Berlini dugás
Végre eljutottam Berlinbe. A Staatsbibliothek lenyűgöző olvasótermeiben dolgoztam néhány hétig. Kimondhatatlanul izgalmas volt a legrégibb és a legújabb könyvek és folyóiratok között dolgozni – már akinek ez izgalmas; nekem mindenesetre az.
De hát persze nem lehet három hétig egyfolytában csak dolgozni. Néha korábban, néha később, de délután szinte mindig nagyszerű volt végigsétálni az Unter den Lindenen vagy a Potsdamer Strassén, örülni a késő tavasznak, és érezni valami szabadságot, amit az ember otthon nem érez; nézni, figyelni az embereket, ahogy otthon az ember nem figyeli őket, idegenként, mégis otthonosan, ha értitek, mire gondolok.
Egyik nap – tíz napja voltam már Berlinben – egy igen meglepő dolog történt. Sétálgattam, nézegettem az embereket, belélegeztem a szabadságot, és épp azt tervezgettem, mit vegyek vacsorára, amikor egyszer csak rám köszönt valaki.
Ráadásul olyan valaki, akit életemben nem láttam. Pedig higgyétek el, megjegyzem, ha látom. Nem mintha akkor egy szakszerű és tárgyilagos személyleírást tudtam volna róla adni, mert csak a vidám szemeket láttam és a lány mosolyát, meg azt a fantasztikus hullámos hosszú haját, amibe már akkor szinte belevesztem, pedig még csak az agyam kutatott kétségbeesetten a szétdobált adathalmazokban: ki lehet ez?
A lány persze látta a zavaromat, de valami hihetetlen természetességgel vette át az irányítást fölöttem – abban a percben még csak a zavarom fölött lett úrrá, s nem is sejtettem: ez még csak a kezdet.
Látott engem többször is a könyvtárban. Ő is minden nap bejár, Heideggerrel foglalkozik. Még jó, hogy nem kezdtünk el Heideggerről beszélgetni – nem igazán voltam képben (most sem vagyok, bevallom). Én mit kutatok? Honnan jöttem? A beszélgetés a forrásból gyorsan folyó patakká, majd sodró folyóvá duzzadt, és a lány – Lilja – természetessége engem is magával ragadott. Nemsokára egy parkban találtam magam, ahogy ülök mellette egy padon, és még mindig beszélgetünk, most már filmekről és könyvekről, országokról és történelemről. Órák múltak el, mire elváltunk, és én úgy szálltam fel a villamosra, mint akit lenyugtatóztak: még bevásárolni is elfelejtettem.
Képzelhetitek, hogy aludtam ezek után, és azt is, hogyan ültem be másnap a könyvtárba. Hiába volt a kezemben a könyv, még két óra elteltével sem tudtam, miről szól, még mindig a tartalomjegyzéknél volt nyitva. Folyton csak néztem körbe: vajon itt van-e ma is?
Nem láttam sehol. Így telt el a fél délelőtt. Aztán rájöttem, hogy ez így nem fog menni. Visszavittem a könyvet, felmarkoltam a holmimat: ki kell szellőztetnem a fejem.
Ki másba botlottam bele, mint Liljába, az egyik kávéautomatánál. Egyszerűen öltözött, mint tegnap is: bő kötött pulóver, farmernadrág, sportcipő. Semmi extra, semmi kihívó. És mégis: minden kihívásnál hívogatóbb volt egész megjelenésének otthonossága. Ha értitek, mire gondolok.
Az álom, ami tegnap elkezdődött, tovább folytatódott. Beszélgettünk. Együtt ebédeltünk. Majd, mintha mi sem volna természetesebb, elindultunk hazafelé. Hozzá. Talán valóban ez volt a legtermészetesebb.
Lilja kávét főzött a kis konyhában. Kávét ittunk a kicsit rendetlen nappaliban. Fogat mostunk a tiszta fürdőszobában. Volt egy tartalék fogkeféje. Mi sem volt természetesebb.
De ahogy ott álltunk a fürdőszobában, már nem csak a természetesség érződött, hanem a feszültség is. És nem csak én éreztem: láttam a szemében, a világosbarna szembogár tágulásában és szűkülésében, hogy ő is így van ezzel.
Magamhoz öleltem, ő pedig hozzám bújt. Belefúrtam az arcomat a hajába; körülvett, elszédített az illata. Kerestem az arcát, a száját, de nem kellett sokáig kutatnom, mert ő is ott volt már. Csókoltam, és ő visszacsókolt. Simogattam az arcát, és ő is simogatott. Egyre szaporábban vettük a levegőt, egyre többet akart a kéz és a száj.
Egyszer csak megállított. Egy lépéssel ellépett mellőlem, fejét kicsit oldalra hajtva rám mosolyogva, elgondolkodva végigmért, majd ezt mondta:
– Gyere, fürödjünk meg.
Amennyire tudta, összefogta azt a csodálatos haját, majd vetkőzni kezdett. Próbáltam neki segíteni, de nem engedte. – Még ne – kérte.
Én is vetkőzni kezdtem. Rossz is volt, és jó is így. Rossz volt, hiszen a vágyam arra sarkallt volna, hogy simogassam, csókoljam, ahol érem, hogy lehántsam róla a ruhákat saját kezemmel, fokról-fokra véve őt birtokba. Mégis jó volt, mert szelídülve mégis ott maradt a feszültség, és észrevétlenül egyre mélyebbre és mélyebbre ért bennem. Hamarosan a földön volt a kötött pulóver, az ing, az alsóing, elém tárultak a telt fehér keblek, a sima, puhának tűnő has; nemsokára lekerült a nadrág, a harisnya, a bugyi, és láthattam szép sima lábait, határozott csípőjét és a punciját rejtő sötét háromszöget. Együtt zuhanyoztunk, és néha megcsókoltuk egymást, vagy megsimogattuk a másikat, mint a szerelmes házastársak hosszú évek után.
– Kívánlak – mondtam. – Én is, édes – mondta ő, és csak szappanozta tovább hajlékony, alacsony, de erős testét. Én is fürödtem, hol jobban, hol kevésbé ágaskodó pénisszel, és láttam, hogy ő is megnéz engem magának, és örömmel láttam, hogy a szeme ugyanolyan szerelemmel néz, mint én.
Amikor elzárta a vizet, újra hozzám bújt, és most ő kezdett el csókolni és simogatni. Nyelvével, ajkával lassan, módszeresen járta körül a testemet, ahogy ott álltam, jobb híján a haját és a nyakát, hátát simogatva. Hímvesszőmet is csókolgatta, kezébe, majd szájába vette, kényeztetni kezdte, mígnem most rajtam lett a sor, hogy azt mondjam: – Lassan...
Most én kezdtem csókolgatni, nyalogatni vizesen csillogó testét. Leültettem a kád szélére egy törülközőre, és letérdeltem elé. Mellbimbói keményen álltak, és éreztem, ahogy Lilja megborzongott, amikor óvatosan a számba vettem őket, lassan, egymás után. Ahogy egyre lejjebb haladtam a hasán, testét kéjesen hátrahajtotta, és nagyot sóhajtott. Lábait széjjelebb nyitotta, csípőjét előrébb tolta, és én végre megcsókolhattam illatos punciját. Nem csak a szappantól volt illatos, és nem csak a víztől nedves.
Megtörölköztünk, és Lilja, az édes, kedves kicsi lány, megfogta a kezemet, és húzott maga után a hálószobába. Hátára feküdt, lábát széttárva, én pedig végre ráfekhettem, szorosan magamhoz ölelhettem rugalmas, izmos testét. Öleltük, csókoltuk egymást. Most már teret engedtünk a felgyorsult szívverésnek, a kapkodó lélegzetnek, a követelőző testnek. Habzsoltuk egymást. Előbb én borultam rá nedves barlangjára, édesgetve, csókolgatva csiklóját, nyelvemet be-bedugva a puncijába, simogatva combját, fenekét; most ő csókolta, nyalogatta férfiasságom. Óvszert bontottunk, ráhúzta. Egymás mellett feküdtünk, úgy hatoltam belé először. Benne lenni – úgy is éreztem magam, mint aki egészen benne vagyok, lénye közepében, eggyé olvadva ezzel a tegnap még vadidegen lánnyal. Csodálatos volt megpihenni benne, hogy aztán tovább folytatódjon a habzsolás, az ünneplés, mert a felfedezésen már túl voltunk, most már enyém volt, én pedig az övé.
Vele maradtam egész nap, és vele is aludtam. Másnap együtt mentünk el a könyvtárba. A szállásomra is elmentem, elhozni a holmimat, és hazudni valamit, hogy miért nem megyek vissza. Igen, nála voltam a hátralevő másfél hétben. Szerettük egymást, csaknem minden nap. Bár mindketten tudtuk, hogy hamar vége lesz, nem ezzel törődtünk.
Most pedig itthon vagyok, és most már csak ezzel törődök. Valami ott maradt belőlem, Unter den Linden. Elhihetitek, hogy hiányzik. Még jó, hogy van telefon, meg email. Azt mondja, szeret, és hogy a nyár végén meglátogat. Szerintetek?
Beküldő:koton
Szextörténet ajánló:
Egy kis izgalom
A szünidő leteltével eljött az idő, hogy visszaköltözzem tesómékhoz. Már rettentően vártam és őszintén készültem is rá. Na, nem az iskolára, hanem vágyaim teljes mértékű beteljesítésére tesóm felesége által. Timi félrelépéséről készült videót több példányban másoltam, előítéleteimet Lacival szemben magamban elrendeztem és mivel sosem volt jó testvérem, úgy gondoltam sokat nem vesztek, ha esetleg n....
Kriszti a közös ribanc
A fellegekben járt a boldogságtól. Úgy érezte, hogy az elmúlt két hét volt élete 17 évének legboldogabb időszaka. Felhőtlen öröme forrását Péternek hívták. Ismeretségük már korábban elkezdődött, abban a kisboltban ahol Krisztina dolgozott és oda is korlátozódott csupán, mivel Péter ott vásárolt hetente kétszer-háromszor.
Mindig volt egy mosolya és néhány kedves szava, amikor betért....
Maszti a mosógépen
Másnap napközben többször eszembe jutott előző napi fura élményem. Izgató volt újra gondolatban átélni a kiszolgáltatottságot, a megaláztatást, mégha nem is volt valódi szerencsére, mivel csak én voltam jelen. Kicsit tépelődtem azon, hogy akkor most
én perverz vagyok -e, hogy ez a baleset ilyen új élvezethez vezetett nálam, de minduntalan Andi szavaival nyugtattam magam, új életet kezdek am....
Nyereményutazás
A lány gyönyörű homokos tengerpartra nyert egy utazást. Két személyre. Nem kellett sokat gondolkodni kit vigyen, mivel pasija, épp nem volt, így maradt a mindig jó, mindig számítani lehet barátnő.
Mindent a nyereményből fizettek, a repülőt, a szállást, még költőpénzt is kaptak. A repcsi leszállt a várva várt érkezési ponton. Már várta a taxi, ami a szállodába viszi a nyertest és kís....
Közös titkunk apával
A legjobb lesz,ha az elején kezdem.Az Én nevem Marci és történetünk idején 17 éves lehettem.Már túl voltam az első csókon,szeretkezésen,igazi felnőttnek éreztem magam.Ketten éltünk az apámmal,miután anya elhagyott minket csak ketten maradtunk,apa tisztességesen nevelt engem,és lehetőségeihez képest mindent megadott nekem amire csak szükségem volt,mindig felnéztem rá,Ő volt a példaképem.Mindi....
Ismerkedés 5
Ildikó mikor szeretnéd hogy a segged megbasszam ?
amikor Te akarod,
jó de mikor ma holnap reggel este vagy hol?
mindegy csak már bennem lenne a faszod,
tudod nagyon jól hogy nem mindig érek rá!
most például mit csinálsz?
most jelenleg dolgozom!
és mit dolgozol ha szabad érdeklődnöm?
hát ha tudni akarod akkor jelenleg egy másik picsát nyalok!<....