Egy lány emlékei
„Kedves naplóm! Késő este körmölöm ezeket a sorokat. Kissé még mindig szokatlan ez nekem: soha életemben nem írtam az életemről, de úgy érzem, amióta összejöttem, azután szakítottam Tamással, le kell jegyeznem az érzéseimet, és az élményeimet. Most olyasvalamit szeretnék elmesélni, ami körülbelül egy hónappal ezelőtt történt, azelőtt, hogy elkezdtelek volna vezetni, Kedves Naplóm: az élmény azonban bennem maradt, olyan mélyen, mint a tavaszi vetés, s ha ablakomhoz sétálok ezen a kései órán, s újra felidézem, nem családom kertjének sötét árnyait látom, hanem a szélesen kanyargó Dunát az alkonyi fényben. És előttem Zoli arca, és szinte érzem annak a gyönyörű, éjszakába nyúló estének az illatát is…
Ui.: Szeretlek! És remélem, mielőbb viszontlátlak… és megpróbáljuk újra. Bár… de inkább nem írok most semmit. Nem hagyhatom, hogy erőt vegyen rajtam a szomorúság, mert akkor ma már nem tudnám leírni, amit szeretnék.
Augusztus közepe volt. Akkor már két hete Zolinál laktam, és nem gondoltam azzal, mi lesz, ha véget ér a nyár, s nekem vissza kell utaznom az ország másik végébe… még a szerelem színes üveggömbjében éldegéltünk, érzékeinkben hőség tombolt és szabadságot éreztünk a végtelen kék ég alatt: nagy sétákat tettünk a parton, fürödtünk, beszélgettünk. Ez volt nappal. Este… hát, sok minden. Mindig más. Mindig meglepő és fantasztikus dolgokkal lepett meg, többek között ezért szerettem annyira. De mellette valahogy én is kivirágoztam - nem akarom locsogó érzelgős lányka benyomását kelteni, de tényleg: a szerelem meglódította a fantáziámat. Azon az estén mindenesetre, amelyet szeretnék elmesélni, nem volt szükségünk arra, hogy forgatókönyvet írjunk; teljesen természetesnek tűnt minden, amit egymással tettünk, abban a világban, ahová csupán két egymáshoz teljesen illő ember léphet be. Vagyishogy, akkor azt hittem… de mindegy. A kapcsolatunk végéről talán majd valamikor később beszélek, ha beszélek.
Azt a napot a strandon töltöttük. Emlékszem, órákig hevertünk a homokban, és valamilyen fehér virággal cirógatta az arcomat: a nyakamat, fülemet, lehunyt szemeimet, majd minden tiltakozásom ellenére az orromat, amitől egy idő után tüsszentenem kellett. Ekkor tréfás haraggal a vízig kergettem, ő nevetve futott, aztán fröcsköltük egymást, mint a gyerekek, és a végén megcsókolt, és én napmeleg tarkóját cirógattam, és nagyon boldog voltam. Emlékszem még a zenitjén jócskán túljutott napra, meg ahogyan a lakása felé ballagunk a forrón sütő betonúton strandpapucsban, egymás kezét fogva. És emlékszem a sok kisvödört és homokozólapátot cipelő kisgyerekre, a sülő kolbász és bőrünk naptól cserzett illatára is.
Mikor hazaértünk (igen, haza: csak egy hónapot laktam ott, de úgy érzem, az a falu, az a ház lett az otthonom… még ha soha nem is teszem be többé oda a lábam, akkor is), fesztelenül dobáltuk a földre nedves fürdőruháinkat, és együtt lezuhanyoztunk. Megmostuk egymás haját, bedörzsöltük tusfürdővel egymás testét… homályosan rémlik, hogy közben kezeinkkel könnyedén, játékosan ki is elégítettük egymást. Gyakran megtettük ezt ilyen alkalmakkor. Nem kell valami nagy dologra gondolni: én szappantól sikamlós péniszén a bőrt húzogattam, míg ő kezével combjaim között munkálkodott, egészen addig, míg a rajtuk lecsurgó víz áradó nedveimmel elegyedett. Imádtam érezni, amikor pénisze megrándult ujjaim között, miközben megmerevedő testéhez préseltem a sajátom, és forró csókokkal halmoztam el.
Mikor tenyerem odalenn is elöntötte meleg magva, mindig belső ujjongás töltött el. Hát, ezúttal is ez történhetett: annyi bizonyos, hogy zuhany után javasolta, hogy vacsora helyett menjünk el sétálni: később a parton úgyis bekaphatunk valamit valahol. Egyből beleegyeztem, mert nem voltam különösebben éhes, meg aztán augusztusban már korábban lemegy a nap, mint július elején; nem akartam elvesztegetni a látványt. De nem is ez volt a lényeg. Zolival jó volt együtt lenni bárhol; ráadásul úgy tűnt, ezúttal különösen jó hangulatban van. Láttam valamit a szemeiben, vagy a szemei mögött, amitől jóleső izgalom fogott el: szavai, nevetései körülmosták lelkem, mint hullámok egy szigetet, és én akkor annak is éreztem magam, szigetnek, ami zöldellő pont a világ szürke tengerében.
Fél órával később már ismét a partra vezető úton ballagtunk. Világos volt még, és bár még nem láttuk, tudtuk, nyugaton hatalmas, gyulladt szemként világít a naplemente, elragadtatást, vagy épp bánatot sugározva abba a sok-sok szívbe, aki összegyűlt, hogy csodálja ezen a szép nyári estén. Ha az előbbi hasonlatom kissé bumfordinak tűnik, kérlek, bocsásd meg nekem Naplóm: időnként engem is el-elkap a keserűség, bárhogyan is küzdök ellene.
Szóval egy darabig csak lófráltunk, Zoli locsogott, gyerekkoráról beszélt, és én élvezettel hallgattam, de tekintetem a napot kereste. A fák takarásától nem láthattam, barátom pedig úgy tűnt, nem akar elsétálni a strand felé, ahonnan teljes a kilátás. Így esett, hogy azon az estén nem láttuk a lenyugvó napot; emlékezetem szerint ez volt az egyetlen este azon a nyáron, amikor így esett. A sors fátuma lett volna? Ha más irányba sétálunk akkor, még együtt lennénk? Ostobaság ilyenekre gondolni, persze. De szakításunk óta minden naplementekor felbaktatok a várhegyre, leülök egy padra vagy egy kőfalra, lábaim felhúzom, hogy térdemre hajthassam arcomat… és nézem, nézem a pirosló ég káprázó csarnokát, gondolataimmal felé nyúlok, mintha ezzel visszahozhatnék mindent. De ahogyan hosszabbodnak az árnyékok, s egyre hűvösebb szél kavarja lábam körül a halott avart, mind kevésbé emlékeztetnek ezek a naplementék az akkoriakra; hát, remélem egyszer a fájdalom is elenyészik, ahogyan az avart temeti maga alá rövidesen a hó.
Folyton elkalandozok, észrevetted Kedves Naplóm? Nos, végül is életem talán legszebb pillanatait próbálom visszaidézni, néhány papírlapon. ez nem könnyű.
Szóval, a naplementét nem láttuk, de akkor ez már nemigen érdekelt: Zoli elbűvölő hangulatban volt, s ez engem teljesen magával ragadott. Lassan sétáltunk, s meg-megálltunk olykor egy-egy röpke csók erejéig; ezek voltak azok a pillanatok, amikor végre befogta a száját. Jaj, szívesen hallgattam én, nem arról van szó: ha a tengerjáró hajók ki, - és berakodási technikájáról beszél nekem, arra is olyan őszinte elragadtatással hegyeztem volna a fülem, mintha Shakespeare valamelyik szonettjét szavalná. De előbb-utóbb elérkezik a pillanat, amikor a csönd többet mondd el bármi szónál: ezt azonban Zoli is megérezte nemsokára, s ettől kezdve kifejezetten csendessé vált; ujjaink azonban egyre bensőségesebb módon fonódtak egybe.
Ekkor tudatosodott bennem, hogy a régi kikötő felé haladunk: Zoli mesélte, hogy hajó már jó pár éve nem köt ki itt, viszont sötétedés után afféle szerelmesek fészkének számít. És akkor arra gondoltam: Engem hoz ide. Mert szeret. Mert szerelmes belém. A gondolat nagyon jóleső volt, akár az első éber pillanat egy csodálatos álom után, és ahogyan kéz a kézben lesétáltunk a hosszú pontonhídon, boldogabb voltam, mint valaha életemben.
Nem volt még teljesen sötét; de a szürkület puha selyemfátyla már leereszkedett a tájra. A folyó tükre ezüstös táncparkettként nyúlt el homályba borult partjai között. Ott álltunk a ponton korlátjánál, Zoli átölelt, s így szívtuk magunkba az este szelíd illatait, amelyek úgy éreztem, a fejembe szállnak. Éreztem barátom parfümjét is, s a vele elegyedő könnyű, tiszta verítéket. S ekkor romantikus bódulatom kezdett átalakulni valami mássá: gerjedelmem olyan hirtelen jövő volt, hogy szinte meg is ijedtem tőle. Forróság áradt szét testemben, mámorító, mint az erjedő must, mellbimbóim megkeményedtek, és hirtelen szorosabban simultam Zoli karjaiba. Ő ezt egyből megérezte (ismert már: azt mondta, részben azért szeret engem, mert csodálattal tölti el a szenvedély, amely gyakran egyik pillanatról a másikra eluralkodik rajtam).
Erős karjaival átkarolt, és korlátnak döntött: s szenvedélyesen megcsókolt. Én remegve simultam karjaiba, ajkaim ajkai közé ömlöttek, mint a széttépett, langyos barack, és felhevült testem az övéhez nyomtam. Talán tíz, talán húsz percig csókolóztunk így, észre se vettük, hogy időközben szinte teljesen besötétedett. Egy idő után simogatni kezdte a melleimet, amelyek olyan érzékennyé váltak, hogy szinte fájt az érintésük: őrjítően gyönyörűséges kín volt ez. Lélegzetem egyre szaporábbá vált, ahogy ajkaim helyett a nyakam kezdte csókolgatni, s közben azt suttogta, milyen puha, finom bőröm van. Akkor már forró volt az egész testem, mintha lázam lenne, a tangámból pedig facsarni lehetett volna a nedvességet. És akkor megéreztem, ahogy Zoli keze a sortom korca alá csúszik, és fölszisszen, amint elborítja a belőlem áradó nyirkos forróság.
Felnyögtem. Úgy gondolom, még nem érzett annyira felizgultnak sosem, mint akkor. Önkéntelenül megvonaglott a csípőm, előrefeszült, és szeméremdombom egyenesen a tenyerébe simult. Remegő kézzel igyekezett lejjebb tolni tocsogó fehérneműmet, és sikerült is, és a végén ott álltunk a korlátnak dőlve, képtelen gerjedelemmel, s keze csupasz puncimat kutatta. Ujjai nagyon finoman simogattak, összegyűjtve bőven csorgó nedveim, széthordva remegő dombomon, feszülő csiklómon. Aztán körkörösen dörzsölni kezdte a pöcköm, miközben középső ujját bedugta tűzforró barlangomba. Akkor már nagyon hevesen nyögdécseltem, lihegtem, testem az övéhez szorítottam, s lehunyt szemmel vártam, hogy elborítson a mindent elsöprő színtiszta, szerelem érlelte gyönyör.
De ekkor hangokat hallottunk, közeledő léptek, viháncolás zaját. Ijedten a part felé néztünk, és egy távoli utcai lámpa fényénél láttuk, hogy egy banda közeledik, valószínűleg ittas fiatalok. A ponton felé tartottak. Élvezetünk egyszerre csalódás, és némi tehetetlen düh váltotta fel; bár én akkor nem nagyon tudtam megkülönböztetni egymástól a bennem tomboló szenvedélyeket. Zoli vonakodva kihúzta a kezét nedves combjaim közül, én pedig gyorsan felhúztam a sortom. Egy pár pillanatig még álltunk egymást átölelve, aztán elsétáltunk. Én azonban eltökéltem, nem hagyom elrontani az örömünk, és ennek köszönhetően nem is jutottunk sokáig az akkorra teljes sötétségbe borult, elhagyatott parton...”
Szextörténet ajánló:
A feleségem közös használata 2.
Az emlékezetes esküvő után következő szombaton semmilyen programunk sem volt a nejemmel, ezért ő kitalálta, hogy elindul az ilyenkor szokásos kis körútjára. Ez pedig a következő: szülők, vásárlás, barátnők. El is jött érte a húga úgy tíz körül, én pedig már akkor tudtam, spiccesen jön haza, tehát csodás este lesz. A barátnőkkel mindig pezsgőznek, mikor nagy ritkán találkoznak, nem lesz ez másképp ....
Szex az áruházban
- Nézd csak! Szerinted mit művel ott az a nő? - hívott magához az egyik operátor kolléga.
Egy álomszép, csinos, nyári ruhába bújtatott nő álldogál a vegyszerek előtt, alig észrevehetően cirógatja a combjait a szoknyája szélét fogva, néha-néha az ajkába harapva figyeli a teljesen érdektelen dobozokat maga előtt. Természetesen egyből felismertelek.
Valamire készülsz, v....
A durva szexkaland
A neten ismerkedtünk meg, eleinte csak normális dolgokról beszélgettünk, nem is nagyon erőltettem mást, hisz már az elején tisztázta, hogy van párja... Mégis minden nap beszéltünk, egyre több mindent megtudtunk egymásról és egy beszélgetés során valahogy a szexre illetve a titkos vágyainkra terelődött a téma. Aztán egyre többször csak erről beszéltünk, kiderült, hogy nagyjából ugyanarra a dolgokra....
Egy igazi lúzer története
K következő sztori megtörtént, valós esemény és men kitaláció.
10 éve vagyunk együtt a feleségemmel, nem túlzás azt mondani hogy igazi bomba nő. Sportos test, műmellek, kerek feszes popsi, szolibarna bőr, telt ajkak, meg ami csak kell. Szexuális életünk elég szegényes, általában kutya pózban szeretkezünk 1-2 percig, mert a többi pózban még hamarabb elmegyek, illetve a párom nem is ....
A lószerszám
Eljött a nagy nap. 18 éves lettem. 18 éves igazi nő. Már nagyon kíváncsi voltam mit találtak ki barátnőim számomra. Nem akartak elárulni semmit csak annyit kértek öltözzem csinosan. Délután kettőkor találkoztunk egy cukrászdába. Rendeltünk egy kis sütit majd nassolás közben megkérdezték van e kedvem egy kis extra élményhez? Természetesen igent mondtam. Rövidre sikerült bulink után vihogva mentünk ....
Seggből szájba, avagy a ribanc élet kezdete
Mindig szerettem élni. A pasikat, a bulikat, a szórakozást, a szexet...de egyszer csak meguntam. Hogy mit? A szokásos forgatókönyvet. Buli, egy-két martini. Aztán valaki felcsíp, engedem magam megdöngetni és mehetek haza. Unottan, és bár épp kielégülve érzem magam, mégis hiányzik valami.
Szeptember volt, amikor megismerkedtem Barbival. Igazi szőke ciklon, aki bombanő volt. Hasonló problémáv....