. Nővérem évek óta egyedülálló, elég válogatós a ....







Szextörténet címkék

sógoromnak | lehugyoz | atám | grup | pina szag |
Az oldalra beküldött szextörténetek, erotikus, és pornográf történetek a felhasználóktól származnak, ezért a szolgáltató felelősséget nem vállal! Ha az oldalon jogsértő, vagy egyéb okból kifogásolható történetet, szexuális tartalmú írást találsz, akkor azt jelezd a szerkesztőknek, és eltávolítjuk.