Leszbiparti az osztálykiránduláson
Éva szomorúan sóhajtott egyet. Idegesen babrálta hosszú világosbarna haját, a pad előtti kavicsokat messzire rugdosta. Nem értette, hogy mit keres itt. Persze a barátnőinek volt esze, hogy nem jöttek el erre a kirándulásra. Eredetileg ő is azt tervezte, hogy otthon marad, de bizonyos okok miatt mégis az utazás mellett döntött.
A bizonyos ok viszont most ott ült az egyik buta, hidrogénszőke liba mellett, és csapta neki a szelet.
A lány nem is bírta tovább nézni, inkább a tűz felé fordította a tekintetét. A lángok magasra csaptak, hiszen a többi fiú így félrészegen beledobáltak minden szemetet, és boldogan kurjongattak, ha valami látványos füstöt, vagy szikrát sikerült előidézniük.
Az amúgy is fülledt kora nyári levegő megtelt az égő műanyag, és a levelek kellemetlen szagával, a pára kellemetlenül megült az emberek tüdejében.
Hirtelen megcsörrent Éva telefonja. A lány most kifejezetten örült ennek, hiszen legalább volt indoka egy kicsit távolabb vonulni.
Ahogy még egy pillanatra felnézett, látta, hogy a fiú vadul csókolózik a szőke lánnyal.
- Halló, ki az? - szólt bele határozottnak tűnő hangon a mobilba.
- Én vagyok, az Kitti! - hallatszott a jól ismert vidám hang a vonal túloldaláról. Kitti Éva legjobb barátnője volt már egészen általános iskolától fogva, és szinte mindent elmeséltek egymásnak. Szinte...
- Szia! Mi újság van otthon? - próbált meg Éva is ugyan olyan lelkes hangon beszélni, de a másikat nem tudta becsapni.
- Nálunk minden rendben, de nem úgy, mint ott, ha jól hallom – váltott Kitti komolyabb hangnemre. - Csináltak veled valamit? Bántottak?
- Nem... Semmi nem történt - suttogta a lány, próbálva visszafojtani sírását.
- Ne próbáld bemesélni nekem! Szépen elmondod mi a baj! - parancsolta Kitti éles hangon. Bár kedves lánynak volt mondható, akadt néhány rossz tulajdonsága is. Ezek közé tartozott a túlzott kotnyelessége is.
- Majd otthon elmesélem - lehelte Éva a telefonba - Most nem mondhatom el, vannak mellettem! - hazudta, és mielőtt a barátnője tiltakozhatott volna, kikapcsolta a telefont.
Egy pár percig tétovázva álldogált, majd hirtelen ötlettől vezérelve a tó felé vette az irányt. A csillagtalan égbolt semmi támpontot nem adott a tájékozódáshoz, az utat csak a tavon ringatózó kicsi hajók fényei mutatták a mólóhoz.
Ide végre nem hallatszott a fiúk részeg kiabálása, és a lányok ostoba vihogása, ahogy a levegő is mentes volt a tábortűz keserű füstjétől.
Éva leült a korhadt fatákolmány szélére, és nézte a tavat. Levetette cipőjét, és felgyűrte a nadrágszárát, majd belelógatta a lábát a vízbe.
Itt minden olyan békés volt...
Az ég, mint sűrű fekete massza borult a táj fölé, a tó vizét néha könnyű szellő borzolta fel.
A nádasban néhány állat neszezett, de a lányt ez nem tudta megijeszteni. Pontosabban szólva abban a pillanatban semmi sem foglalkoztatta, csak a saját szívfájdalma.
Egyszerűen nem értette, hogy miért kell neki itt lennie...
Hiszen korábban megbeszélték a lányokkal, hogy ők bizony erre az osztálykirándulásra nem mennek. Hiszen ők úgysem isznak, és a többi lány pletykálkodásából is inkább kimaradnak. Akkor meg mi értelme lenne?
Persze a többiek sem igyekeztek őket meggyőzni... Legalábbis az érettségi bankettig.
Éva épp a büfénél álldogált, hogy vegyen magának valami üdítőt, amikor Gábor odaállt elé. Gábor, aki az osztály leghelyesebb fiúja volt, és minden lányt az ujja köré tudott csavarni, akit akart.
Éva először meg sem tudott szólalni, hiszen eddig pillantásra sem méltatta őt a srác.
- Szia Évike! - köszönt neki behízelgő hangon, a legsármosabb mosolya kíséretében. Látszott rajta, hogy már ivott egy kicsit, de a szemei ravaszkás fényét ez sem tudta elrejteni. Persze e tekintet mögé a szerelmes lány nem látott, hiszen a hevesen verő szívére kellett koncentrálnia.
- Szia - suttogta elhaló hangon, és megkapaszkodott a büfé pultjába, mert a térdei elkezdtek remegni.
- Tényleg nem jössz a kirándulásra? - nézett rá a fiú szomorú arckifejezéssel.
- N-nem... - dadogta Éva.
- De miért? Hidd el nagyon jó lesz! Hiszen csak mi leszünk tanárok és szülők nélkül! Utolsó alkalom, hogy így együtt lesz az osztály! - mondta nagy lelkesedéssel a fiú.
- Nem hiszem, hogy jól érezném ott magam... - hárította az invitálást a lány, közben gyomra ökölnyire szorult.
- Dehogynem! Gyere el, és meglátod, milyen jó lesz! - karolta át fél kézzel Évát a fiú, és bevetette az aduászt - Én nagyon szeretném, hogy eljöjj...
A bankett után a lány szinte repült hazafelé a boldogságtól. A fiú, akibe már évek óta szerelmes volt elhívta őt... Azt mondta, hogy szeretné, ha ott lenne azon a kiránduláson!
Úgy érezte, madarat lehet fogatni vele. A szürke kisegeret, észrevette az osztály - mit az osztály, a világ - legszebb, legokosabb, legkedvesebb, leg leg leg...
Legszámítóbb fiúja.
A stégen ülve a lány biztos volt benne, hogy Gábor csak becsapta őt, hogy utoljára még jót nevessen a szánalmas kis vesztes szenvedésén.
Marika fáradtan nyújtóztatta ki tagjait a kényelmetlen ülőalkalmatosságokon - már ha lehet
ennek nevezni egy farönköt.
Félve pillantott Gáborra, aki még mindig azzal a lánnyal volt elfoglalva. Pedig azt ígérte, hogy segít neki!
- "Persze, férfiak" - gondolta a lány, és elfintorodott.
Valahogy soha nem kedvelte az ilyen "menő srácokat", de érdekes módon Gáborral egész jól kijött. Hiszen a fiú csak első pillantásra volt ennyire felületes, viszont az igazi arcát kevesen ismerhették.
Ezen kevesek közé tartozott Marika is. Pedig eleinte szinte senki sem akart barátkozni a furcsa lánnyal... Ugyanis ő teljesen kilógott a sorból. Fiús ruhákat hordott, seszínű szőke haját egész rövidre vágatta. Arca markáns vonásait csak csillogó zöld szemei lágyították egy kicsit.
Furcsa volt, hogy pont Gábor bizalmát sikerült először elnyernie. Nem nézte ki belőle, hogy egy lányra úgy tud tekintetni, mit egyenrangú barátra.
Talán azért, mert Marikát nem tekintette teljesen lánynak?
Lehetséges magyarázat, bár ennek ellenére Gábor legtöbbször őt faggatta, ha a lányok lelkébe akart jobban látni.
Gábor minden titkát megosztotta vele, talán még olyat is elmondott neki, amiről a barátainak mélyen hallgatott.
De a lány ezt a bizalmat nem viszonozta, hiszen képtelen volt rá. Sokszor elhatározta, hogy elmondja a fiúnak az igazságot, de amikor megtehette volna, képtelen volt akár egy szót is kinyögni.
Félt, hogy ezzel elveszítheti egyetlen igazi barátját, és attól is, hogy titka kitudódik - amit igazán nem szeretett volna.
Ez a hallgatás csak az érettségi bankett előtt tört meg, némi alkohol, és rosszkedv hatására.
Marika otthon ült, amikor megcsörrent a telefon. A vonal másik oldalán Gábor meg sem várta, hogy a lány beleszóljon, jó hangosan belekurjantott a kagylóba.
- Szia drága! Remélem készen vagy, néhány perc múlva indulok érted!
- Állj le, nem megyek! - válaszolta a lány szokatlanul morcosan. Ez a fiút váratlanul érte, legalábbis a néhány másodpercnyi csend erre engedett következtetni.
- Mi a baj? - kérdezte a fiú komolyan.
- Nincs semmi. Egyszerűen nincs kedvem, és kész! - csattant fel a lány.
- Tényleg csak ennyi? - faggatózott tovább Gábor. - Figyelj, ismerlek már. Nem tudom mi az, ami bánt, de ha nem mondod el nem tudok segíteni!
- Nem tudsz... Sajnálom - csuklott el Marika hangja.
- Így nem is, ha nem hagyod! Ki vele, mi az a valami, ami miatt ennyire kikészültél! Vagy valaki miatt vagy ilyen?
A lány néhány pillanatig habozott, de végül úgy döntött, inkább megmondja az igazat.
- Valaki miatt... - suttogta a kagylóba.
- Mégis, kicsoda az a titokzatos illető? - kérdezte most már kicsit türelmetlenül a fiú.
- Ígérd meg, hogy nem fogsz kinevetni, vagy bántani, vagy... - kezdte Marika felsorolni aggodalmait, de a másik azonnal leállította.
- Figyelj, barátok vagyunk vagy nem? Én mindig őszintén elmondtam neked mindent. Szóval kiről van szó? - tette fel a kérdést most már ellentmondást nem tűrő határozottsággal.
Marika nyelt egyet, és mielőtt meggondolhatta volna magát, kinyögte.
- Évike...
A lány szó szerint remegett az idegességtől, érezte, hogy fogai összekoccannak, mintha fázna.
A vonal túlsó végén is sokkoló lehetett a kijelentés, hiszen újra csend állt be a beszélgető felek közé.
- Mindjárt ott vagyok, és megbeszéljük... - szólalt meg végül a fiú, és letette a kagylót. Ahogy a vonal megszakadt, Marikából kitört a zokogás.
Valóban nem telt bele sok idő, Gábor csengetett is az ajtón. A lány megpróbálta valamennyire rendbe szedni magát, de a sírástól kivörösödött szemei árulkodtak az előbbi érzelemkitöréséről.
A fiú most aggodalommal vegyes sajnálattal nézett végig rajta.
- Gyerünk be a szobádba, mesélj el mindent - mondta kedvesen.
Marika a fiú vállán sírva mondta el azt, amit nagyon régen magába zárt, és még önmagának sem akart bevallani.
Gábor figyelmesen hallgatta, majd határozottan megszólalt:
- Megpróbálok segíteni neked... Nem ígérem, hogy sikerrel járok, de megteszem, amit tudok.
Marika most már igencsak kezdte elveszíteni a türelmét. Gábor még mindig nem akarta otthagyni azt a festett szőkét...
A lány halkan köhintett egyet, hátha magára tudja vonni egy picit a fiú figyelmét, de amikor látta, hogy ez nem használ, felpattant a padról, és odasétált a párocskához.
- Gábor! Ugye van egy pár perced rám? - kérdezte olyan hangnemben, hogy azok ketten rögtön el is engedték egymást.
- Ó... Hát persze! Mindjárt jövök vissza, addig ne menj sehová! - mondta a csalódott lánynak, majd követte Marikát, aki a tópart felé vette az irányt.
- Nos, sikerrel jártál? - kérdezte cinkos mosollyal a fiú.
- Nem azt mondtad, hogy segítesz? - vonta fel a szemöldökét Marika.
- Segítettem is. Évi magától nem nagyon jött volna el a kirándulásra.
- Csak ennyiben? – kérdezte mérgesen a lány.
- Miért, miben tudnék még? Ha jól láttam, Évike a stég felé sétált. Menj, és beszélj vele!
- De mit mondjak neki? Ez így annyira nehéz! - mondta a lány idegesen, közben akaratlanul is a kezeit tördelte.
- Viszont ha nem mondod meg, akkor annyi esélyed sem lesz mint most. Figyelj, legalább biztosra megtudod, hogy van-e egyáltalán esélyed. Na sok szerencsét, és majd mesélj! - búcsúzott el Gábor a lánytól egy bátorító öleléssel, és visszament a többiekhez.
Marika egy pár percig tétovázott, megfordult a fejében, hogy inkább Gábort követi, de végül sikerült legyőznie félelmét, és a stég felé indult.
Ahogy egyre messzebb került a táborhelyről, elkezdett aggodalmaskodni. Félt, hogy Évikének valami baja esett. Hiszen az ember az orráig sem látott azon a részen.
Marikát igazán nem lehetett ijedősnek nevezni, de akkor minden zajnál hátrafordult. Ki tudja, hogy milyen állatok rejtőzhetnek a sötét bozótosban - vagy milyen emberek...
Végül az egyik mólónál észrevett egy ücsörgő alakot.
- Évi? - kérdezte bizonytalanul.
- Ki az? - fordult hátra a másik ijedten.
- Csak én vagyok - mosolyodott el Marika megkönnyebbülten - Hogyhogy nem vagy a többiekkel?
- Nem tudom - vonta meg a vállát Éva, és elfordította a fejét, hogy ne kelljen a másik szemébe néznie. Nem akarta felfedi Marika előtt a könnytől maszatos arcát.
- Összevesztél valakivel? - jött a következő kérdés.
- Nem... - rázta meg a fejét a lány.
- Akkor miért gubbasztasz itt egyedül? Még a végén megfázol!
- Nem baj - mondta duzzogva Évi.
- Jó... Akkor ideülök én is melléd, jó? Legfeljebb együtt leszünk betegek! - nevette el magát Marika, és törökülésbe ereszkedett a másik mellé.
- Te miért nem vagy a többiekkel? - kérdezte rövid hallgatás után Évi.
- Hát... Téged kerestelek - nyelt egyet a lány.
- Engem? – nézett a rá csodálkozva Évi.
- Igen, mert nem találtalak sehol, és féltem hogy bajod esett... Viszont nem ártana elindulni a tábor felé, szerintem hamarosan esni fog – javasolta Marika.
Valóban, a szél egyre erősödött, esőszagot hozva magával. Az eddig sima víztükör lassan fodrozódni kezdett, a nád zizegése egyre hangosabbá vált.
- Jó – bólintott Éva, és felvette a szandálját. Szótlanul haladtak egymás mellett, de ez a hallgatás egyre kínosabbá vált.
- Te melyik szobában fogsz lakni? – kérdezte Évi, hogy megtörje a csendet.
- A negyvenhetesben – jött a tömör felelet.
- Kikkel? – tette fel az újabb kérdést a lány.
- Egyedül. Semmi kedvem azokkal a buta libákkal egy fedél alatt tölteni akár egy éjszakát is.
- Hát... megértem – bólogatott egyetértően a másik. Már előre félt ő is az éjszakától. Két lehetőséget lebegett a szeme előtt: a lányok vagy ugratni fogják esetlensége miatt, vagy részegen kiabálnak és vihognak majd egész hajnalig, vagy amíg ki nem dőlnek.
- Ha akarod, átjöhetsz hozzám. – ajánlotta fel Marika.
- Nem is tudom... – hajtotta le a fejét Évi. Valóban vonzóbb lehetőségnek mutatkozott, hogy megússza a többi osztálytársnő csipkelődését, de volt valami, ami mégis habozásra késztette.
Pontosabban a Marika körül keringő pletykák miatt hezitált. Hiszen „furcsa” dolgokat hallott róla.
Többen állították róla, hogy ő bizony a lányokat szereti... Évike ezeken a szóbeszédeken csak mosolygott hiszen, csak egy érvvel tudták alátámasztani: Marika egy fiúval sem járt a négy év alatt.
- Nem sértődöm meg, ha nem - mondta Marika néhány perc múlva, de gondosan kerülte a másik tekintetét.
- Jó... Csak újra összepakolok! – mosolyodott el Évi.
***
- Hát ti meg? – csodálkozott el Kati, amikor meglátta, hogy Évi és Marika együtt mennek be a szobába.
Kati már egy jó fél órája elbúcsúzott a többiektől, hiszen nagyon elfáradt. Azzal persze tisztában volt, hogy ilyen osztálykirándulásokon nem valószínű, hogy sokat tud aludni, de talán így néhány órácskát pihenhet.
- Átmegyek Marikához aludni – válaszolta Évi.
- Tessék? – lepődött meg amaz, értetlenül pislogva hol az utazótáska felett görnyedő Évire, hol az ajtófélfának hanyagul támaszkodó, unott arcú Marikára.
- Ott talán jobban tudok aludni – magyarázkodott tovább a lány, és folytatta a pakolászást.
- Aha – bólintott Kati. Nem tudta eldönteni, hogy Évike tényleg ilyen naiv, vagy Marikával ketten... A gondolatra el kellett az arcát rejtenie, hogy ne lássák a kaján vigyorát. Az álom azonnal kiröppent a szeméből. Hogy ez milyen isteni pletyka lesz! Már alig várta, hogy a többiek visszaérjenek.
- Jó éjt! – szólt még vissza Évike az ajtóból, elindult Marika nyomában.
***
Évike már berendezkedett a szobában, és kényelmesen hátradőlt az ágyon.
Bár a tusoláshoz kellett volna összepakolni a holmikat, egyáltalán nem esett jól neki megmozdulni sem.
Csak bámulta a vajsárga falakat, és a gerendákkal átszelt plafont - ugyanis ennyit látott abban a pozitúrában, ahogy akkor elhelyezkedett.
- Én már kész vagyok - hallotta Marika hangját a fürdőajtó irányából. Odafordult, de amikor meglátta, hogy mit visel a lány, elakadt a lélegzete. Persze csak első pillanatban, mert utána kirobbant belőle a nevetés.
Marika ugyanis egy rózsaszín csíkos, rövidnadrágos pizsamát viselt, a felsőjén egy ráhímzett, szívecskét ölelő macival.
Ez magában annyira nem lett volna mulatságos, de Évi soha nem tudta elképzelni őt ilyen ruhában.
A szalagavatón is annyira furcsa volt látni őt a habos fehér ruhában, amit a keringőhöz viselt... De azt Marika nem önszántából vette fel, és a tánc után azonnal le is cserélte egy egyszerű, szürkéskék nadrágkosztümre.
Évike próbált egy kicsit komolyabban viselkedni, hiszen nem akarta megbántani a másikat.
- Mi tetszik ennyire? - kérdezte az bujkáló mosollyal.
- A ruhád... Nagyon csinos - kacagott fel ismét Évi.
- Ó, köszönöm - húzta ki magát a lány, rettentően elégedett arcot vágva - Viszont ideje lenne neked is zuhanyozni menni... Szerintem hamarosan elér minket a zápor, és gondolom nem szeretnéd, hogy beléd vágjon a villám!
- Nem nagyon! Akkor sietek - kapkodta össze a cuccait Évi, közben nagyon remélte, hogy nem lesz igaza Marikának, és nem lesz zápor. Ugyanis nagyon félt a villámlástól. Otthon a biztonságos téglaházban is a takaró alá bújt, amikor meghallotta az égzengést, de ez az épület nagyrészt fából készült... Ismét átkozta magát, hogy elment erre a kirándulásra. El sem tudta képzelni, hogy mi rossz jöhetne még ezeken kívül.
Amilyen gyorsan csak lehetett, végzett a tisztálkodással, és sietett vissza a szobába. Szobatársa már az ágyban feküdt nyakig betakarózva.
- Majd kapcsold le a lámpát - motyogta félálomban.
- Jó - suttogta Évike. Most már biztosra vette, hogy a Marikával kapcsolatos szóbeszédek teljesen alaptalanok.
Néhány perc rendezkedés után ő is lepihent a saját fekhelyére, és várta, hogy elnyomja az álom.
Ez a nyugalom viszont csak addig tartott, amíg el nem eredt az eső.
A cseppeket a szél olyan erővel sodorta, hogy úgy tűnt, mintha kavicsokkal dobálnák az ablakot.
Évi ezt próbálta figyelmen kívül hagyni, de amikor eldördült az ég, felpattant az ágyból.
- Mi a baj? - kérdezte Marika álomittas hangon.
Viszont Évi válaszát már nem várták meg az égiek, hiszen egy villám egy pillanatra szinte nappali fényt varázsolt a kicsike helyiségbe, ráadásul ezt egy hatalmas, az ablaktáblákat megrezegető csattanás követte.
- Hű... Ez valahol a közelben csaphatott le - állapította meg Marika.
- Marika, én félek! - nyögte a lány remegő hangon.
- Mitől? - nevette el magát amaz.
- Mi lesz, ha ide is bevág egy villám?
- Semmi. Ezért találták fel a villámhárítót. Feküdj vissza, és próbálj meg aludni - csóválta a fejét a lány.
- De én félek! Tényleg nagyon félek! - nyögte Évi már majdnem sírva.
- És mit tegyek, hogy ne félj? - kérdezte kedvesen Marika.
- Nem tudom... - rázta a fejét a lány, majd halkan felsikkantott, amikor egy újabb villám szelte át az eget.
- Tudod mit? Gyere, bújj ide mellém. Talán ha nem vagy egyedül, bátrabb leszel - húzódott egy kicsit az ágy széle felé Marika.
Évinek eszébe sem jutott, hogy rosszra gondoljon. Annyira rettegett, hogy semmi másra nem is tudott figyelni.
Gondolkodás nélkül elfogadta a lány ajánlatát, és melléfeküdt az ágyba.
- Így már jobb? - suttogta Marika a másik fülébe, egyik kezével átkarolva a lányt.
- Egy kicsit - bólintott amaz. Bár egy kicsit furcsa volt ez a bizalmas közelség, mégis megnyugtatta őt.
- Akkor jó. Próbáljunk aludni, rendben?
Évike csak bólintott, bár tudta, hogy addig a szemét sem tudja lehunyni majd, amíg a zápor tart.
***
Amikor reggel Évi megébredt, az első pillantása egy szívecskét ölelő macira esett. Pislogott egyet, hirtelen nem tudta hová tenni a dolgot.
Felkapta a fejét, és akkor döbbent csak rá, hogy hol is van tulajdonképpen... De hogy milyen helyzetben!
Ahogy magában próbálta összerakni a helyzetet, rá kellett döbbennie, hogy az éjszaka egy részét szorosan Marikához simulva töltötte. Ahol az imént a feje nyugodott az bizony a lány válla volt...
- Jó hogy felébredtél, már kezdett zsibbadni a kezem - szólalt meg Marika derűsen.
- Ne haragudj! - mondta fülig pirulva Évi.
- Semmi baj... - mosolyodott el a lány, és finoman cirógatni kezdte a másik vállát – Aludjunk még egy kicsit, korán van...
Évi megrettent a bizalmas érintéstől. Tényleg igaz? Egyszerűen nem tudta, hogy reagáljon. Az esze azt súgta, hogy jobb lenne most azonnal megszakítani ezt az érintést, összepakolni, és mégis visszaköltözni a lányokhoz...
A szíve viszont egészen mást mondott. Még magának is nehezére esett bevallania, hogy igenis jólesik a másik közelsége.
Hiszen milyen régóta ábrándozott arról, hogy valaki ennyire a közelébe engedje...
„De ez nem helyes! Mi lesz, ha megtudják?” Távolabb akart húzódni, de a másik ölelő karja nem engedte. Végül a beletörődés mellett döntött, és visszahajtotta a fejét a lány vállára.
Hallotta Marika szívdobogását, érezte a testének kellemes virágillatát, hogy mellkasa emelkedik-süllyed... Mivel már Évinek is kezdett kényelmetlenné válni, helyezkedett egy picit. Ennek eredményeként a keze a másik hasára került.
A lány már kezdett belenyugodni, hogy mégsem történik semmi olyan, ami miatt szégyenkezve kelljen visszagondolnia a táborban történtekre, amikor kivágódott az ajtó.
- Jó reggelt hercegnő! – kurjantotta Gábor, majd amikor tekintete az ágyra tévedt, elkomolyodott. – Ne haragudjatok, azt hittem Marika egyedül van... Bocsi ha megzavartam valamit! – azzal egy szemtelen vigyorral az arcán eloldalgott.
- Hogy ez milyen bolond! – dohogott Marika, de ő sem tudta megállni mosolygás nélkül.
Évi viszont egyáltalán nem találta poénosnak a helyzetet. Ha egy szikrányi esélye is volt arra, hogy Gábor felfigyeljen rá, semmivé foszlott. Felpattant az ágyról, és a másikra pillantást se vetve a saját fekhelyéhez ment.
- Marika... Azt hiszem jobb, ha megyek – mondta sírós hangon, és idegesen pakolni kezdte a holmiit az utazótáskába.
- Hová? – döbbent meg a lány.
- Haza! Nem szeretnék tovább itt maradni!
- Várj, megyek én is veled – kászálódott ki Marika is az ágyból, és öltözködni kezdett.
- Egyedül is boldogulok – vágta rá durcásan Évi.
- Ha így gondolod... – sóhajtotta szomorúan Marika, és visszaült az ágyra.
Néhány perc elteltével Évi menetkész is volt. Már az ajtónál állt, amikor Marika utána szólt.
- Évi... Szóval... Ez azt jelenti, hogy nem remélhetek? – bár a lány maga is nagyon jól tudta a választ, tett még egy utolsó kétségbeesett próbálkozást.
Évi a küszöbről még visszanézett, és a szemlesütve válaszolt:
- Sajnálom... Majd... Még beszélünk! – azzal távozott, teljes bizonytalanságba taszítva a másikat.
Egy álom valóra válik
Marika fáradtan huppant a fotelba. Nemrég ért haza edzésről, és most a szokottnál is jobban hajtották őket. Persze, kezdődnek a versenyek, ilyenkor mindenki jobban odateszi magát.
Kinyújtózott, de rögtön fel is szisszent, amikor megérezte izmai fájdalmas feszülését. Már nem vágyott semmi másra, csak egy finom forró fürdőre, és egy kiadós alvásra.
De ahhoz meg kellett volna mozdulnia, ami jelen állapotában igencsak nehezére esett.
Végül a kezdőlökést a kapucsengő hangja adta meg...
A látogató igencsak türelmetlen lehetett, hiszen szinte ráhasalt a gombra, még jobban borzolva Marika amúgy is nyűgös kedélyét.
- Megyek már! - kiabálta, és elindult a bejárathoz. Nem tudta ki lehet az, hiszen az édesanyját csak estére várta haza, de nagyon ajánlotta neki, hogy fontos ügyben zargassa...
- Évi...? - lepődött meg, amikor meglátta a küszöbön ácsorgó lányt.
- Nem zavarok? - pislogott amaz ártatlanul.
- Nem... Dehogy! Gyere csak beljebb! - mosolyodott el Marika. - Most értem haza edzésről, épp fürdeni készültem.
- Oh... Akkor tényleg rosszkor jöttem - sóhajtott zavartan Évi.
- Neked azért megbocsátok. Mi járatban vagy errefelé? - kérdezte a lány, közben elindult a konyhába, hogy valami innivalót készítsen a vendégnek.
- A táborban történtekről szeretnék beszélgetni veled - jött a válasz némi habozás után.
Marika kezében megremegett a pohár. Bár sejtette - vagyis inkább remélte - hogy ez Évi jövetelének az oka, de ilyen egyenes beszédre a lánytól nem számított.
- Rendben - csak ennyit tudott kinyögni. Félt az elutasítástól, de legalább véget vet az eddigi bizonytalanságnak.
Egy tálcára pakolta a két poharat, és bevitte a szobába. Évi még mindig az előszobában ácsorgott, és zavartan nézelődött körbe.
Marika otthona bár hatalmas volt, mégsem pakolták tele hivalkodó, giccses holmikkal. A földet borító halványszürke márvány járólapokra egyszerű fehér subaszőnyeget terítettek, a bútorok meleg barna színe otthonos nyugalmat árasztott.
- Foglalj helyet! - erőltetett egy kis mosolyt az arcára Marika. Megvárta, míg a másik leül az egyik székre a dohányzóasztal mellett, majd letette a tálcát.
- Szép házatok van - mondta Évi, miután belekortyolt az üdítőbe. Érezhetően csak a "komoly" beszélgetést akarta csak egy néhány perccel odázni.
- Köszönöm - fogadta a dicséretet a lány. Valójában nem nagyon szeretett itt élni. A szép holmik nagy része az apjától származott, aki bár pénzelte őt és az édesanyját, soha nem is nézett feléjük. A dúsgazdag férfit még az sem érdekelte, hogy fia született, vagy lánya.
Marika csak egy valami volt a számára: egy tétel a sok közül a havi kiadások listáján.
Ezért érthetően nem örült túlságosan a drága ajándékoknak. Tudta, hogy édesanyja titkárnői fizetéséből fele ennyire nem élnének jól, de egy normális családért még ezt is feláldozta volna.
- Próbáltalak hívni, de soha nem vetted fel - kezdte óvatosan Évi.
- Mostanában el vagyok foglalva. A versenyekre kell készülnöm - bólintott a lány, és várta folytatást.
- Sokat gondolkodtam azon, ami a táborban történt, és... Arra jutottam, hogy... - Évi nagy levegővétellel, bátran kezdett bele a mondandójába, de ez a lendület hamar elfogyott.
- Mire? - tette fel a sürgető kérdést Marika. Szeretett volna valamit kiolvasni a másik tekintetéből, de Évi most lehajtotta a fejét, és hagyta, hogy hosszú, világosbarna haja az arcába hulljon.
- Arra, hogy... - akadt el újra Évi, de vett egy nagy levegőt, és végre kibökte, amit akart - Amikor elbúcsúztunk, a legfőbb oka az volt, hogy nemet mondtam... Pontosabban szólva azért nem mondtam semmit... Mert folyamatosan az járt a fejemben, mit szólnának apáék, és mit szólnának a többiek.
- Értem - suttogta Marika. Remélte, Évi azt akarja ebből kihozni, hogy mégis szeretne vele lenni... De a gondolatra, hogy a másik szégyellné őt, elszorult a szíve.
- De a többieknek nem kell tudni, ugye? Legalábbis egy darabig - hadarta Évi, mert látta Marikán, hogy elkedvetlenedett.
- Mégis meddig hazudnál mindenkinek? - kérdezte Marika sokkal ingerültebben, mint szerette volna.
- Nem... Nem hazudnék mindenkinek! De csak néhány embernek mondanám el... - védekezett megszeppenve Évi.
- Például kinek? - Marika nem törődve teste fájdalmával, felpattant a fotelből, és idegesen járkálni kezdett.
- Kittinek már elmeséltem mindent! - vágta rá dacosan Évi.
- Hogy? - torpant meg Marika. Nagy zöld szemei kikerekedtek a csodálkozástól, ujjaival idegesen túrt rövid, fakó szőke hajába.
- Elmeséltem neki mindent, ami a táborban történt - ismételte meg Évi.
- Gondolom nem tetszett neki a dolog... - húzta el a száját Marika. Soha nem kedvelte Évi locsi-fecsi barátnőjét. Ugyan olyan buta kislánynak tartotta őt is, mit az osztálytársnőik nagy részét. Csak annyiban gondolta különbnek az agyonfestett cicababáktól, hogy ő legalább nem is akart "nagylánynak" látszani.
- Ő javasolta, hogy jöjjek el ide. Azt hiszem tényleg jobb, ha megyek! - sóhajtotta Évi sírós hangon, és elindult az ajtó felé, de még az előszobáig sem jutott el, amikor Marika hosszú ujjai a csuklójára fonódtak.
- Várj! - húzta magához Évit a lány. - Sajnálom, hogy megbántottalak, nem így gondoltam... Csak eléggé feszült vagyok mostanában. Ki sem pihenhettem a vizsgákat, máris a versenyre kell készülnöm. Tényleg ne haragudj!
- Nem haragszom - viszonozta Évi az ölelést.
- Azt hiszem, valóban pihennem kellene egy kicsit - sóhajtotta Marika.
- Akkor hagylak... Holnap is jöhetek? - kérdezte Évi, és belekapaszkodott Marika vállába, hogy felhúzza magát, mivel szerette volna arcon csókolni a nálánál körülbelül húsz centivel magasabb lányt, de ijedten engedte el, amikor látta, hogy az elfintorodik a fájdalomtól.
- Jaj, ne haragudj! - mentegetőzött zavartan.
- Semmi baj, csak kicsit túlerőltettem magam az edzésen... - sziszegte Marika összeszorított fogai közül.
- Megmasszírozzalak? - ajánlotta fel a lány engesztelésül.
- Ha szeretnél... - nevette el magát a lány. - De előtte lefürdöm, jó?
- Rendben - bólintott derűsen Évi.
***
Marika kényelmesen nyújtózott el a fürdőkrémtől illatos forró vízben. Bár tudta, hogy Évi kint várja őt, nem siette el a tisztálkodást.
Úgy érezte, ez a kis kényeztetés kijár neki. Próbálta mindig a maximumot nyújtani, de most egy kicsit túl sok helyen próbált egyszerre tökéletesen teljesíteni. Régebben annyira várt minden megmérettetést, de akkor inkább túl akart lenni az egészen, és csak pihenni...
Végül nagy nehezen rászánta magát, és kikászálódott a kádból.
Csak egy törölközőt csavart a teste köré, mivel elfelejtett váltásruhát vinni magával, úgy sétált át a szobájába.
Évi ott épp a falon lógó oklevél egyikét tanulmányozta.
- Azon a versenyen csak ötödik lettem - mondta magyarázatképp Marika.
- Csak? Én a hármast is azért kaptam testnevelésen, mert legalább megjelentem az órákon... - kuncogott Évi.
- Tudom... De legalább próbálkoztál - mosolyodott el a lány - Viszont ígértél nekem valamit a fürdés után...
- Igen... - jött egy kicsit zavarba a másik. A masszázst nem egészen így gondolta... Legalábbis arra számított, hogy Marikán több ruha lesz.
Marika az egyik fiókból előszedett egy flakon testápolót, és Évi kezébe nyomta.
A törülközőt leengedte a csípőjéig, és hasra feküdt az ágyon.
Lehunyta a szemét, és várta, hogy a hideg testápoló rácsorogjon a testére.
Ehelyett Évi kissé hűvös, síkos tenyerét érezhette végigsiklani a hátán, hiszen a lány először a kezébe engedte a krémet.
Marika elmosolyodott ettől a kis figyelmességtől, és jólesően felsóhajtott.
- Szólj ha fáj - szólt Évi, és erősebben belemarkolt a másik vállába.
- Azzal ne törődj - mondta Marika, egy halk, fájdalmas nyögés kíséretében.
Marika érezte, hogy a lány keze nyomán görcsös izmai ellazulnak.
De ez a masszázs nem tartott sokáig, hiszen Évi keze is kezdett fáradni, így az erőteljesebb mozdulatok egyre inkább simogatássá szelídültek.
Marika megborzongott, amikor Évi újabb adag testápolót simított a bőrére, lassú, puha mozdulatokkal.
A finom ujjak érintésére a lány teste most egészen máshogy reagált...
Ahogy Évi végighúzta kezét a gerince mentén egészen a csípőjéig, megremegett.
A lány ezt megérezhette, hiszen egy pillanatra még a lélegzetét is visszafojtotta, majd megismételte a mozdulatot.
Marika nem tudta, mit tegyen... Nagyon vágyott a másik közelségére, de félt, hogy túl korai lenne még többet kívánni tőle...
- Olyan szép sima a bőröd - állapította meg Évi, és arcát a másik lapockájára szorította.
Marika normális esetben a dicséretet elütötte volna valami poénnal, de most egy pillanatra lélegezni is elfelejtett.
Érezte, ahogy krémes hátára rátapadnak a lány hosszú hajszálai, forró leheletétől pedig tetőtől talpig libabőrös lett.
Nem mert megmozdulni sem, nem akarta, hogy Évi esetleg visszakozni kezdjen, bár minden porcikájában vágyott a folytatásra.
A folytatás pedig jött magától, hiszen Évi puhán belecsókolt a nyakába.
Marika szíve egyre hevesebben vert, és ha akarta sem tudta volna leplezni kéjes sóhaját.
De a másikat ez nem rettentette vissza, hiszen egyre bátrabban harapdálta a lány nyakszirtjét, közben keze újra vándorútra indult a gerincén...
Viszont most nem állította meg a mozdulatot, egészen a törülközőig merészkedett, egy kicsit lejjebb csúsztatva a puha frottíranyagot.
Marika szinte fájdalmasan nyögött fel, amikor a simogató ujjak irányt változtattak a keresztcsontja tájékán, és újra a vállai felé siklottak.
A lány nem bírta tovább, a hátára fordult, és várakozón nézett Évire.
Ahogy sejtette, a hosszú hajú lány erre egy kicsit megijedt, legalábbis pillantása ezt mutatta, de nem húzódott hátrébb.
Marika szeretettel simított végig a lány kerek arcán, majd nyakát átkarolva húzta magához.
Szinte végtelennek tűnt a pillanat, amíg az ajkuk összeért. Ez a csók finom volt, bátortalan, de tele érzelemmel és szeretettel.
Mind a ketten teljesen tapasztalatlanok voltak, így csak az ösztöneikre hagyatkozhattak.
Marika lassan gombolgatni kezdte Évi ingét, lehetőséget adva neki, hogy ellenkezzen.
Mindennél jobban vágyott már a lány közelségére, de nem akarta elrontani ezt a csodálatos együttlétet. Hiszen olyan régóta szereti őt, annyiszor álmodott erről a pillanatról... De most, amikor mindez megvalósulni látszott, nem tudott mit kezdeni a helyzettel.
Olyan óvatosan és lassan szabadította meg a lányt az öltözékétől, amennyire csak lehetett. A nadrág csatját ügyetlen, remegő kézzel oldotta ki, majd az ágy mellé ejtette a ruhadarabot.
Amikor Éviről lecsúsztatta a melltartót is, szinte áhítattal nézte a számára leggyönyörűbb testet.
Egy gyengéd de határozott mozdulattal a hátára fektette a lányt, és fölé hajolt.
Évi kicsit megszeppent, de várakozó tekintettel pillantott Marikára.
A lány forrón kapott a másik ajkai után, most már egy cseppet sem félénken, mint ahogy az első alkalommal.
Marika érezte, hogy Évi is viszonozza ezt a hevességet, ami még jobban felizgatta. Teljesen hozzásimult a lányhoz, meztelen testük egymáshoz tapadt.
Évi erre - talán csak ösztönös mozdulattal - átölelte, körmeivel karcolgatta a másik hátát.
Marika egy kicsit lejjebb csúszott, és nyelve hegyével végigsimított a lány nyakán, és kulcscsontján.
Örömmel tapasztalta, hogy a másik ugyan olyan érzékenyen reagál az érintésre, ahogy ő.
Ezen felbátorodva hevesebben kezdte kóstolgatni a lány testét, nem törődve azzal, hogy nyomot hagy a fehér bőrön.
Annyira belefeledkezett Évi kényeztetésébe, hogy az ajtócsengő egyre türelmetlenebb jelzését is csak később fogta fel.
- Ez nem lehet igaz - sóhajtotta Marika, és kelletlenül feltápászkodott. A ruhásszekrényből sebtében előszedett egy pólót és egy rövidnadrágot. Évi is felöltözött, és szégyenkezve nézett a másikra, mintha ténylegesen rajtakapták volna őket.
- Mindjárt jövök vissza - adott egy gyors csókot Marika a lánynak, és elindult ajtót nyitni.
Nem tudta, hogy ki lehet ilyenkor, hiszen édesanyjának még legalább egy óra hossza volt a munkaidejéből.
De amikor meglátta, hogy ki áll a küszöb másik oldalán, leesett az álla.
- Apa? - nyögte falfehéren, döbbenten méregetve a nagy csokor virágot szorongató férfit.
Szextörténet ajánló:
erotikus történetek olvasása
Sziasztok! A nevem bobóka, férjezett fiatalasszony vagyok!Nagyon szeretek olvasni, főleg erotikus történeteket, mert megmozgatja, fejleszti a fantáziámat. Mióta az eszemet tudom, szeretem magam kényeztetni. Ma sincs ez másképp.(A férjem teljes mértékben kielégit,nincs vele semmi gond, a méretei is rendben vannak!!!) mégis,Ha tehetem mindig elolvasok 1-2-3 erotikus történetet, és meg-meg simogatom ....
Roma szex történet
- Na, szivi. Kérlek! Zsaklin arrébb hengergőzött Gino-tól, kicsusszant a cirógató ujjak alól.
- Azt már nem - felelte.
- Tudod jól, ilyesmibe nem megyek bele.
- Nem a farkamat akarom a seggedbe dugni - ellenkezett a férfi.
- Csak az ujjamat. Játszadozni akarok a segged lukával, ennyi az egész. Meglátod, remek lesz.
- Hát persze, aztán mire észbe kapok, már bele i....
Megbasztam a sógornőmet
Éjjel érkeztem haz az olasz utamról.
Befekudtem az ágyba a menyasszonyom melé hulla faradtan.
Reggel mikor ő elment dolgozni azt észre sem vettem annyira ki voltam merülve az út tól.
Szóval felkeltem reggel kb olyan 10 óra körül.
Lassan mentem előre a hosszu folyosón ahonnét a szobák nyíltak es a végen pedig a konyha volt. A konyha előtt volt a napalli amiben igen nagy ....
Barbi Dubaiban
Barbi története az hogy első találkozásnál még általánosban felforgatta az új osztálya életét. Jó megjelenésű akkor még szőkés barna, később platina szőke lány az egyik legjobb barátnője lett Melissának.
Jómódú fuvaros családból származott. Annak ellenére hogy a teremtet lényeket teljesen meg tudta zavarni az volt a varázsereje, semmi extra.
Kedves rendes teremtés. Sok évig voltak os....
A női bugyis fasz kalandjai
33 éves átlagos fiú vagyok. Barátnőmmel élek, de mindig voltak titkos vágyaim. Szerettem titokban női tangát felhúzni, így elmentem boltba vagy akár buliba is. Izgatott a dolog. Néha pedig arról álmodoztam több férfit elégítek ki egyszerre. Persze a nőket szeretem, de attól még érdekelt. Úgy két éve egyik haverom felugrott hozzám egy kávéra, váratlanul. Én épp tangában voltam a farmerom alatt, de....
Szex a fürdőben
Anitát látásból már régóta ismerem, azonban a köszönésen és a helyi kisboltban vásárlás közben váltott pár mondaton kívül eddig nem igazán kerültünk közelebbi kapcsolatba. Annyit egyébként tudtam róla, hogy mostanában nagyon sok a szabadideje, mivel nem dolgozik. A férje jövedelméből ugyan is vidáman megélnek.
Az egyik reggel ismét összefutottunk a boltban, ő előttem állt a pénztárn....