Keményen megbasztam az asszisztensem, Juditot


Asszisztensem, Judit istentelenül fel tudta cseszni magát semmiségeken. Igazából nagyon is ráért az a hülye kimutatás, ami miatt még benntartottam a munkaidő legvégéig, meg egy kicsit annál is tovább, de valami elképesztő élvezetet találtam abban, hogy karótnyelt egyenességével, dühtől kipirult arccal verte a klaviatúrát. Ma egyszerű szoknyát és fehér blúzt viselt, valami borzalmas piros kendővel a nyakában. Rémesen nézett ki. Kivéve persze hatalmas melleit, amiket megint páncélszerű melltartóba rejtett, de még így is minden mozdulatánál együtt hullámzottak. Valahányszor megláttam ezeket a melleket, egyszerűen kibújt belőlem a csintalan kamasz. Őrületesen kívántam őket. Judit nem volt az a bombanő alkat. Mindig szigorú volt, mindenkihez, legfőképp saját magához. Fekete trottőrsarkú cipőket hordott, sötét, egyenes vonalú szoknyákat, amikhez színben harmonizáló halvány, vagy fehér blúzt választott. Több billentyűt tudott leütni egy perc alatt, mint ahány hangot én ki tudtam mondani és az iktatás felkent papnőjeként tartották számon a szakigazgatóságon. Fogyókúrázott, gyakorlatilag amióta megismertem, azóta. A súlya persze semmit sem változott, de legalább volt oka arra, hogy egyre kedvetlenebb és savanyúbb legyen. Időnként szívesen megetettem volna egy hatalmas adag habostúróssal, hogy élvezetet lássak az arcán. Gyakran elképzeltem, ahogy bevezetem a kéj rejtelmeibe, levetetve vele a konzervatív ruháit és a konzervatív nézeteit, de mindig csak odáig jutottam, hogy egy kicsit megkínoztam. Egy kis pluszmunkával, vagy egy kis plusz mozgással, egyik épületből a másikba, főként liftszerelések idején. Az én kondim könnyedén elbírta ezeket a kihívásokat, Judit azonban izzadt és szuszogott, keble halmai ringtak, nagy feneke pedig szinte hintázott a lépcsőkön. Ilyenkor szerettem szakmai tanácskozásokat tartani máshol. Ő azt hitte, hogy utálom és pikkelek rá a súlya és a stílusa miatt. Fogalma sem volt róla, hogy valójában csak a farkamra akarom húzni, bele akarok marni azokba a hatalmas mellekbe, közéjük akarok fulladni, hörögni akarok az élvezettől, miközben fenekébe kapaszkodva döngölöm.
Fújtatva jött be az irodámba, szinte nem is kopogott. Lecsapta a kinyomtatott íveket az asztalomra.
- Tessék!

Egy verítékcsepp elindult a homlokáról, láthatóan nagyon-nagyon mérges volt. Felvettem a papírokat és átnéztem. Nem csak az adatok voltak benne, amiket kértem, de a háttértáblák is, minden adathoz a saját színével jelölve, növekvő sorrendben, a nagyobb lekérdezésekhez illeszthető módon. Profi volt. Ha én valaha fele ilyen jó munkát végeztem volna, már rég az igazgatói székben ücsörögtem volna.
- Judit – néztem fel rá, a lehető legtöbb melegséget csempészve a hangomba – ez tökéletes!
Meghökkent, aztán elvörösödött. Sosem kellett a szavakat keresgélnie, de most csak krákogott zavarában.
- Hát, igen, igyekeztem. Hogy holnap a vezetőségin teljesebben be lehessen mutatni. Én… igyekeztem.
Ajkai lefelé görbültek, legnagyobb rémületemre elsírta magát. Felpattantam, átöleltem, és a tárgyalóasztal melletti székekhez navigáltam.
- Judit, kérem! – dörzsöltem meg a karját. – Hiszen fantasztikus munkát végzett, semmi oka a sírásra.
Halk hüppögés volt csak a válasz. Az asztalfiókomból előhalásztam egy doboz zsebkendőt. Sorra húzta ki a kis kendőket, de csak a tizediknél tudott megszólalni.
- Én, sajnálom! – zokogta.
- Kérem! Ne sírjon!
- Sajnálom! Én olyan… olyan…nagyon… sajnálom!
Kedvesen átöleltem és a fejét a vállamra húztam. Jobb ötletem úgysem volt, ő sírhatott, én pedig hagytam, hogy a mellei közénk kerülve hozzám nyomuljanak. Simogattam a hátát, kezem alatt éreztem a melltartó csatját. A klasszikus fazon, három kapoccsal. Ekkora mérethez kell is a hármas tartás. Még egy ideig hüppögött, aztán felemelte a fejét.
- Sajnálom, szégyellem magam! Itt bőgök, mint egy szamár…!
Elvettem a tenyerében szorongatott zsebkendőkből egyet és letörölgettem vele pufók arcáról a szétmaszatolódott szemfestéket.
- Semmi baj! – mormoltam. – De most oda a tökéletes sminkje.
- Én... minden reggel kifestem magam, hogy illjen a ruhámhoz. – mondta, még mindig nagyokat szipogva. – Na nem mintha ezért bárki is akár egy elismerő szóval illetne. De én így érzem jól magam. Én felöltözöm, ahogyan illik egy munkahelyen. Nem járok derékövnek beillő szoknyákban és köldökig kidekoltálva, mint egyesek. Mintha nem is egy irodába, hanem az utcasarokra indulnának. – sorolta egyre indulatosabban, gyorsuló tempóban – Én tudom, mi az a munkahely. Elvégzem a munkámat, nem trécselek a kávégép mellett cigizve órák hosszat. Én tudom, hogy minek hol a helye, mit hol kell keresni, mit hova kell rakni. Én tudom, mikor kell odaérni egy munkahelyre, nem késtem még soha egyetlen napon sem, és nem is várom nagykabátban az öt órát. Most is, ugye, fél hat van, de én… - kezével legyintett, jelezve, mennyire áldozatkész ő, mint munkaerő. – Én nem sajnálom magam, ha dolgozni kell. Mégsem… mégsem dicsért itt meg még meg soha, senki. Csak most a főnökúr – lendült bele a sírásba ismét.
- Hát ezért kell sírni? – csitítottam, tovább simogatva a hátát és annak a hatalmas melltartónak a pántját.
- Neeeehheeeem. – hüppögte. – Nem csak ezért!
- Akkor mi a baj?
- Az a baj, hogy itt csupa-csupa szemét dolgozik!
Ebben magam is láttam némi igazságot, de ezt most nem kötöttem az orrára.
- Ugyan! Történt valami? Bántotta valaki? Ha bárki egy rossz szót merészel szólni magára, én komolyan mondom, holnap már a személyügyön lesz a felmondása!
Végre abbahagyta a zokogást, csak bizonytalanul nézett rám.
- Nem érek én annyit. – mondta puhatolózva. Végre kicsit nyeregben éreztem magam.
- Maga? Maga a legjobb asszisztens a világon. Látja, ez a kimutatás is. Pontosan tudta, mire van szükségem, jobban, mint ahogy én el tudtam mondani, hogy mit akarok. Én is láttam, hogy késő van már belekezdeni, de tudtam, hogy maga megcsinálja nekem. Akárkire nem lehet egy ilyet rábízni. Szóval had halljam csak, mi történt?
- Azt… - habozott egy pillanatig – azt nem mondhatom el. – Elvörösödött, pont ugyanolyan színű lett az arca, mint a kendő a nyakában - Kellemetlen volna.
- Judit, ezt nem fogadhatom el válaszként! – megfogtam mindkét kezét és mélyen a szemébe néztem – Most kimegyek, behozok a kávégépből két bűnédes forró kapuccsínót. Addigra maga szépen rendbe hozza magát, beül abba a nagy kényelmes fotelbe, amibe a kedvenc ügyfeleinket szoktuk ültetni. Visszajövök, megisszuk a kapuccsínónkat és őszintén elmondja nekem, mi történt. Rendben?
Mire visszaértem a forró itallal, amiben annyi cukor volt, hogy egyes fitnessguruk keresztet vetve menekültek volna, Judit valóban összeszedte magát. Kis kézi tükör volt a kezében, és a szemfestéke romjait tüntette el az arcáról némi púder segítségével. Beleült a fotelbe, olyan volt, mint egy gyerek. Láthatóan örült, hogy ott ülhet. Kipróbálta a háttámla fokozatait, elvackolta magát a puha bőrülésbe, ami jócskán besüppedt alatta. Kecses mozdulattal vette át a műanyag poharat. Beleivott, arcára végre kiült az élvezet. Ragyogott. Legszívesebben hátradöntöttem volna a fotelt és úgy megraktam volna, hogy mindketten csillagokat látunk. De még nem tartottunk itt. Én is iszogattam az italomat, és igyekeztem elhessenteni a képzeteimet holmi omló mellekről és minden mozdulatra rengő hasikákról.
- Megnyugodott kicsit, ugye? – mosolyogtam rá bíztatóan.
Színpadiasan sóhajtott.
- Igen. – mondta aztán – Meg. Már nem is érzem olyan borzasztónak az egészet. Pedig elég borzasztó amúgy.
- Borzasztó? – kérdeztem vissza, hogy éreztessem, figyelek.
- Igen. Tudja, főnök úr…
- Dániel. Szólítson csak Dánielnek. Na nem a többiek előtt, de ha magunk vagyunk, azt hiszem teljesen jogos, hogy így szólíthasson. Mondjuk úgy, hogy kiérdemelte.
- Én.. értem.. – vörösödött el ismét. – És köszönöm. Dániel. – ejtette ki a nevemet kicsit feszengve, zavarában beleharapva a szájába. Mintha egy villámot küldött volna az ágyékomba. Erővel elszakítottam a tekintetem, hogy szemébe nézhessek. – Nos, Juditom, mit műveltek magával ezek a gazemberek?
- Én… nem is tudom, hogyan mondjam el, főnökú…Dániel. Tudja, én… én bármennyire is igyekszem, sajnos olyan alkat vagyok, aki nagyon nehezen tud lefogyni. – sütötte le a szemeit.
- Igen, tudom, látom, hogy hogyan kínozza magát a fogyókúrával, és nagyon tisztelem az elszántságát. – bólogattam, magamban a pokolba kívánva minden ostoba zsírmentes falatot.
- Köszönöm. Kicsit fogytam is. – húzta ki magát. A vállai megemelkedtek, mellei kidülledtek ültében, igazi hívogató látványt nyújtva. – És… úgy gondoltam, hogy… - elakadt, keresgélte a szavakat – hogy én is… tetszhetnék valakinek. – bökte ki. – Elvégre én tulajdonképpen egy nagyon érzelmes, jószívű, barátságos, szeretni tudó nő vagyok. Kicsit szigorú vagyok ugyan, mert az kell, főleg itt, de valójában nagyon tudok szeretni. A madaraimat is nagyon szeretem, többféle énekes madaram van, minden nap ellátom őket, figyelek arra, hogy megkapjanak mindent, amire szükségük van, és a ketrecüket is tisztogatom. Szóval, szeretetteljes vagyok. És egy igazi férfi ezt tudja értékelni szerintem. Csak hát sajnos, nem minden bokorban teremnek igazi férfiak. Csak azt hiszi róluk az ember. Azt hiszi. – ismételte meg, hogy nagyobb nyomatékot adjon kijelentésének.
Szünetet tartott, és nekem mondanom illett volna valamit, de nem voltam igazán kompetens az általa elképzelt igazi férfi témában. Amennyire én magamat ismertem, igazi férfi voltam, és igazán férfias vágyam volt, hogy még aznap addig nyaljam a vélhetően gyönyörű húsos punciját, míg zokogva el nem élvez, de ezt a gondolatomat talán mégsem lett volna helyzethez illő megosztanom vele.
- Sajnos manapság a legtöbb hímnemű nem nevezhető egyértelműen férfinak. – találtam meg végre a megfelelő mondatot.
- Igen. – bólogatott teljes egyetértéssel. – Sajnos egyesekről utólag kiderül, hogy ócska kis férgek.
- Ajajj. Valaki nagyon megbántotta magát.
- Nagyon. A büszkeségembe gázolt! De nem fogja megúszni a kis nyavalyás! Ilyet tenni egy nővel!
- Na de milyet? – kérdeztem rá. Talán túl korán, még nem volt annyira felpaprikázva, hogy a magára nézve sértő részleteket is elárulja.
- Elég annyi, hogy… nagyon, nagyon gonosz volt. Tudja, fő.. Dániel, én szeretek bízni az emberekben. Benne is bíztam. Hiba volt, de én bíztam benne. Elmondtam neki, hogy mennyire szeretnék szeretni, és mennyire szeretném, hogy valakinek én is a mindene legyek. És ő nevetség tárgyává tette az érzelmeimet! A lányok… - könnyek gyűltek a szemébe – a lányok a titkárságon összesúgnak a hátam mögött, ha meglátnak, és vihognak!
- Azok az ostoba kis libák? De hát ki ad az ő véleményükre?
- Mindenki! Ők itt a kis pletykahordózók, azt nem is tudja Dániel, hogy itt micsoda információáramlás van a cigifüstben! Mindent kitárgyalnak ezek! Magáról is! De én nem hiszem el, amit mondanak. Meg sem hallgatom! Nem is érdekel, mert tudom, hogy gonoszak és buták. De az, amit rólam suttognak, az sajnos… az sajnos igaz! – sírt újra teljes gőzzel.
Úgy láttam soha nem lesz vége ennek a sírásnak és nem jutunk tovább, ezért elétérdeltem, és elkezdtem törölgetni a könnyeit.
- Megérdemli az a gazember ezeket a könnyeket, most mondja meg nekem, de őszintén!
- Nem! – kapta fel a fejét dacosan, hogy az egész gyönyörű teste belerezgett – Nem érdemli meg. Én érdemlem meg, hogy elsirassam a butaságomat. Bárcsak ne írtam volna meg azt az e-mailt. Az a gazember Gábor mindenkinek továbbküldte!
Gábor! A kis mitugrász informatikus gyerek. Kerülgette volna az én kis mézesbödönömet? Még szerencse, hogy nem nyalakodott bele a fajankója! Még elgondolni is!
- Felháborító! Ez…- megint nem találtam az ideillő szót.
- Az. Felháborító! Gusztustalan! A magánélet megsértése! Be is perelhetném! Szemét görény!
- Az. – értettem egyet.
- Most mondja meg Dániel, mit tegyek? Felmondjak? Hát ki fog magának ilyen szép anyagokat összeállítani, ha én nem leszek itt? Ki fog ügyelni arra, hogy a kedvenc teája mindig legyen a konyhában és hogy színkódban legyenek a mappái? A Gina a másodikról? Idetenné boldogan a kis cingár testét, amit olyan lelkesen mutogat, de hát ide több kell, mint két szilikon mell!
Ebben egyetértettünk. Gina testét magam körül elviselni büntetés lett volna.
- Ide maga kell, Judit. Ez biztos. Nem mondhat fel egy ilyen kis malőr miatt. De van egy nagyszerű ötletem! – Felálltam, mert már igazán törte a térdemet a padló. - Egyáltalán nem szabad látniuk, hogy mennyire bántja magát ez! Nem adhatjuk meg nekik ezt az örömöt! Sőt! Meg kell nekik mutatni, hogy továbblépett! És mivel maga már annyiszor jót tett velem, én segíteni fogom ebben! Holnap este együtt elmegyünk a lányok kedvenc helyére, ahol ilyenkor péntek esténként bulizni szoktak. Nagyon kellemes kis hely, kedvelni fogja. Oda mi elmegyünk, ott megvacsorázunk és maga nagyon oldottan, vidáman fog viselkedni, hogy mindenki lássa. Felvesz egy csinos ruhát. Nem, ne ellenkezzen! Sőt, délben kiszökünk, és választunk együtt egy szép darabot. Úgysem fizetik ki soha a sok túlórát, amit miattam kénytelen ledolgozni, most veheti úgy, hogy túlórapénz helyett túlóraruhát kap. Olyat, ami megmutatja a maga szépségét.
Búcsúzóul még magamhoz szorítottam, éreztem a lágy csípő érintését az ágyékomon. A fél éjszakát végighokiztam a neten chubby oldalakat bújva.
Szinte vibráltam a feszültségtől egész délelőtt. Felhívtam Esztert a kedvenc butikomban. Hagytam, hogy totálisan felhúzzon azzal, hogy milyen új extra méretű csipkefehérneműket rendelt. Tudta jól, hogy mire gerjedek. Megbeszéltem vele, hogy délben meglátogatom egy hölggyel. A neten rákerestem a bolt kínálatára. Ott volt, a gyönyörűséges csipke kebelfék, kobaltkék színben, hozzá illő bugyival. Szinte éreztem a kezeim alatt az érintését. Minden megbeszélésemet a lehető legrövidebbre fogtam, nehogy pont délben húzódjon el valami. Judit kissé feszengve várt az irodában.
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
Végigmértem. Ma a sötét szoknyához rózsaszín blúzt vett fel, amitől olyan sápadt volt, mint a fal.
- Nem tudom. De tényleg kihagyna egy kis vásárolgatást ebédidőben a főnök pénzén? Judit, maga igazi nő, nem? Akkor meg?
Felnevetett.
A garázsban egészen felvidult, amikor meglátta a sportmercit.
- Ezzel jött?
- Ezzel. Egy barátom csajozós kocsija, kölcsönkértem ma estére, hogy megpukkadjon, aki csak látja. Hm?
- Úúúúúú.
Neki aztán érdemes volt kocsit szereznem. Olyan boldogan élvezte a kocsikázást, hogy egészen sajnáltam, hogy közel van a bolt.
Eszter irigy pillantásokat lövellt felém, amikor meglátta, micsoda gyönyörűséggel érkezem. Eszter leszbikus volt, az a fajta, aki – akárcsak én – megőrül a húsosabb nőkért. Nagyon hamar megtalálta a hangot Judittal, pillanatok alatt több vállfányi ruhával felfegyverkezve tűntek el a hatalmas bordó függöny mögött. Leültem a monitor mögé és élveztem a látványt. A biztonsági kamera ugyan szemcsés, fekete fehér képet adott, de mégiscsak most először láthattam valamit a testből. Eszter készségesen segítette le és fel a ruhákat Juditról. Mire végeztek, sikerült rátukmálnia az általam választott kobaltszín fehérneműt is. Vártam egy kicsit, hogy elmúljon a merevedésem, és visszakísértem Juditot az irodaházba. A kocsiban dudorászott, és mosolygott. Egészen lenyűgöző volt így.
Még sosem fordult elő, hogy öt előtt öt perccel már ne üljön az asztalánál. Ahogyan reméltem is, a női mosdó irányából érkezett. A ruha, amit Eszter értő szeme kiválasztott, kiemelte a haja sötét színét, formásan simult gyönyörű melleire és játékos leplet vont a teste köré. A tűsarkú kék színű cipellők kecsességet adtak a járásának. Elésiettem.
- Hölgyem, Ön gyönyörű!
A kézfejére hajoltam, hogy megcsókoljam. Közben volt időm meggyőződni róla, hogy a ruha finom anyagán mellmagasságban csipke nyomódik át, nem a megszokott vászonmelltartó. És igen, gyönyörű mellbimbócskák domborodtak középen, egészen halványan, de összetéveszthetetlenül.
Felegyenesedtem. Arca vöröslött.
- Ez a ruha… egy kicsit olyan…
- Frivol? – kérdeztem rá.
- Az. – nyögte ki megkönnyebbülten.
- Ez volt a cél. – emlékeztettem - Hogy megpukkadjon Gábor és az egész rosszmájú bagázs!
A gonosz csaló nevének említésére vissszatért belé a dac.
- Igaz! Hát, tőlem mehetünk!
A vacsora mesés volt. Ragaszkodtam hozzá, hogy egyetlen estére lemondjon a fogyókúráról, így rajongva nézhettem, ahogyan egyre tűnnek el a falatok a szájában. Élvezetet talált az evésben, kivirult, csacsogott. Néha hátrafordult.
- Ezek néznek! – igyekezett suttogva visongani.
- Én mondtam, hogy ez jó ötlet. – vigyorogtam magabiztosan, bort töltve a poharába. – Proszit!
Ivott, aztán evett, aztán ivott, közben gyöngyözve kacagott a rém rossz vicceimen. Tetszett neki, hogy a biliárdasztalnál összesúgnak.
- Szerinted is azt hiszik, hogy mi.. izé? – viháncolt.
A szemébe néztem, aztán a kezéért nyúltam és megcsókoltam az ujja hegyét.
- Azt hiszik. Ebben biztosak lehetünk.
- Ó, én, letegeztem…! – kapott észbe.
- Tragédia.
- De én nem akartam…
- Kár. Nekem tetszik.
- Ó, jó! Akkor, legyen mondjuk – felhúzta a vállait és elbiggyesztette az ajkát – legyen ma estére ez a stílus a mérvadó, jó? Elvégre én vagyok a nő, szóval felajánlom, tegeződhetünk!
Vetettem rá egy lapos oldalpillantást.
- Rendben, te vagy a nő! Proszit!
A vacsora utáni beszélgetést csak egyszer zavarták meg az irodista csajok. Összeszedték a bátorságukat és az asztalunkhoz jöttek jó szórakozást kívánni. Gina műfekete haját dobálva érdeklődött a további terveinkről, és hogy van-e kedvünk átkísérni őket egy táncos helyre. Nagyon rövid bőrszoknyát és valami flitteres topot viselt, amiben pontosan úgy nézett ki, mint egy szénné kokszolódott botsáska. Erős sminkje csak még jobban kihangsúlyozta használt szajha jellegét. Igyekeztem nem túlzottan feltűnően undorodni.
- Nagyon kedves ajánlat, de épp egy sikeres tárgyalást ünnepelünk, és továbbiakban is olyan kérdésekről kell beszélgetnünk, amiben csak Judit az illetékes. – hessentettem el magamtól.

Szinte extázisba esett a csalódottan távozó Gina hátának látványától.
- Fúúúú, ez nagyon nagy volt! – lelkesedett. – Totálisan besokkolt, hogy nem mászhat rád!
- Nem esetem a csaj. – mondtam közömbösen.
- Deeehogynem! – húzta el szót kissé szalonspiccesen - A pasik imádják az ilyen rámenős csajokat. Csinos, bevállalós! Mi kell még? A legtöbb pasinak semmi. Lábuk elé omlanak, aztán meg hagyják, hogy rajtuk taposson. – gesztikulált hevesen.
- Azért vagyunk néhányan, akik nem rajongunk a zörgő csontra biggyesztett szilikonlabdákért.
- Hát ja, elég mű a csaj. De a pasik rajonganak érte. Ha tudnád, hány srácnak volt már meg a cégnél! Remélem, egészséges…huhhhh – egy pillanatra elgondolkodott – Akkor neked nem is jön be?
Igyekeztem nagyon őszinte képet vágni. Valamiért a jóisten meg a genetika olyan arcberendezéssel áldott meg, hogy ezt mindenki megette.
- Nem.
- Nem?
- Nem.
Hallgatott egy sort, oldalra hajtotta a fejét, nézett, mintha a fejembe szeretne belelátni. Ez így, italtól kissé megcsúszva nem nagyon sikerülhetett neki.
- Homokos vagy?
A nekem szegezett kérdés úgy meglepett, hogy majdnem visszaköptem a bort a poharamba.
- Te jó ég, dehogyis!!!!
- Akkor?
- A normális nőket szeretem. Akikben megvan az a kis plusz. Tudod, akik a való életben is megállják a helyüket, nem csak fenékrázás közben.
- Ilyen nincs. – ellenkezett – Az, hogy egy pasi a normális nőket szeresse, csak a romantikus regényekben van. Tudom, én sokat olvasok ilyet. De a valóságban mindenkinek csak az kell, hogy negyven kilós legyen és az ágyban egy kúrógép.
Soha nem hallottam még trágárságot a szájából, szinte felnyögtem, olyan izgató volt. Kis félmosollyal lepleztem állapotomat.
- Azt hittem, az csak férfi lehet.
- Mi?
- Kúrógép.
- Jó, akkor ribanc. Gina egy igazi ribanc. Nincs igazam? Igazam van. – rábólintott a saját igazára és határozottan beleivott a poharába. – Egy kis fasszopó, de ma csúnyán rábaszott.
- Judit, azt hiszem, egy kicsit talán lassítanod kellene az iváson. – mondtam feddőleg.
- Ó – kapott a szájához – csúnyán beszélek, igaz? Nem szoktam inni.
- Gondoltam. Semmi gond.
- Sajnálom. – körbepillantott, mint aki most veszi észre magát. – Lehet, hogy most már haza kellene indulnom. Még jár ilyenkor a villamos.
- Ugyan, hazaviszlek. De ha maradni akarsz még…
- Nem, azt hiszem, kicsit sokat ittam, és talán kicsit sokat is beszéltem. Meg Gáborék is elmentek már. Ha anya észreveszi, hogy ittam, úh, nagyon dühös lesz.
Besegítettem az autóba, közben végigsimítottam a karján, egy óvatlan pillanatban a fenekén is. Egyre közelebb éreztem magam a célhoz. Csak nyugalom, nyugalom. Bekapcsoltam egy kellemes halk dallamot, és ráérősen, nyugodt stílusban vezettem. Néha rápillantottam. Fejét az ülésre biccentve pihent, szemei lecsukva. Néztem, ahogy a mellei emelkednek és süllyednek. El akartam veszni bennük.
- Anyám meg fog ölni. – fintorodott el még mindig lehúnyt szemmel. A határán volt a józanságnak és a részegségnek. Tetszett a hangjának karcossága, olyan volt most, mint egy jazzénekesé, kicsit füstös, kicsit vaskos, kicsit közönséges, nagyon izgató.
- Főzök neked egy kávét.
- A kocsiban? – nyitotta ki felém eső szemét.
- Nem. De a lakásom tökéletes kávézóhely.
- Attól kapna csak anyám idegbajt, ha megtudná, hogy egy idegen férfi lakásán voltam éjjel.
- Nem vagyok idegen, és én nem mondom el anyádnak. Sőt, ha akarod, a sajátomnak sem.
Nevetett. – Beszélgettek anyukáddal arról, hogy ki jár fel a lakásodra?
- Igen. Nem. Na jó, néha. Bár általában csak munkaügyben jönnek mások hozzám. Tárgyalások, amik nem annyira publikusak, tudod.
Tudta. Az asszisztensem volt.
Leállítottam a kocsit, kinyitottam előtte az ajtót. Nem mozdult, csak nézett rám. Megfogtam a kezét.
- Na gyere, ne marháskodj! Így nem küldhetlek haza a mamádhoz. Isteni kávét főzök!
Bizonytalanul lépett be a lépcsőházba, de a ragyogó felületek, az elegáns padlószönyeg és a portás meggyőzte.
- Húha, menő hely! Portaszolgálat is van!
- Igen, már észrevettem. – ütöttem el tréfával.
A lakásomba belépve azonnal elszállt minden gyanakvó gondolata. A nappali panorámaablakához lépett és a látványban gyönyörködött.
- Ez eszméletlen. Egyszer nekem is lesz ilyen! – körbefordult, mindent szemrevételezett.
- Tetszik?
- Naná, ki az, akinek nem? – ledobta magát a bőr kanapéra. A konyhába mentem, onnan kedvemre bámulhattam. Izgató volt, a fényes selyemruhában, kissé zilált hajával, duzzadt ajkain az úrafestett vörös rúzzsal.
- Mindjárt kész a kávé. Vagy valami elegánsabbat innál?
- Elegánsabbat? Igen! Egy ilyen helyen koktélt kellene szopogatni – tárta szét a karját kuncogva.
- Az is megoldható. Végülis, korán van még. Koktél, vagy pezsgő, aztán éjfélkor megszólal a gong, Hamupipőke hintója elsuhan, megkávézunk, hazaviszlek. Mit szólsz?
- Még sosem ittam koktélt. – bizonytalankodott.
- Akkor viszont nem is kétséges, mit kell tennünk!
Boldog mosollyal fogadta a koktélospoharat és a csavaros szívószálat.
- Aszta!
Betettem egy pörgős latin CD-t a hifibe, a dögös dallam betöltötte a teret.
- Hamupipőke, szabad egy táncra?
Táncoltunk, hamar áttüzesedett a ritmustól, gátlás nélkül ringatta a testét. Időnként megbillent magas sarkain.
- Vedd le a cipőd! – javasoltam.
- A cipőmet? – vihogott zavartan.
- Persze. Hamupipőke vagy, nem?
Nem győzködtem tovább, hanem a kanapéhoz vezettem és finoman erőltettem, hogy leüljön. Elétérdeltem, kicsatoltam a bokapántot és lesegítettem a lábáról. Volt az egésznek egy finom, erotikus hangulata, láttam, hogy elpirult zavarában. Kikapcsoltam a másik bokapántot is, és a másik cipőt is lesegítettem róla. Ezt a lábát már nem tettem le a padlóra, hanem gyengéden masszírozni kezdtem. Hálás sóhaj kíséretében csukódtak le a szemei, én pedig a masszírozást néha finom simításokkal váltottam fel. Először csak a talpán, aztán a bokáján, majd a vádliján is. Amikor befejeztem szó nélkül adta a kezembe a másik lábát, még mindig nem nyitva ki a szemeit. Már sokkal többször kalandozott fel a kezem a lábára, finoman gyúrtam a vádliját, aztán lassan, nagyon lassan megsimítottam a térdét. Nem reagált semmit, de el sem utasított. Megint masszíroztam, aztán újabb simítás a térdén, hátul, a hajlatban, aztán oldalt, és egy kicsit feljebb. Megremegett a lába. Újra megsimítottam. Újabb remegés. Visszatértem a vádlijára és a talpára. Kis csalódott szusszanással reagált. Vigyorogtam. Ez az, bébi! Simogattam a talpát, a lábfejét, a bokáját, két ujjal finoman végigsimítottam a vádliját és a combja belsejét. Halk sóhajjal nyitotta széjjelebb a lábait. Megcsapott az enyhe punciszag. Felizgult punci szaga. A farkam alig fért a nadrágomba. Közelebb hajoltam, és a nyelvemmel érintettem meg a combját a térde felett. Halkan felnyögött. Ujjaimat feljebb siklattam, ujjbegyem a selyembugyiba ütközött.

- Ne! – suttogta, kevés meggyőző erővel. Visszacsúsztattam a kezemet a térdére, most a nyelvem indult el. Erre már komolyabban reagált. Egyrészt egy gyors rándulással összezárta a lábát, másrészt felült és döbbent szégyenkezéssel nézett rám.
- Én nem… ! – mondta, maga sem tudva befejezni a mondatot.
- Te nem. Mi nem? – kérdeztem, szorosan mellé ülve, kényelmes csóknyi távolságban, az arcát simogatva. Szinte remegett a hangja, ahogyan folytatta.
- Én nem vagyok olyan lány!
- Milyen lány? – túrtam a hajába.
- Olyan.
- De olyan vagy.
Elkerekedett a szeme.
- Milyen?
- Izgató – fújtam bele a nyakába. Megborzongott.
- Én nem vagyok izgató – csattant a hangja elkeseredetten - Én kövér vagyok.

Megfogtam a kezét, mélyen a szemébe néztem, aztán a tenyerét a nadrágomra húztam. El akarta húzni a kezét, de nem engedtem. Pokoli finom érzés volt végre a keze a farkamon, legszívesebben rámarkoltam volna és mozogni kezdek.
- Szerinted én nem vagyok felizgulva tőled? – kérdeztem, vörösödő arcában gyönyörködve. Biztos voltam benne, hogy még sosem volt ilyesmi a hófehér kezében. Meg abban is, hogy a csillogó betűs romantikus regényeiben ennél különbeket is olvasott már.
Nagyot nyelt.
- De - bökte ki rövid habozás után.
- Látod. Ilyen hatással vagy rám. – hagytam, hogy elhúzhassa a kezét, elnyílt szájában gyönyörködtem, aztán finoman megnyaltam az alsó ajkát. Zihálni kezdett. – Ilyen hatással vagy rám ma este. – lassan lecsúsztattam az ujjaimat az arcán, nyakán, dekoltázsán, egészen a mellbimbókig, amik csodálatosmód meredeztek, szinte beleakadtak az ujjaim. – Ilyen hatással vagy rám mindig. Felizgatsz. Ott vagy körülöttem, gondoskodsz rólam, és közben ingerelsz a csábító idomaiddal. – Ujjaim összezáródtak a mellbimbó körül, finoman megsodortam. Élveztem, ahogyan kitör belőle a kéj hangja.
- Ugye tudod, mit akarok tőled?
- Igen – nyögte, miközben teste aprókat rándult, ahogy ujjammal mellbimbóit izgattam. Vártam, hogy kinyissa a szemét.



Szextörténet ajánló:


A szomszéd srác felavatva


Néha megszegjük a saját szabályainkat, és van hogy nem bánjuk! 7 éve vagyunk egy pár, viszonylag gyorsan kiderült, hogy a szexben olyan vágyaink vannak amik passzolnak, de előző kapcsolatainkban nem élhettük meg ezeket! Amikor elmondtam hogy igazából évek óta fantáziálgatok arról hogy olyan kapcsolatban élek, amiben simàn benne van az hogy a párom mással is szexelhet, akár aktív akár passzív részv....

Hármas szex


Rágyújtott egy light cigarettára és mélyen letüdőzte. A vérvörös rúzs nyomokat hagyott a cigarettáján. Vastagon feketébe burkolt szemeivel eltűnődve méregette az égő cigi papírt.

Majd még egyet szívott és odaadta a csikket a barátnőjének.

Kiki a hűvös éjszaka ellenére a többiekhez képest is lengén öltözött. Szokásos kopott mini farmerjéhez egy melléig érő, szürk....

A kutyás hétvége


Zsuzsa a ház előtt várt már, amikor befutottam eléjük a kocsival. Integetett, aztán felkapta lába mellől a sporttáskát és bedobta mögém a hátsó ülésre, hogy aztán körülfutva megkerülje a kocsit és ő is bezuttyanjon mellém. Pillanatok alatt akartunk egymásnak mindent elmondani az indulással és a hétvégével kapcsolatban, aztán mégis én kezdtem.

- Még a városban be akarok ugrani egy-ké....

Orális élvezetek


Dóri vagyok, a barátom és én imádjuk az orális szexet, általában minden együttlétünkbe belecsempésszük ezt a pózt is, vagy csak épp ezzel elégítjük ki egymást.

Egyikőnk sem prűd a szex terén, így mindent megteszünk a másiknak, amivel csak örömet tudunk okozni. Mind a kettőnknek a kedvence az orál, én akár órákig is elnyalakodnék párom méretes szerszámát. Ma már volt alkalmunk egymás....

Imádom, ha megbasszák imádott feleségemet – főleg ha JÓL!


Egyik előző történetem „eszmei mondanivalója” az volt, hogy „minden egyéb élményem akkor tetőződik be, ha a »megcsalást« én még aznap az én minden nőt felülmúló feleségemmel fejezhetem be, akivel határtalanul imádjuk egymást.” Csak amiatt esz a fene, hogy ő az istennek sem akar másokkal lefeküdni, hiába bíztatom. Pedig hihetetlenül szexuális lény, de nem kell neki más, nem értem, miért. Erkölcsi k....

Lilla Komáromban 3.


Éppen a nadrágomat vettem fel, hogy kimenjek Szőkepusztára az aratást ellenőrizni, amikor Károly bácsi sietve lépett be az ajtót.
- Lilla, Lillácska Dénes telefonált, hogy
nálad volt.... Szia Tóni te itthon? nem....
- Gyere csak Karcsú bá! Dénes három órán át kényeztette a drágámat... Nekem menni kell, de Lilla még ágyban... A gyerekek suliban..Zárd be az ajtót két hete nem l....







Szextörténet címkék

a feleségem, és | katona | a nagy kefélés ii | merevedés | kiéhezett anya |
Az oldalra beküldött szextörténetek, erotikus, és pornográf történetek a felhasználóktól származnak, ezért a szolgáltató felelősséget nem vállal! Ha az oldalon jogsértő, vagy egyéb okból kifogásolható történetet, szexuális tartalmú írást találsz, akkor azt jelezd a szerkesztőknek, és eltávolítjuk.