Egy Beteg Bdsm
Leírok egy történetet, amely velem esett meg két évvel ezelõtt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a dolog nem egészen így esett meg, egy kicsit kiszíneztem, de ez talán nem baj. Természetesen a nevek is mások, de ez sem igazán számít, csak a biztonság kedvéért. Nem is Magyarországon történt a dolog, akkor nem itt éltem. A történet vége majdnem az lett, hogy levágattam a hajamat. De végül nem.
Tizenhat éves voltam. Már elértem a mai magasságomat (165cm), valószínûleg már nem is növök többet, és egyéb méreteim is gyakorlatilag már megvoltak (nincsenek túl nagy melleim, de azért nem szégyenkezem). És a hajam is szõke volt, és hosszú. Nem olyan hosszú, mint ma, kb. a hátam közepéig ért. Ma már leér a popsimig, tudom, hogy ez azért elég ritka. Az igazság az, hogy nem teszek ezért különösen semmit, csak nem vágom. Nem kenem semmilyen szerrel, vagy hajbalzsammal, csak hagyom nõni, és kész. És nem töredezik. A fodrász azt mondta, hogy kész csoda és nagy szerencse ez a haj alkat.
Iskolába jártam, vegyes osztályba. Magyarországon ennek a gimnázium felel meg. Ez volt az elsõ ilyen év, addig máshol laktunk egy olyan ázsiai országban, ahol nem voltak vegyes iskolák, még az európaiak számára sem. Itt viszont ez volt a természetes. Hamar barátokat szereztem, lányokat fõleg, de fiúkkal is barátkoztunk. Persze az iskolában nem volt szabad a hajamat leengedve hordani. Általában kontyban hordtam, és nagyon nénisen néztem ki. Néhányan csúfoltak is, de ezt megszoktam, korábban még többet is csúfoltak a lányosztályban.
Többször összejártunk, és lett egy barátom is, akivel sok mindent csináltunk, próbálgattuk az életet, de ez nem tartozik rád. Bár nem hiszem, hogy valaha is találkozom még vele, egyrészt mert szakítottunk, másrészt mert a föld másik felén él. Nevezzük Tamásnak. Egyetemre járt, Electric Engineering fakultásra.
Az egyik házibulit egy barátjánál rendeztük. Voltunk egypáran, fiúk, lányok vegyesen. Én voltam a legfiatalabb. Tulajdonképpen Tamás volt az egyetlen, akinek a barátnõje gimnáziumba járt, a többiek mind egyetemisták voltak. Zenét hallgattunk, beszélgettünk, táncoltunk. Jó bulinak indult, jó fejekkel ismerkedtem meg, és egy kicsit felnõttebbnek is éreztem magam az idõsebb nõk között, meg egy kicsit féltem is, hogy kislánynak néznek. Így utólag visszagondolva, talán ki akartam tenni magamért, megmutatni, hogy én is vagyok olyan felnõtt, mint õk. Ittam is egy kicsit, bár azelõtt nem nagyon ittam, és azóta sem vagyok ivós fajta. Egy kicsit be is rúghattam. Nem nagyon, de nem voltam teljesen józan. Ezt mind csak azért mondom el, hogy érthetõ legyen, hogy ezeket a dolgokat megtettem. Nem hiszem, hogy normális körülmények között ezek a dolgok megtörténhettek volna.
Tamás is ivott, mégpedig elég rendesen. Azelõtt sosem láttam így inni. Kirúgták egy vizsgájáról, és nagyon bánatos volt. Hiába próbáltam vigasztalni. Hamarosan annyira részeg lett, hogy percenként elaludt. No de nem csak Tamásból áll a világ, gondoltam, és voltak is jócskán körülöttem fiúk, akik felkértek táncolni, beszélgettünk. Aztán az egyik lány, Zsuzsa azt javasolta, hogy játsszunk valamit. Nem ismertem a játékot, és fogalmam sem volt, hogy mi lehet az, de amikor kérdezték, hogy akarok-e a játszani igent mondtam. Ne felejtsd el, hogy nem magyarul beszéltünk! Én nem ismertem a játék nevét, és amikor megkérdeztem, hogy hogyan kell játszani Zsuzsa azt mondta, hogy majd menetközben megtudom.
Kártyajáték volt. Négyzet alakú kis kártyákat raktak le egy asztalra, egyforma felük volt felfelé. Meg kellett õket páronként fordítani, úgy, hogy két egyforma kép legyen a felfordított lapokon. Mindegyik lapra egy ruhadarab volt rajzolva. Ha sikerült egy párt találni, akkor ki kellett emelni, és kinyitni a lapokat. A két lap közül az egyikben volt egy kérdés, a másikban pedig egy büntetés és egy pontszám. Ha tudtad a választ, akkor tied volt a pont. Ha nem, akkor azt a ruhadarabot, amelyik a rajzon volt, le kellett venni, elvesztetted. Persze nem biztos, hogy volt olyan ruhadarabod. Ebben az esetben megvehetted valakitõl annyi pontért, amennyit a ruhadarab ért, valaki mástól. Õ pedig ha akarta visszavásárolhatta az elvesztett ruhadarabok kupacából.
Volt még egy nagyon fontos szabály: csak olyan ruhadarabot lehetett az elveszített ruhadarabok kupacából visszavásárolni, amit eladtál valakinek, és õ vesztette el. Ha elvesztetted a saját fülbevalódat, akkor azt nem vásárolhattad vissza, és másét sem. Ha nem volt megfelelõ ruhadarabod, és eladni sem akart senki, akkor azt felírták késõbbi rendezésre. Ha pedig nem párt fordítottál meg, akkor egy pontot elveszítettél, lehetett negatív pontszámod is. Ha viszont volt megfelelõ ruhadarabod, akkor nem volt választásod, a sajátodat kellett beadni.
Egy kicsit bonyolult, de végül is egy lassú vetkõzõ póker a dolog.
Elég hamar lementünk negatívba egyesével. Nehéz volt párt találni. Zsuzsa vezette a játékot, õ állította össze a kártyákat, persze a válaszokat is tudta, ezért nem is vett részt a játékban.
Egy idõ után már volt olyan pár, amelyiket tudtam, hogy hol van, de nem mertem megfordítani, félve attól, hogy mi lesz a kérdés. Emlékszem, hogy az elsõ pár, amit felfedeztem pont egy bugyi volt, és 100 pontot ért. Akkor kb. mínusz húsz ponton álltam. Aztán egy lány, akinek abszolút nem emlékszem a nevére, se elõtte, se azóta nem láttam, felvette a kártyát, és elvitte a száz pontot. Valami hülye mûszaki kérdés volt, hogy mit talált ki valami Freshnel nevû ürge. Valami optikát, ennyi maradt meg. Na persze az a lány is az Electric Engineering fakultásra járt.
Közben fogytak a ruhadarabok, és két srác alsógatyában, ingben, az egyik pulóverben ült, egy lány pedig már bugyiban és melltartóban velem szemben. Az elsõ pár, amit meg mertem fordítani egy hajcsat volt. Ezt többen is látták, de nem volt senkinek hajcsatja, és nem is ért, csak tíz pontot. Mondanom sem kell, hogy ez is egy hülye mûszaki kérdés volt. Ki kellett vennem a hajcsatomat. Emlékszem, hogy ahogy kivettem a csatot a kontyom lebomlott, és megráztam a fejem. Arra lettem figyelmes, hogy csend lett. Mindenki a hajamat nézte. Hosszú, hátközépig érõ hajam volt, és természetes szõke. Tetszett a dolog. Csak Zsuzsa morgott valamit, amibõl annyit értettem, hogy csúnya dolgot mondott. Nem teljesen értettem a nyelvet. Valami olyasmit mondhatott, visszagondolva, hogy "A kis kurvának micsoda haja van." A többiek lehurrogták. Késõbb megtudtam, hogy az volt velem a baja, hogy amikor Tamás elaludt, az õ barátja, Béla meglehetõsen rám startolt, ami akkor persze tetszett nekem.
Játszottunk tovább. Hamarosan sikerült megválaszolnom egy informatikai kérdést, persze nem volt egészen haszontalan a Tamással töltött idõ. Így már pozitívban voltam. Nem emlékszem pontosan, talán a szoknyámat kockáztattam. Aztán egyre bátrabb lettem, és elveszítettem a blúzomat, és elveszítettem a szoknyámat is. Most már én is gyakorlatilag melltartóban és bugyiban ültem a társaságban, de volt már olyan lány is, akin csak egy melltartó volt, és nem izgatta. A többiek is természetesnek vették.
Aztán beütött a mennykõ. Megfordítottam egy kártyát, amin egy bugyi volt. Nem mertem vállalni a kockázatot, és megfordítottam egy másikat, amelyiken egy melltartó volt. Határozottan emlékeztem rá, hogy azon a kártyán melltartónak kellett volna lennie. De nem az volt, hanem egy bugyi. Vagy megkeverték a kártyákat, vagy rosszul emlékeztem.
Hot electron mobility képletet kellett volna megmondanom. Majd pont azt!
- Le a bugyival, kis kurva! - szólt oda nekem Zsuzsa. Most kizökkentem. - Nem, inkább megveszem!
- Tõlem nem! - nevetett Hilda, akin már csak egy melltartó volt.
- Nincs is annyi pontod! - mondta Zsuzsa - És különben sem engedik meg a szabályok.
- Én akkor sem… Nem lehet.
Nem akartam levenni a bugyimat, nagyon szégyelltem volna magamat. Zsuzsa intett egy srácnak, Péternek, aki a hátam mögött állt. Õ elkapta a hajamat, rátekerte a kezére, és gyakorlatilag a hajamnál fogva felrántott. Nagyon fájt. Annyira magasra húzta, hogy lábujjhegyre kellett állnom. Akkor Zsuzsa odalépett hozzám, és elkezdte lehúzni a bugyimat. Odakaptam, de ekkor a srác még erõsebben húzta a hajamat, hogy azt hittem letépi a fejbõröm. Elkaptam a kezét, és próbáltam lefejteni a hajamról, de persze sikertelenül, és közben Zsuzsa szépen elvette a bugyimat. A fiú egy kicsit lejjebb engedett, már nem húzta a hajamat, a talpamon álltam, de még mindig nem engedte el. A fejemet egészen hátrahúzta. Zsuzsa elõttem állt, és az arcom elõtt meglengette a bugyimat.
- Nem akarta levenni a kis kurva, és elrontotta a játékunkat. És egyébként is egy kis buta liba, aki semmire nem tudja a választ. Szerintem büntessük meg.
- Vedd le a melltartóját is, szépek a mellei. - mondta Hilda. - Én is leveszem.
A szemem sarkából láttam, hogy levette a melltartóját. A srác megint elkezdte húzni a hajam felfelé. Sikítottam, hogy ne csinálja. Erre leengedett.
- Vedd le a melltartódat. - sziszegett Zsuzsa.
Valószínûleg nem mozdultam elég hamar, mert a srác megint lábujjhegyig felemelt a hajamat húzva.
- Siess, ha azt akarod, hogy megmaradjon a hajad! - mondta Zsuzsa.
Talán még az életben nem vette le senki olyan gyorsan a melltartóját. Ott álltam gyakorlatilag meztelenül.
- Most mit csináljunk vele? - fordult a többiekhez Zsuzsa.
- A Tamásé. - mondta Hilda.
- Tamás most alszik, neki nem kell, de mi szórakozhatunk egy kicsit. - mondta Béla.
- Te jobb lesz, ha befogod a szád. - mondta Zsuzsa. - Azt hiszem, mára már kiszórakoztad magad. Neked mi a javaslatod, Péter?
- Szerintem, menjen oda mindenkihez négykézláb, és mindenkinek mondja el, hogy egy buta kis picsa.
-Gyerünk! - fordult hozzám - Négykézlábra! - azzal elkezdett lenyomni.
Nem sokat tehettem, pillanatokon belül négykézláb voltam. Elkezdett húzni Hilda felé. Amennyire tudtam, odalépegettem.
- No, kislány! - mondta Hilda - Mi vagy te?
- Egy buta kis picsa vagyok. - mondtam, amennyire emlékeztem a szavakra. Nem is ismertem minden szó jelentését.
- A hülye kis picsák seggét el szokták verni! Nem gondolod?
Nem értettem a kérdést, csak azt, hogy igenlõ választ kér.
-De igen, gondolom. - mondtam, ahogy Péter megint rántott egyet a hajamon.
- Hány pontod van így most?
- Hetven.
- Igen, de a bugyi lejön, mert azt nem adtad oda, úgy kellett levenni. Akkor az mínusz harminc. Meg a melltartó is. Azt is úgy kellett levenni. Akkor már mínusz nyolcvannál tartunk.
- A melltartót nem is vesztettem el! És én vettem le! - sírtam.
- Nem baj. Kapsz nyolcvanat a kis seggedre.
- Nem! - kiabáltam sírva, de nem sokat használt. Zsuzsa, Péter és Hilda, mint egy jól begyakorolt, összeszokott csapat odaráncigáltak egy asztalhoz, és hason fekve a kezeimet és a lábaimat az asztallábakhoz kötözték. Ekkor gyakorlatilag a földön álltam, de nagyon nagy terpeszben, és hason ráfeküdtem az asztalra.
- Mondtam, hogy kis kurva. - jelentette ki Zsuzsa - Egészen fel van izgulva! - és valamit babrált a puncim körül. Nem mondhatnám, hogy valóban fel voltam izgulva, de azt éreztem, hogy tágulok. - Szerintem, megérdemel százat is.
- Ezt nem tehetitek velem! - kiáltottam sírva.
Zsuzsa elém lépett, megragadta a hajamat, felemelte a fejemet, és úgy sziszegte leguggolva az arcomba:
- Majd meglátod kis kurva, hogy mi mindent megtehetünk. De ez nem minden. Az igazi meglepetés az lesz, hogy te mi mindent fogsz megtenni önként. - felállt - Mivel verjük el a seggét?
- Válassza ki magának. - mondta Hilda, és elkezdett elém a földre rakni mindenféle eszközöket. Ezek között volt vékony fapálca, fakanál, bõrszíj, lovaglóostor, vonalzó, vastag kötéldarab, olyasmi, mint amire tornaórán kell felmászni, de le volt vágva kb. méteresre.
- Kérlek, engedjetek el. - mondtam.
- Á, így nem tudja kiválasztani. - mondta a hátam mögött Péter - Majd inkább érzés alapján.
Elvitték a kupacot az orrom elõl, és rávertek egy nagyot a fenekemre valamelyik eszközzel. Felordítottam. Tudtam, hogy fájni fog, de még nem vártam az ütést, és mindeddig tulajdonképpen el sem hittem, hogy valóban megvernek.
- Ez a vonalzó volt. - mondta Péter.
A következõ ütés a másik oldalra jött, és sokkal élesebben fájt. Úgy éreztem, hogy felhasadt a bõr a fenekemen. Persze a bõr nem hasad fel olyan könnyen.
- Ez volt a fapálca. - mondta Péter - Jó lenne, ha választanál, hogy el tudjuk kezdeni a számolást.
Összeszorított szájjal sírtam, és vonaglottam. Persze ettõl csak a lábamat vágta jobban a kötél, de ezt akkor nem éreztem, csak másnap, amikor a kidörzsölt csíkok fájtak.
- Ez kötél. - mondta Péter a következõ ütésre. Ez nem fájt annyira.
- Ez jó lesz. - mondtam nyögések között, és próbáltam közben nem sírni. Arra gondoltam, hogy ha hagyom, hogy tegyenek, amit akarnak, és szót fogadok, akkor hamarabb vége lesz a dolognak.
- Nem mondanál ilyet, ha igazi ínyenc lennél. A lovaglóostort még ki sem próbáltuk.
- Nem, nem is akarom, jó lesz a kötél.
- Szerintem pedig próbáljuk ki. - mondta Péter, és egy hatalmasat húzott a fenekemre, majd még néhányat.
Vonaglottam, sikoltoztam és sírtam. Nem bírtam visszatartani, pedig megfogadtam, hogy nem fogok sírni, mégis dõltek a szemembõl a könnycseppek. Pár másodpercen belül úgy éreztem, hogy felgyullad a fenekem.
- Szerintem maradjunk csak a lovaglóostornál. A kötél túl kíméletes. - mondta Zsuzsa ismét elém guggolva. Felemelte a fejemet a hajamnál fogva. Csorgott a könnyem, és nem nagyon láttam rendesen.
- De igazából nem akarom, hogy a választásodat teljesen figyelmen kívül hagyjuk. Felajánlok valamit, aminek örülni fogsz. Nem húzunk rád százat, csak ötvenet. Megfelezzük a dolgot, ha szót fogadsz.
- Szót fogok fogadni. - mondtam, mert már elõtte elhatároztam, hogy mindent megteszek, csak, hogy minél hamarabb vége legyen a dolognak.
- Nem is érdekel, hogy mirõl van szó?
- De igen. Érdekel.
- Jó. - mondta Zsuzsa - Megkapod a kötelet is, meg az ostort is. Eloldozom a kezed, felállsz, és szépen feldugod magadnak a kötél végét, hogy kilógjon a puncidból. Azután visszafekszel. Nem kötözöm vissza a kezedet, megfogod az asztal lábát, és elverjük a fenekedet. De ha csak egyszer is odakapsz, újra megkötözlek, és a maradék ötvenet is megkapod, hogy végül rojtos lesz a segged. Rendben van?
- Igen, rendben van. - válaszoltam.
Eloldozta a kezemet, de a lábamat nem. Azok továbbra is az asztal másik két lábához voltak szíjazva. Amikor felálltam a kezembe adták a kötelet. Valamikor ez is egy mászókötél lehetett, mert az egyik végén még ott volt a bõrborítás, mintegy harminc centi hosszan, a másik vége pedig erõsen foszlott, ahogy levágták. Zsuzsa a mutatóujjával megérintette a bõrrel bevont végét, mutatva, hogy azt dugjam be a puncimba.
Nem volt nehéz dolgom. Bár nagyon féltem, és egyáltalán nem élveztem a dolgot, a verés hatására, valahogy mégis kitágultam, és könnyedén be tudtam csúsztatni a kötéldarab végét. Amikor a vége bent volt Zsuzsára néztem. Intett, hogy toljam beljebb. Megtettem, de õ intett, hogy még beljebb. Egészen feltoltam a kötél végét a méhszájig. Zsuzsa intett, hogy tovább.
- Nem lehet tovább, egészen ment van.
- Próbáljam meg én? - kérdezte.
- Nem. - mondtam, és próbáltam még feljebb nyomni, de nagyon kellemetlen volt, ahogy a kötél vége nyomta a méhemet.
- Na jó. - mondta végül Zsuzsa - Ha ennyi, hát akkor ennyi. Nem vagy túl mély. Feküdj vissza.
Visszafeküdtem és megmarkoltam az asztallábakat. Péter ráhúzott egyet a fenekemre az ostorral.
- Számold hangosan! - mondta.
Számoltam. Minden egyes ütés után megállt, most nem verte olyan ütemben a fenekemet, mint elõtte, és minden egyes ütés után megvárta, amíg a megfelelõ számot valahogy ki tudom nyögni. Nagyon szadista módon vert. Nem ütött teljes erejébõl, azt hiszem azzal fel is hasította volna bõrömet. Viszont egymás után többször is mindig ugyanoda csapott. Ilyenkor az elsõ ütés valahogy még elviselhetõ volt, de amikor az ostor végén levõ bõrdarab már harmadszor, negyedszer csapott le ugyanarra a helyre, égetett és szúrt és már csak nagy nyögések, és szûkölések után tudtam kimondani a csapás sorszámát. De kellett. Tudtam, hogy ki kell mondanom, mert különben nem számít az ütés, és helyette újabbat kapok, és ki tudja, meddig vernek.
Húsznál abbahagyta. Addigra a fenekem már tele lehetett vörös foltokkal, és úgy éreztem, hogy mindjárt kigyullad. Közben a vonaglások, és a nedvességem miatt a kötél is félig kicsúszott a puncimból, de nem szóltam, mert azt reméltem, hogy nem veszik észre. Meg persze így már nem is volt annyira kényelmetlen, bár az ostorcsapások mellett elég apró kellemetlenség volt, hogy a kötél dörzsölte a hüvelyfalat. Észrevették, hogy kicsúszott. Pontosabban Péter vette észre, és ezért állt meg:
- Kicsúszott a kötél. Ez így nem lesz jó. Még a végén egészen kiesik, és akkor aztán végképp rosszul jársz: a kötél is megbaszott, meg még a fenekedre is százat kapsz.
Verésbõl már ez a húsz is sok volt, és az ötven ütést még valahogy el tudtam képzelni, de a száz rettenetesen soknak tûnt. Azt nem bírtam volna ki. Gyorsan lenyúltam a kötélhez, és visszatoltam, amennyire lehetett.
- Így már jobb. - mondta Péter, miközben az ostor végét húzogatta a fenekemen, és a combom belsején. Éreztem, hogy az ostorral arrébb löki a kötelet. - De nem az igazi. Megint kicsúszhat, és egy kicsit útban is van a lelógó vége. Állj fel! Segítünk neked, hogy ne csússzon ki többet.
Nem tudtam, hogy mit akar tenni, de valahogy az volt az érzésem, hogy nem sok jót. De nem volt mit tennem, tudtam, hogy akkor járok a legjobban, ha szót fogadok. Felálltam. Zsuzsa mögém állt, megfogta a kezeimet, és felhúzta a tarkóm mögé, és ott szorosan fogta, hogy Pétert, aki közben az asztal elé, elém állt ne tudjam akadályozni.
- Tovább már nem kell számolnod. - mondta, és egy gömbpecket nyomott a számba - És ha kérdezünk, bólogatni tudsz.
A gömbpecekhez kétoldalt szíj tartozott, amelyet a tarkómon a hajam alatt rögzítettek, hogy ne tudjam kiköpni a pecket. Ezután fogott két kisméretû iratszorító csipeszt. Olyan fekete fajtát, amelyiknek két kivehetõ fogója van, amelyekkel nyithatók, és nagyon erõsen tudnak szorítani. Fogta az egyiket, és nyitva a mellbimbómhoz illesztette. Ha nincs a számban a szájpecek, hangosan ordítottam volna. Az a csipesz rettenetesen erõs, ha felrakja a mellbimbómra, úgy összeszorítja, hogy biztosan még véraláfutásos is lesz, talán még ki is serken a vér.
Nem rakta fel. Egy ideig otthagyta nyitva tartva, aztán elmosolyodott, és letett az asztalra a másik mellé. Most egy vékony, hosszú bõrszíjat vett fel, és a lábam között rákötötte a puncimból kilógó kötélre a szíj közepénél. A bõrszíj két végét elõrehozta, és a két mellem közé illesztette, egy pillanatig gondolkodott, aztán megkötötte a nyakam mögött. Intett, és Zsuzsa visszanyomott az asztalra. Valamit matattak, és éreztem, hogy a vastag kötél elkezd hátrafele feszíteni.
- Tudod, útban van ez a kötél. - mondta Péter, aki közben mögém ment. - A végére rákötünk egy olyan szíjat, mint amilyen a nyakadban van, és te majd tartod, hogy ne lógjon.
Egyszer csak Zsuzsa elengedte a kezemet, és rám szólt, hogy fogjam az asztalt. Péter megfogta a hajamat, és hátrahúzta a fejemet annyira, hogy homorítanom kellett, a kis bõrszíj végét pedig hozzákötözte a hajamhoz, de annyira szorosan, és rövidre kötve, hogy nem bírtam nem homorítani, és még így is nagyon húzta a hajamat. Ha egy kicsit még jobban homorítottam, akkor már elviselhetõ volt a haj feszülése is, meg az is, ahogy a kötél a hüvelyemet feszítette, de ekkor meg az elöl lévõ bõrszíj becsúszott a nagyajkak és kisajkak közötti vékony, érzékeny résbe, és nagyon vágott. Folyamatosan vonaglottam, hol elõre, hol hátra attól függõen, hogy hogyan reméltem egy kis könnyebbséget. Egy dologra határozottan emlékszem, hogy fogtam az asztal lábát, nem mertem elengedni. Egy ideig hagyták, hogy vonagoljak. Ennek az lett a hatása, hogy a vékony bõrszíj kidörzsölte a kisajkakat, és egyre jobban fájtak, így egy idõ után megpróbáltam nyugton maradni, bár elég kényelmetlen volt, mert szinte minden izmomat meg kellett feszítenem.
- Azt hiszem, folytathatom a büntetést. - mondta Péter - Igaz, Geordina? - kérdezte.
Nem mertem nem bólogatni. A következõ ütés nem a fenekemre jött, hanem a combom belsõ részére. Most értettem meg, hogy miért mondta azt Péter, hogy a kötél lelógó vége útban van. Ezen a részen sokkal érzékenyebb a bõr, és minden egyes ütés sokkal jobban fáj, mint az ember fenekén. Akkorát ordítottam a szájpecekbe, hogy azt hittem kirepül a tartószíjak ellenére.
- Igen. - mondta Péter - Ezt vártam. Lesz ez még sokkal rosszabb is. - és ismét megütött.
Minden egyes ütés, hol bal, hol meg jobboldalra ment, de volt olyan is, amikor egymásután ötöt is ugyanoda ütött, hogy még jobban fájjon. Annyira intenzív volt a fájdalom, hogy a kisajkaknál a szíjak dörzsölését, vagy azt, hogy a kötél feszít, már nem is éreztem. Úgy vonaglottam miden egyes ütésre, hogy majdnem felborult az asztal velem együtt. Nem is tudom, hogy hogyan jutottunk el az ötvenig, vagy, hogy eljutottunk-e. Egyszer csak vége lett az ütéseknek. Zsuzsa megint leguggolt elém:
- Most megtanultad, hogy mi jár a buta kis picsáknak. Remélem többet nem leszel buta kis picsa. Legalábbis, ha közénk akarsz jönni bulizni. Akarsz?
Megráztam a fejemet, hogy nem akarok.
- Szóval nem akarsz. Nem vagyunk elég jó társaság neked.
- Pedig hétvégén állati jó buli lesz. - tette hozzá Hilda. Közben eloldoztak, kikötötték a szíjakat is, és a kötél végét is kihúzták a puncimból.
- Öltözz fel. - dobta oda a ruhámat Péter. Felöltöztem.
- Most elmehetsz. - mondta Zsuzsa - De szívesen látunk máskor is. Csak jól kell viselkedned. Ne szólj közbe. Tudom, hogy most azt gondolod, hogy az életben közénk nem jössz. Ha még holnap is így gondolod, akkor valóban nem is érdemes jönnöd. De ha mégsem, akkor igen. Most fel lettél avatva, ez nem túl kellemes. De láttam rajtad, hogy egy kicsit élvezed. Legalábbis felizgultál. Ha legközelebb eljössz megbeszéljük elõre, hogy mit csinálunk, és ha azt betartod, akkor nem lesz rossz. Akkor csak olyasmit fogunk csinálni, amibe elõre belegyezel. Persze egy kis meglepetésre mindig számíthatsz. Ez benne a lényeg. Mindenkinek megvannak a határai, hogy mi az, ami még jólesik, és amit elvisel. Most nagyon túlmentünk ezen a határon, megkínoztunk. Tudom. Ez csak azért kellett, hogy lásd: nagyon sok minden túl van még a te határaidon. De az igazi élvezet, amikor eljutsz a saját határaidig, és mindig egy picit túllépsz, és apránként megtanulod, hogy mi az, ami boldoggá tesz, amin igazán el tudsz élvezni. Tudom, hogy most, ahogy hazamész és lefekszel maszturbálni fogsz. Arra fogsz gondolni, ami itt történt, hogy megvertünk, hogy ki voltál szolgáltatva, és ettõl el fogsz évezni. Most menj, és gondolkodj el ezen.
Elmentem haza. Úgy lett, ahogy Zsuzsa mondta. Máig nem értem hogy lehetett bennem ennyi kurázsi, de hétvégén ott voltam.
Szextörténet ajánló:
Lyukas fal, és szex a nõi wcben
Lyukas fal, és szex a nõi wcben
Mikor kb egy hónapja kint voltunk németbe és már készültünk hazafelé beültünk a vonatba és ekkor mondta a feleségem neki nagyon kell a budira mennie.Megkérdeztem a kalauzt mikor indul a vonat, miért kérdezi. Mondtam neki a feleségem a budira akar menni. Ne a váróterembe menjen hanem itt is van ez közeli és sokkal tisztább. Igaz lyuk van az oldalán, de ú....
Édes vágyak
Kilépek a fürdőszobából.Az ágyon fekszel meztelenül.Szexfilmet nézel.Két izmos pasi egy csinos fiatal lányt kényeztet éppen.Láthatóan nagyon tetszik,mert simogatod magad.Felnézel rám,és elmosolyodsz.De nem hagyod abba.Az ajkaid résnyire kinyitod.Csendesen,de szaporábban veszed a levegőt.Melléd fekszem. Nem nyúlok hozzád,csak nézem,ahogyan izgatod a csiklód.Ahogyan az ujjaid elmerülnek nedves szemé....
Kaland a szomszédasszonnyal - Marika I.
Hogy őszinte legyek ez az eset vagy 10 éve történt. A szomszédasszony Marika elvált, óvónőként dolgozott, alapvetően egy jól öltözött, ápolt nő volt, de soha nem tekintettem rá potenciális nőként mivel az 50-es évei közepén járt és nagy volt a korkülönbség köztünk. Kedves volt, jókedvű, néha vigyázott a gyerekekre pár órára, de semmi különös dolog nem történt. Ahogy nőttek a gyerekek, a feleségem ....
Happy ending masszázs
Belépek a szobádba,ahol sejtelmes félhomály lepi el a máskor világos és derüs otthont,amit az ízlésesen berendezett bútorok és kigészítők még így is meghittséget árasztanak. Köszöntjük egymást illedelmesen,kicsit beszélgetünk,ismerkedünk. Valami van a levegőben... Várjuk a masszázst. Én felállítom.... az ágyamat. :-) Te, lassan de magabiztosan levetközöl és felcsusszansz az ágyra.... hason fekszel....
Az emlékezetes est
Telefoncsörgés zavarta meg a csendet. Pár pillanat múlva fel is vette Alex a telefont. Egy lágy, hang szólt bele félénken
- Szia Alex, mond, csak rá érsz ma este?
- Természetesen – válaszolta Alex, egy kis mosollyal.
- Miről lenne szó?
- Tudod a suliba, kell készítenünk egy fogalmazást, és ki kell nyomtatni, ám a fogalmazást nem tudtam mé....
Bözsi, a dagi szexgép
A feleségem lánya Bözsi , már 21 éves volt de még nem volt igazi udvarlója ,magába zárkózott ,inkább otthon ülő tipus ,lusta is kövér is , lógó háj a derekán , hasa is nagy , persze a melle is .
Kíváncsi voltam rá milyen lehet meztelenül ezért egy kamerát rejtettem a fürdőbe ,ami fel is vette fürdés közben .
Hát nem valami gusztusos,de mégis úgy döntöttem megzsarol....